2017. június 30. péntek

jún. 30
3:03
Ötször annyi migránst küld Ankara Európába, mint amennyit szabadna (Ripost)
Az Európai Unió és Törökország között korábban megköttetett menekültügyi megállapodás nem működik.
jún. 30
5:09
Hivatalból üldözött civilek (Kripto Akadémia)
Megbélyegzés, megfélemlítés, gyűlöletkampány, hatósági vegzálás – a Fidesz mindent bevet.
jún. 30
5:11
Gyorssegély az egészségügynek - Kimaradtak a fogorvosok (Kripto Akadémia)
Korábban írtunk arról, hogy demonstrációként „húzós napokat” tartanak a fogorvosok.
jún. 30
5:13
Európa elutasítja, Orbán - fű alatt - keblére öleli Erdogant (Kripto Akadémia)
Majdhogynem titokban készítették elő a harmadik magyar-török kormányülést.
jún. 30
5:33
Kína mindörökre lemondott Hongkong szigetéről – 150 év után mégis visszakapta (hirado.hu)
Százötven éves brit uralom ért véget Hongkongban 1997. június 30-án éjfélkor. Az erre vonatkozó megállapodást már 1984-ben aláírták, ám – egy 1993-as hongkongi lapban megjelent interjú szerint – annak idején sok gazdag ember szerette volna, ha Margaret Thatcher nem megy bele az átadásba. Az utolsó jelentős brit gyarmat feladása történelmi jelentősé
jún. 30
5:45
Az amerikaiak most komolyan bekeményítenek az illegális bevándorlókkal szemben (hirado.hu)
Két olyan törvényjavaslatot fogadott el helyi idő szerint csütörtökön az amerikai képviselőház, melyek a jogalkotók szándékai szerint visszaszorítják majd az illegális bevándorlást.
jún. 30
5:57
Trump cselekedete "nem normális, és nem méltó a hivatalához" (Infostart)
Trump tiltakozási hullámot váltott, ki miután egy műsorvezetőt támadott a Twitteren.
jún. 30
6:15
Bevándorlásellenes törvényeket fogadtak el Amerikában (ATV)
Két olyan törvényjavaslatot fogadott el helyi idő szerint csütörtökön az amerikai képviselőház, melyek a jogalkotók szándékai szerint visszaszorítják majd az illegális bevándorlást.
jún. 30
6:21
Fukusimai katasztrófa: megkezdődött a büntetőper (ATV)
Megkezdődött pénteken Tokióban az a büntetőper, melyben gondatlansággal vádolják a fukusimai nukleáris katasztrófa miatt a Tepco energiavállalat három korábbi vezetőjét.
jún. 30
6:33
Újabb férfi akart bosszút állni a muzulmánokon, ezúttal Franciaországban (888.hu)
Őrizete vettek egy férfit Franciaországban, aki kocsijával a Párizs Creteil nevű külvárosának egyik mecsetje előtti tömegbe próbált hajtani. Az incidens során senki nem sérült meg - jelentette a francia rendőrség tegnap este.
jún. 30
6:45
Életbe lépett Trump beutazást szigorító rendelete (Infostart)
Helyi idő szerint csütörtök este érvénybe lépett Donald Trump amerikai elnök rendelete, amely hat muszlim többségű ország állampolgárainak nehezíti meg a beutazást az Egyesült Államokba
jún. 30
6:45
Életbe lépett Trump beutazási tilalma (HírTV)
A korlátozás három hónapig marad érvényben, menekülteket pedig négy hónapig nem fogadnak.
jún. 30
6:45
Hatályba lépett Trump beutazást szigorító rendelete (ATV)
Helyi idő szerint csütörtök este érvénybe lépett Donald Trump amerikai elnök rendelete, amely hat muszlim többségű ország állampolgárainak nehezíti meg a beutazást az Egyesült Államokba.
jún. 30
6:48
Hatályba lépett Trump új rendelete a beutazási tilalomról (Blikk)
Helyi idő szerint csütörtök este érvénybe lépett Donald Trump amerikai elnök rendelete, amely hat muszlim többségű ország állampolgárainak nehezíti meg a beutazást az Egyesült Államokba.
jún. 30
6:57
Élesedik a horvát-szlovén határvita (HírTV)
A két ország Jugoszlávia 1991-es szétszakadása óta vitázik a tengeri kijáratról.
jún. 30
6:57
Trump Twitteren gyalázott egy újságírónőt: a republikánusok is tiltakoznak (ATV)
Donald Trump amerikai elnök tiltakozási hullámot váltott ki még republikánus párti politikusok körében is miután sértően írt csütörtökön a Twitteren Mika Brzezinskiről, a MSNBC televízió egyik műsorvezetőjéről.
