Hatalmas robbanás hangja rázta meg a csendes, takaros váci Radnóti utca egyik háztömbjét csütörtökön. A második emeleti lakásból egy férfit súlyos sérülésekkel kórházba vittek, még azt gyanították, hogy gázrobbanás okozhatta a súlyos detonációt, azonban csakhamar kiderült: vélhetően a férfi saját magát robbantotta fel, miközben egy különös anyaggal
Beyonce és Will Smith játszotta volna Clint Eastwood verziójában a Csillag születik főszerepeit, ami aztán Bradley Cooper első rendezése és Lady Gaga első filmszerepe lett és körbeutazták a világot Venencétől Torontón és Los Angelesen át egészen Londonig.
Az egészségi állapotára és a tél közeledtére tekintettel összepakolja a holmijait, és a budapesti lakásába költözik Törőcsik Mari – számolt a be a hírről a BEST magazin. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő az utóbbi években egyre romló egészségi állapota miatt most már állandó felügyeletre szorul, két ápoló mellett a lánya, Maár Ter
A tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető, a dekorációs célra szánt dísztökök toxikus vegyületeket tartalmaznak, ezért fogyasztásuk már kis mennyiségben is komoly, kellemetlen tüneteket okoznak: gyomorgörcsöt, hányást, hasmenést, kiszáradást - figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Halloween Magyaro
Gondolta volna, hogy a gomba nem csak finom, hanem egyenesen diétás is? Ha már unja a vasárnapi húslevest, akkor készítsen gombalevest. Önmagával sűrítek A kistarcsai Czeglédi Andrea 93 kilót fogyott, ezért odafigyel mindenre, hogy tartsa a súlyát. A gomba nálunk nem sűrűn kerül az asztalra, mert az ötéves kisfiam nem rajong érte, de mivel
Ahogy az Index írja, a szaúdi kormánykritikus újságíró, Dzsamál Hasogdzsi több mint két hete egy házassági ügyintézés miatt beugrott hazája isztambuli főkonzulátusára, ahonnan azonban soha többet nem jött ki. A szaúdi rezsim tagadta, hogy megölték volna az újságírót, most, 17 nappal később viszont a szaúdi államügyész elismerte, hogy a férfi halo
Ugyan igazából soha nem akart vezetni, jól megvolt az anyósülésen és biciklije nyergében, egy kihívás részeként mégis jogsit csinált Till Attila. A TV2 műsorvezetője tegnap már a kezében is tarthatta jogosítványát. Eddig az volt náluk a módi, hogy felesége, Kriszta vezetett, ha bárhová mentek. Ám most azért is, hogy saját és felesége életét megkö
Az Örök tél Berlinben az év Legjobb Európai Tévéfilmje díjat nyerte el Prix Europa filmes és tévés seregszemlén – jelentette be a Facebookon Köbli Norbert, a film egyik alkotója. Mint azt az egyik közösségi oldalon található posztjában írta, „ZDF-es, BBC-s, RAI-s filmek között” lett a legjobb. Az alkotók nevében Gera Marina, a film főszereplője vet
A leggyakoribb emberbetegségeknek bizony a kutyák is ki vannak téve – ehízás, allergia és diabétesz. Gyakori mozgással és a magas szénhidrát tartalmú tápok elhagyásával ezeket könnyen ki lehet kerülni.
Ősszel érik a sütőtök! A piacok és a szupermarketek polcai csak úgy roskadoznak a különböző fajtájú és színű zöldségtől. De vajon mindegy, melyiket választjuk?
Nemrégiben megtapasztalhatta az igazi nomád életmódot egy fiatal magyar lány. Krix Enikő kalandvágyból és nyelvtanulás céljából Oroszországba, egészen pontosan a zord Szibériába utazott, ahol három hónapot töltött el. – Kiskorom óta vonzott az utazás, így középiskola után nem mentem egyetemre, hanem utazgatni kezdtem a világban – mesélte a Bors
Végre szabadon szökellhetnek a Mályi Madármentők őz bakjai, amelyeket nyár eleje óta gondoztak az egyesületnél. Egyiküket Sajópetriből kellett elhozni, őt gyerekek találták a réten, és nem tudtak ellenállni a kis bambinak, azonnal simogatni kezdték. Így azonban az őzike családja az emberszag miatt nem akarta őt visszafogadni. Ezért kellett az állat
15 kérdés, 3 segítség, 40 millió forint és Gundel Takács Gábor. Noha a népszerű televízióst már számtalan vetélkedőben láthattuk, a Legyen Ön is milliomos! kvízmesteri székét most először foglalja el.
Vajon tényleg öregíti őt az erős smink? Szinte rá sem lehet ismerni Gáspár Evelinre, aki elképesztő sminkes fotót mutatott a közösségi oldalán, rajongói pedig igazi kommentháborút indítottak el.
A kévéfogyasztók általában nem állnak meg egy csésze feketénél, de ha túl sokat isznak, árt a szervezetnek. Ennél sokkal egészségesebb, ha az úgynevezett matéteát fogyasztjuk, mivel ez is csökkenti a kimerültség érzését, de nem koffeinnel. A teában sok teobromin és teofilin van, amely vegyületek stimulálják az agyat és fokozzák a memória működésé
Óriási csatát vívott az életéért az 51 éves szörfös, Paul Kenny, akit sportolás közben támadott meg egy cápa. A férfi a New York-i tengerparton hódolt szenvedéjének, amikor hirtelen a bicepszébe harapott az állat. Paul a sokk ellenére felvette a harcot a cápával, és hatalmasat ütött az orrába, így szabadult ki a húsevő állkapcsának szorításából.
Továbbra is számos településen magas a légszennyezettség a szálló por (PM10) miatt. Az Országos Közegészségügyi Intézet szombaton Facebook-oldalán azt írta: három helyen - Dunaújvárosban, Kecskeméten és Sajószentpéteren - egészségtelen a levegő. Ezekben a térségekben élők lehetőleg kerüljék a szabadtéri tevékenységet - tették hozzá. Emellett szám
Az étkezési célra árult asztali sók 90 százaléka mikroműanyagot tartalmaz – derült ki a dél-koreai Incshon Nemzeti Egyetem és a Greenpeace kelet-ázsiai kutatóinak legújabb tanulmányából. A vizsgálat során 21 országból származó, 39 különböző sómárkát vettek górcső alá. Megdöbbentő, de 36-ban találtak az anyagból. A három műanyagmentes márka tajvan