Észak-Korea csütörtökön több rakétát lőtt ki keleti partvidékéről, ezek feltételezhetően szárazföldi indítású, hajók elleni rakéták voltak - jelentette a dél-koreai hadsereg.
Holttesteket és roncsdarabokat találtak a több mint száz utassal a fedélzetén az Andamán-tengerbe zuhant mianmari katonai repülőgépről - közölte csütörtökön a mianmari hadsereg hivatalos Facebook-oldalán.
Észak-Korea csütörtökön több rakétát lőtt ki keleti partvidékéről, ezek feltételezhetően szárazföldi indítású, hajók elleni rakéták voltak - jelentette a dél-koreai hadsereg.
A Jobbik elnöke, aki a változások damaszkuszi útján ki tudja hol tart, nyilvánvalóan a legsúlyosabb sértést akarta odavágni a miniszterelnöknek és talán sikerült is neki.
Rangun - Holttesteket és roncsdarabokat találtak a több mint száz utassal a fedélzetén az Andamán-tengerbe zuhant mianmari katonai repülőgépről - közölte csütörtökön a mianmari hadsereg hivatalos Facebook-oldalán.
Az iráni parlamentet és a teheráni Khomeini-mauzóleumot szerdán megtámadó fegyveresek iráni állampolgárok voltak - jelentette be az iráni nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetője az állami televízióban.
Az amerikai Országos Repülésügyi és Űrhajózási Hivatal (NASA) bejelentette: kiválasztotta azokat az asztronautákat, akiket a tervezett Mars-utazásra készítenek fel.
Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője az Echo tévében azt mondta: Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő egy "büdös banya, balliberális lotyó".
Szöul - Észak-Korea csütörtökön több rakétát lőtt ki keleti partvidékéről, ezek feltételezhetően szárazföldi indítású, hajók elleni rakéták voltak - jelentette a dél-koreai hadsereg.
London - Vérfagyasztó képsorokat közöltek a három londoni terrorista életének utolsó fél percéből, akik addigra már nyolc emberrel végeztek és több tucatot megsebesítettek.
A Munkáspárt megnyerte a kampányt, de mégis a konzervatívok győznek – így értékeli a mai Nagy-Britanniai választásokat a szigetország egyik legnagyobb közvélemény-kutatója. A voksoláson a két nagy párt, a kormányzó konzervatívok és az ellenzéki Munkáspárt a fő esélyes, de a toryk előnyét 7 pontra értékelik.
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak ma Nagy-Britanniában. "Accidental candidates" - a brit politikai zsargonban meghonosodott kifejezés ezúttal azt takarja, hogy Theresa May konzervatív párti miniszterelnök és egyetlen esélyes ellenfele, Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője személyében olyan jelöltek mérkőznek meg, akiket különböző "polit
Egy magas rangú észak-koreai kormányilletékes arra figyelmeztette csütörtökön Tokiót, hogy ne hívja ki maga ellen a sorsot, mert válsághelyzet esetén Észak-Korea képes hamuvá változtatni a Japán-szigeteket.
Korábbi nyilatkozataihoz képest úgy tűnik, több kérdésben is felpuhult a januárban hivatalba lépett amerikai elnök álláspontja - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa az Új Amerika születik? című rendezvény szünetében az InfoRádiónak.
Az amerikai hírszerzés vezetői szerdai kongresszusi meghallgatásukon elhárítottak minden kérdést, amely a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott beszélgetéseiket feszegette, beleértve a tavalyi elnökválasztási kampányba történt esetleges orosz beavatkozás témáját is.
Kijev - Robbanószerkezetet dobott a kijevi amerikai külképviselet területére egy ismeretlen támadó csütörtök éjszaka, a robbanásban senki nem sebesült meg.