jún. 30
6:57
Feltámasztották Trump beutazási tilalmát (444.hu)
A legfelsőbb bíróság ugyan finomított az eredeti verzión, de bizonyos országokból érkező nagyszülők és unokák most sem kaphatnak vízumot.
jún. 30
6:57
Ismét fegyvereket ad el Tajvannak az Egyesült Államok (USAracing)
Mintegy 1,4 milliárd dollár (mintegy 379 milliárd forint) értékű amerikai fegyvereladást hagyott jóvá a washingtoni külügyminisztérium Tajvannak, ami az első ilyen ügylet Donald Trump hivatalba lépése óta.
jún. 30
7:03
Hatályba lépett Trump beutazást szigorító rendelete (888.hu)
Helyi idő szerint csütörtök este érvénybe lépett Donald Trump amerikai elnök rendelete, amely hat muszlim többségű ország állampolgárainak nehezíti meg a beutazást az Egyesült Államokba.
jún. 30
7:42
Fillérekért árulják a testüket a magyar gyerekek Bécsben - döbbenetes részletek derültek ki (Blikk)
Borzalmas: virágzik a gyermekprostitúció Bécsben - vannak olyan 12 éven aluli fiatalok, akik öt euróért árulják a testüket.
jún. 30
7:51
Élesedik a horvát–szlovén határvita (HírTV)
A két ország Jugoszlávia 1991-es szétszakadása óta vitázik a tengeri kijáratról.
jún. 30
8:03
Öngyilkos merénylők támadtak meg katonákat Libanonban (ATV)
Öt öngyilkos merénylő támadott meg libanoni katonákat pénteken az arab ország két menekülttáborában, miközben a hadsereg rajtaütést hajtott végre e táborokban. Hét katona megsebesült - közölték biztonsági források.
jún. 30
8:09
Putyin egy kisebb hadsereggel érkezik a nyár végén Budapestre (444.hu)
Biztonsági szempontból sokkal bonyolultabb lesz a helyzet, mivel most egy tömegrendezvényen is részt vesz majd.
jún. 30
8:15
Tüntetők csaptak össze a hadsereggel (HírTV)
Három hónapja folyamatosak az utcai harcok, már 75 ember halt meg.
jún. 30
8:18
Mint az óvodában - íme Trump újabb kirohanása: személyes sérelem miatt gyalázta szét a műsorvezetőt (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök tiltakozási hullámot váltott ki még republikánus párti politikusok körében is miután sértően írt csütörtökön a Twitteren Mika Brzezinskiről, a MSNBC televízió egyik műsorvezetőjéről.
jún. 30
8:36
Pusztítóbb, mint egy balatoni vihar: a boltot és egymást is brutálisan szétverték a hölgyek - videó (Blikk)
Egyesült Államok - Brutális verekedést rögzítettek a Georgia államban található Colombus városában.
jún. 30
8:38
Elképesztő: most a labdákat tiltották ki az iskolából, ahova korábban tilos volt biciklivel menni (Blikk)
Melbourne - Elszaporodtak a sportbalesetek, ezért hoztak drasztikus döntést az ausztrál iskolában.
jún. 30
8:45
Orbán szombaton részt vesz Helmut Kohl búcsúztatásán (444.hu)
A strasbourgi megemlékezésen Merkel mellett ott lesz Macron és Bill Clinton is.
jún. 30
9:00
Nem vicc! Örökmozgóra adott félmilliárdot a kormány (Kripto Akadémia)
"Ingyenenergia" szerkezet kifejlesztésére ítélték oda az EU-s forrásból származó támogatást.
jún. 30
9:21
Öngyilkos merénylők támadtak katonákra a menekülttáborban (Infostart)
Öt öngyilkos merénylő támadott meg libanoni katonákat pénteken az arab ország két menekülttáborában, miközben a hadsereg rajtaütést hajtott végre e táborokban. Hét katona megsebesült - közölték biztonsági források.
jún. 30
9:27
Döbbenet: Öt eurórért árulják a testüket a magyar gyerekek Bécsben (ATV)
Lerántja a leplet az osztrák Presse a bécsi gyermekprostitúciós állapotokról. Sajnos főszerepben a magyarok. A placcra dobott gyerekek között akad, aki még a 12. életévét sem töltötte be.
jún. 30
9:33
Megszavazta a német parlament a melegházasságot (444.hu)
Angela Merkel nemmel szavazott.
jún. 30
9:39
Isten hozott Frankfurtban, ahol már kisebbségben vannak a helybéliek (888.hu)
Frankfurt az első német város, ahol a lakosok több mint fele migráns háttérrel rendelkezik - derül ki a város statisztikai hivatalának adataiból.
