Tavaly óriási vívódás után adta fel az X-faktort az élő showba jutó Nagy Krisztián, mert nem bírta a megmérettetéssel járó óriási nyomást. Év elején még a pszichiátriáról is üzent, most újra jelentkezett a játékba, és a Blikknek mesélt az elmúlt egy évéről. - Beteg voltam, idegösszeomlásom volt, depressziós lettem, kórházban is kezeltek, de ezt sz
Két egymást követő héten is több napot tölthetünk otthon a megszokotthoz képest. Először most hétvégén kezdődik egy négynapos szieszta, majd ha a 29-ével kezdődő héten valaki négy napot feláldoz a szabadságából, kilenc napig nem kell belátogatni a munkahelyére.
Hosszú hallgatás után beszélt válásáról az énekesnő: Palya Beán nagy sebeket ejtett, hogy szétmentek a férjével, ám mindent megtesz annak érdekében, hogy ő és gyerekei is átvészeljék ezt a nehéz időszakot.
Eddig sem volt hiány szívdöglesztő férfiakból a Korhatáros szerelemben, de ma robban a tesztoszteronbomba. Egy vérbeli macsóval bővül Eszter rajongóinak száma.
Holttestre bukkantak Budapesten, a 15. kerületben, az M0-s elkerülő út és a Régi Fóti út által határolt mezőgazdasági területen - írja a Ripost. A lapott egy olvasója értesítette az esetről, mire a helyszínre értek, a rendőrök már elvitték az ismeretlen holttestet, amely borzalmas állapotban volt, nem tudták megállapítani, milyen régóta heverhet a
Nincs magyar nyelvű használati, kezelési útmutató, se magyar nyelvű menü, se gyártói garancia – ezekkel a problémákkal keresik fel leggyakrabban a Budapesti Békéltető Testületet azok, akik internetes webáruházakból vagy kisebb boltokból vásárolnak mobiltelefont. A testület szerint a panaszok alapja az, hogy olyan készüléket vesznek meg, amelyet ne
Vajon jót teszek a babának? Ezt megehetem? Jó anya leszek? A babavárás örömei mellett a kismamák többségét rengeteg félelem és kétség gyötri a pici egészségével és fejlődésével kapcsolatban. Szerencsére, ami az anyukán múlik, ahhoz csak egy kis odafigyelés szükséges: hiszen, ha a mama kiegyensúlyozott és vigyáz magára, azt a baba is meghálálja.
Még nem késő kihasználni az ősz utolsó napjait, és még utoljára elvinni egy körre a motorunkat. Akár rövidebb, akár hosszabb útra indulunk, ebben az évszakban a biztonságos közlekedés érdekében érdemes pár dolgot észben tartani. Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros-világbajnok és a Shell V-Power üzemanyagok nagykövetének tippjeivel még élvezetesebb és
Édes családi fotóval örvendeztette meg a szépségkirálynő férje a rajongókat közösségi oldalán: Kulcsár Edina kisfia tényleg az apukájára, Csutira ütött!
Élete legszörnyűbb időszakáról vallott az énekesnő: súlyos betegsége miatt Avril Lavigne elfogadta, hogy meghal, ám végül ő győzedelmeskedett a kór felett!
Annak ellenére, hogy pár napja az egész világsajtót bejárta, hogy ismét visszavonul Michael Bublé, az énekes egyértelműen leszögezte: semmi ilyesmi nem szerepel a tervei között. Pár évvel ezelőtt a zenész kisfia rákos megbetegedése miatt hanyagolta a karrierjét, hogy csak a kicsivel foglalkozhasson. Noah szerencsésen meggyógyult, a világhíres apuk
Kibírhatatlanul fáj? Legszívesebben összegörnyedve kuporogna a sarokban? Görcsöl? Majd megőrül, mindenkivel összeveszik, annyira rosszul érzi már magát? Fenti videónkban néhány tippet adunk a menstruációs fájdalmak enyhítésére!
Világéletében sokat csavargott Lucy, a félszemű amerikai házicica, ám olyan messzire, mint most, még sosem merészkedett. A csavargó macsek 370 kilométert tett meg Hulltól Bristolig, persze nem lábon, hanem egy teherautó pótkocsijának hátsó kerekébe szorulva. A 12 éves kandúrt csak Bristolban fedezte fel a kamion sofőrje, amikor megérkezett a raktá
Lassan előkerülnek a téli pulóverek, és a boltokban is egyre többet vásárolhatunk belőlük. Gondolta volna, hogy a viszketés csak az egyik probléma, amelyet ezek a ruhák okozhatnak?