A népszerű Black Eyed Peas zenekar még augusztus végén jelentkezett egy új dallal, ám nagyon úgy tűnik, hogy a slágergyanús szerzemény körül valami nagyon nincs rendben.
Valamennyi kontinensről érkeztek versenyzők a 19. Oszakai Nemzetközi Zenei Versenyre, ahol a fiatalok a világbéke és a kölcsönös megértés zászlaja alatt népszerűsítik a művészetet és a kultúrát.
Nemzetközi és magyar sztárokkal, bemutatókkal és formabontó köztéri programokkal várja a közönséget a pénteken induló CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. Káel Csaba, a fesztivált szervező operatív testület elnöke úgy véli: a közönség egyre nyitottabb a kortárs alkotások iránt, az újrapozícionált fesztivál pedig ebben az időszakban a régió le
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2018-ban Hang és kép címmel egy országos és egy nemzetközi fotópályázatot hirdetett a fenntartott intézményeiben élőknek.
Újabb ütős sorozatot készített az HBO. A Fülledt utcák hiteles, ugyanakkor provokatív képet fest a hetvenes-nyolcvanas évek New Yorkjáról, a pornóipar felemelkedéséről, tündökléséről és hanyatlásáról, kétség sem fért a folytatáshoz. A széria második évada mindhárom HBO csatornán elérhető, az HBO-n hétfőn 20.00-tól, a HBO3-n vasárnap 20.00-tól míg a
Újabb ütős sorozatot készített az HBO. A Fülledt utcák hiteles, ugyanakkor provokatív képet fest a hetvenes-nyolcvanas évek New Yorkjáról, a pornóipar felemelkedéséről, tündökléséről és hanyatlásáról, kétség sem fért a folytatáshoz. A széria második évada mindhárom HBO csatornán elérhető, az HBO-n hétfőn 20.00-tól, a HBO3-n vasárnap 20.00-tól míg a
A 94 éves korában elhunyt örmény származású francia sanzonénekes gyászszertartását Párizsban, az Invalidusok kertjében állami tiszteletadással tartották.
Aki szépen tubáskodik címmel Varró Dániel, a Szeged Trombone Ensemble és a Studio 5 ad közös estet vasárnap este fél nyolckor az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Magyarországon rengeteg új, színvonalas kulturális helyszín jött létre, mert bíznak abban, hogy a magyar nemzeti kultúrának reneszánsz időszaka következhet – mondta Rétvári Bence.
A beszámolókból visszafogottságuk ellenére is érezni lehet, hogy már akkor, a történések közben nemzeti gyásznappá feketült október 6. a magyarok lelkében.
A Csuklyások – BlacKkKlansman című film olyan emberről szól, aki szembeszállt az Egyesült Államokat sújtó legszörnyűbb gyűlölettel. És tette ezt olyan magától érthető, természetes módon, hogy közben a szeme sem rebbent. „Ron Stallworth egy kicsit megváltoztatta társadalmunkat – mondja Shaun Redick producer. – Volt elég vér a pucájában ahhoz, hogy t
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Montserrat Caballé spanyol szoprán, a múlt század egyik legnagyobb, fellépéseinek számát tekintve egyik legaktívabb operaénekese - közölte az AFP hírügynökség és az El País című madridi lap.
Pénteken Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára ünnepi beszédével hivatalosan is megnyílt az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.
Kelemen Hunor sajnálatosnak tartotta, hogy a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szervezett népszavazás kampányát az egymásnak feszülő felek manipulációja határozta meg.
A XIX. század végére a budai polgárság körében is megfogalmazódott az igény, hogy Budán is építsenek egy, a pesti Vigadóhoz hasonló palotát, ahol mulatságokat tarthatnak.
A történet annyira valószerűtlen, hogy ilyen csak a hollywoodi forgatókönyvírók fejében születhet. Ám Ron Stallworth történetét az élet írta, valóban megtette, fekete létére a fajgyűlölő, a fehérek felsőbbrendűségét hírdető Ku klux Klan szervezet tagja lett. Ezt meséli el a Csuklyások - BlacKkKlansman című film.
Ötvennyolc évesen elhunyt Audrey Wells amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer. Ügynökségének hétvégi közleménye szerint csütörtökön halt meg, a rákkal folytatott ötéves küzdelem után.
Milorad Krstic: Ruben Bandt, a gyűjtő című filmje nyerte a legjobb egészestés alkotás díját a bukaresti Anim'est nemzetközi filmfesztiválon - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap az MTI-t.
Megsemmisült egy híres festmény az aukción, épp, amikor meglett az új tulajdonosa: az önmegsemmisítőt maga a művész építette a festménybe, hogy elpusztuljon, ha valaha eladják egy aukción.
Ha azt hallom, Montserrat Caballé, az nekem azt jelenti: Barcelona. És nem azért, mert a szombaton hajnalban elhunyt katalán opera-énekesnő, a világhírű szoprán 1933-ban ott született.
Bizonyára nagyon sok fotókiállítás született az elmúlt évtizedekben Közép-Európa egyik szellemi központjáról, Budapestről. De gömöri szemmel, gömöri szemszögből talán most először látható.
A nindzsajelöltek elszántak, erősek és kitartók. Szükség is van erre, hiszen a Ninja Warrior Hungaryban elképesztő feladatokat kell teljesíteniük. A látványos ügyességi vetélkedő hétfő esténként 19.00-kor látható a Tv2-n!
Pénteken debütált az AWS legújabb videoklipje, amit a zenészek a most megjelent 'Fekete részem' lemezük címadó dalához forgattak. A banda ezúttal a Pixel Film rendezőjével, Tokay Péterrel dolgozott, aki a tavasszal indított vlogjában részletesen is beszámol a közös munkáról.
Szőke Gábor Miklós különleges műsorokkal és tárlatvezetéssel mutatja meg a Csepel Művekben található, rendhagyó kortárs művészeti létesítményét. Megnyitó: október 12.
A Magyar Nemzeti Galériában (MNG) hétfőn megnyílt tárlat – akár a pszichiáter zavarba ejtő fotósorozata – a nem idealizált emberábrázolás különféle szegmenseire mutat rá.
Budafok-Tétény új helytörténeti kiadványa a budafoki városháza dísztermében került bemutatásra, de a könyvet további helyszíneken is megismerhetik az érdeklődők.