jún. 30
9:39
Villámcsapás ölt meg három gyereket és egy felnőttet (ATV)
Három gyermek és egy felnőtt villámcsapásban meghalt, továbbá két gyerek és egy felnőtt pedig kórházba került az ítéletidő miatt Ukrajna nyugati részén, ahol a viharos szél, illetve a heves záporok és zivatarok súlyos anyagi károkat is okoztak - jelentette az Ukrajinszka Pravda hírportál péntek reggel a katasztrófavédelemre hivatkozva.
jún. 30
9:48
Az emberi hülyeség határtalan: élve eltemették magukat, hogy hírnévet szerezzenek (Blikk)
Mindenki vágyik legalább öt perc hírnévre. Ez a vágy néhány embernél hatalmas és veszélyes kreténséget szülhet, például azt, hogy élve eltemeti magát...
jún. 30
9:51
Megszavazta a német parlament a melegházasságot (ATV)
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) pénteken megszavazta a melegházasság bevezetését.
jún. 30
10:03
Merkel nemmel szavazott, de így is lesz melegházasság Németországban (888.hu)
Az SPD nyomására még az idei ülésszakban szavazott a Bundestag a melegházasságról. A 623 képviselőből 393 szavazott igennel.
jún. 30
10:06
Brutális videó: gördeszkások közé hajtott az idegbeteg autós - rengeteg a sérült (Blikk)
São Paulo - Több gördeszkás megsérült Brazíliában, miután egy autós szándékosan közéjük hajtott.
jún. 30
10:15
Új energiaexport-programot hirdetett az USA (HírTV)
Még idén elkezdenek cseppfolyós gázt szállítani ázsiai országokba, Ukrajnának pedig kőszenet adnak el.
jún. 30
10:24
Gyilkos ítéletidő: gyerekeket ölt meg a villámcsapás (Blikk)
Három gyermek és egy felnőtt villámcsapásban meghalt, továbbá két gyerek és egy felnőtt pedig kórházba került az ítéletidő miatt Ukrajna nyugati részén, ahol a viharos szél, illetve a heves záporok és zivatarok súlyos anyagi károkat is okoztak.
jún. 30
10:33
Durván beszólt George Lucas az aláírást kérőknek (ATV)
Megelégelte a haszonlesőket a rendező.
jún. 30
10:39
Engedélyezték a melegházasságot a németek (Infostart)
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) pénteken megszavazta a melegházasság bevezetését.
jún. 30
10:39
Házasodhatnak a meleg párok Németországban (HírTV)
Az egynemű párok minden jogot megkapnak, ami a másnemű párokat illeti, örökbe is fogadhatnak gyerekeket.
jún. 30
10:39
A Bundestag elfogadta, Merkel nemmel szavazott a melegházasságra (USAracing)
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) pénteken megszavazta a melegházasság bevezetését.
jún. 30
10:42
Támogatta, mégis nemmel szavazott Merkel: legális lett a melegházasság Németországban (Blikk)
A Bundestag 393 igen, 226 nem és 4 tartózkodás mellett elfogadta a melegházasság engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot.
jún. 30
10:44
Ezzel a rettenetes bombával pusztítaná el a világot Kim Dzsong Un (Blikk)
A Japánra ledobott atombombák erejének többszörösével képes a pusztításra ez a fegyver.
jún. 30
10:46
Öngyilkos merénylők robbantották fel magukat: a katonák voltak a célpontok (Blikk)
Öt öngyilkos merénylő támadott meg libanoni katonákat pénteken az arab ország két menekülttáborában, miközben a hadsereg rajtaütést hajtott végre e táborokban. Hét katona megsebesült - közölték biztonsági források.
jún. 30
10:48
Szélvédőnek ugró kenguru okozta a 63 éves kamionos halálát (Blikk)
Meghalt a férfi, aki egy kenguruval ütközött Nyugat-Ausztráliában.
jún. 30
10:51
Hongkong húsz éve Kínáé (USAracing)
Pontosan húsz évvel ezelőtt, 1997. június 30-án éjfélkor, több mint 150 év brit uralom után került Hongkong újra kínai fennhatóság alá. Az ázsiai kistigrisek egyikeként emlegetett városállam átadását hosszú alkudozás előzte meg: Nagy-Britannia és Kína 1982-ben kezdtek tárgyalásokat Hsziang­kang (Xianggang), vagyis az „illatos kikötő” jövőjéről, mí
jún. 30
11:15
Már a mobil figyelmeztet a no-go zónákra (Ripost)
Szomorú okból, de nagyon hasznos applikációt tervezett pár francia fejlesztő.

Keresés