50 éve jelent meg a Beatles Fehér Albuma, az együttes 9. stúdiólemeze. A jubileum alkalmával november 9-én hétlemezes díszdobozban adják ki újra az albumot, az eddig csak a gyűjtők számára elérhető demófelvétellel együtt.
Kiírták A Dal 2019 pályázatát: a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nyilvánosságra hozta a jelentkezési feltételeket a hazai dalválasztó műsor nyolcadik évadára.
Több mint ezerötszáz rendezvény, kiállítások, túrák és interaktív programok várják a közönséget országszerte a Múzeumok őszi fesztiválján október 1. és november 11. között.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tájékoztatása szerint, a központi nyitó ünnepséget este hatkor tartják a Kálvin téri református templomban.
Világszerte ismerik Semmelweis Ignác különleges, korát megelőző tudományos felfedezését, amellyel az anyák megmentőjévé vált, majd karrierjének és életének tragikus végét is.
A Kossuth Rádió szeptember közepétől bővült műsorstruktúrával várja a hallgatókat. A régi és új műsorok, jól ismert hangok a rádió legújabb technológiával felszerelt stúdiójából szólnak.
Életrajzi film készül Bud Spencer életének arról a szakaszáról, amely mozis pályafutását előzte meg - jelentette be egy hétvégén zárult olasz filmfesztiválon a két éve elhunyt művész fia, Giuseppe Pedersoli.
A hétfőn felavatott Kocsis Zoltán-emléktábla a tiszteletadás mellett talán ennek az elmélyült csendnek, a főhajtásnyi időnek a megteremtését is szolgálja.
– Betegség miatt a meghirdetett időpontban, október 2-án kedden elmarad a Gipsy King koncertje a fővárosi MOM Sportban. A világhírű együttes október 29-én pótolja fellépését a helyszínen.
Ez a sajátos nézőpont furcsa humort hív elő, de óhatatlanul megmutat valami borzongatóan ijesztőt is a birtoklásról, az ember és a teremtett világ viszonyáról.
Több mint egy hónapig tart a magyar kortárs festészet legnagyobb ünnepe, a magyar festészet napja programsorozat, amelyet 17. alkalommal rendeznek meg országszerte három kiemelt helyszínen.
Aki már a könyvcímben is vállalja, hogy kötött formában, jelesül hexameterben versel, valószínűleg nem az amatőr játszadozás terepének tekinti a költészetet.
A kultúráért felelős államtitkár a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozója megnyitóján elmondta: jó és fontos, ha a gyermek már egészen kicsi korától fogva „barátkozik a színházzal.
Országos turné: nyolcvannyolc helyszínen koncertezik a Kiss Kata Zenekar. Főleg hátrányos helyzetű települések általános iskoláit keresik fel negyvenperces műsorukkal.
A Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére festett tűzfalat a Színes Város Csoport a brit fővárosban, ahol egy belvárosi játszótér falán elevenedett meg a A Pál utcai fiúk című regény néhány szereplője.
Az egyik legismertebb magyar író megalázóan kevés juttatást kap: Nemere István a közösségi oldalán számolt be arról, hogy összesen 20 forinttal emelték az amúgy is csekély nyugdíját.
Szomorú hírre ébredt Paul McCartney: a Beatles egykori tagja közösségi oldalán búcsúzott a zenekar elhunyt hangmérnökétől, akinek annyi Beatles-dalt köszönhetünk.
1969-ben egy forgatócsoport készített filmet hazánk második legrégebbi művésztelepéről, így jött az ötlet, hogy a képzőművészet és a film kapcsolatából szülessen filmfesztivál.
Hétfőn kora délután tette ki hivatalos közösségi oldalára felhívását Csányi Sándor színművész. Szeretné viszonozni azt a sok jó dolgot, amit kapott az élettől.
A hónap végén közös megegyezéssel távozik a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Prőhle Gergely az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban elmondta: az emberi erőforrások minisztere másként képzeli el az intézmény programját. Hozzátette: januárig pihenni szeretne.
Táncelőadásokkal, gyermekprogramokkal, kiállításokkal és épületbejárással várja a nagyközönséget a Hagyományok Háza a Budai Vigadó felújított tereiben csütörtöktől vasárnapig.
Fazekas Krisztina tíz évvel ezelőtt kezdte el a fotósorozatát, akkor nagyon sokat járta az országot, valamint a Kárpát-medencei és európai útjain fényképezte le a kapukat.
Johnny English a világ egyik legnépszerűbb kétbalkezes-, -lábas ügynöke. Köszönhető mindez Rowan Atkinsonnak, aki Mr. Bean mintájára új figurát teremtett a kilencvenes évek elején. Johnny English most harmadszor indult a fogatlan brit oroszlán megmentésére, csak ő mentheti meg Őfelsége titkosszolgálatának becsületét (és a világot).