A működésképtelenség határára jutott az állam által milliárdokkal megtámogatott ökölvívás, de a sakkban és a teniszben is gondok vannak. Ön szerint jól nyúl hozzá az állam a sporthoz?
Hetven perc alatt futotta le a 33. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon a 10 kilométeres távot Ördög Nóri. A népszerű műsorvezető hetekig készült a nagy megméretésre, hogy sikerrel teljesítse vállalását.
Zárt ajtók fogadják azt, aki manapság betérne Lajsz András (60) éttermébe. Mindez nem véletlen, a Blikk megtudta, a koktélkirály eladta a L. A. Bodegitát.
Fenyő Miklós közleményben fejtette ki, hogy úgy hirdették meg novemberi fellépésüket, hogy sem ő, sem Szikora Róbert nem tudott róla. Óriási a felháborodás, az énekes nem érti, hogyan hozhatták ilyen helyzetbe.
Továbbra sincs felelőse, de még gyanúsítottja sem a tavaly januári veronai busztragédiának Magyarországon. A hazai rendőrség még nem ért a nyomozás végére, noha Olaszországban hat vádlottal szemben már kezdődik a per.