Szinte minden héten van valami újítás a Facebookon. A legújabb funkció a hozzászólásokat érinti, ugyanis mostantól bármilyen kommentet be lehet ágyazni egy cikkbe.
Erdei Zsolt kislányának a hírek szerint Grétának a szövődmények miatt különféle terápiákra kell járnia. Zsolt a FEM3 Caféban öntött tiszta vizet a pohárba: elárulta, hogy milyen fejlesztő programokra járnak, valamint beszélt arról is, az évek során hogyan vált belőle rutinos apuka.
Kristóf és édesanyja, a Piramis nevő tévés játék keddi győztese szép summát vihetett haza, és most az is kiderült mire fogják költeni mesés nyereményüket. Kristóf és édesanyja a Piramis című vetélkedő keddi győztese...
Az Apple-nek jelezte több iPhone X-et vásárló, hogy új készülékük lassan megkopasztja őket. Persze ez némi túlzás, viszont a termékbe valóban beleakad a haj, illetve szakáll és így az képes kitépni azt telefonáláskor.
A káposzta a téli szezonban sok helyen, rendkívül olcsón beszerezhető. Ennek ellenére mégis csak kevés igazán elterjedt recept szól a felhasználásáról. Leggyakrabban sültek mellé készül párolva, esetleg paradicsomos szószban, kockatésztával, pirítva vagy rétesbe töltve fogyasztjuk. Mivel azonban a zöldség szinte az egész világon népszerű, bőségesen
A pár idei első hivatalos megjelenése tegnap volt, egy brixtoni rádióállomást látogattak meg. De nincs megállás, jövő héten megint megjelennek a nyilvánosság előtt: Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle jövő héten a walesi fővárosba, Cardiffba utaznak.
Hazánkban forgatják le az Oscar-díjas Ang Lee (63) rendezésében készülő Gemini Mant, aminek a főszereplője, a Man in Black sztárja május végén érkezik hazánkba.
A Pénzt vagy éveket! minden adásában egy-egy sztárpáros játszik a 10 milliós nyereményért. A szereplők feladata az, hogy kitalálják az eléjük állított civil játékosok életkorát.
Samantha Grant, Meghan Markle féltestvére alaposan beszólt Harry jegyesének, ugyanis szerinte itt lenne az ideje, hogy féltestvére visszaadja azt, amit édesapjától kapott.
A banán vitaminokban, nyomelemekben egyaránt gazdag. Így egészséges összetevője lehet süteményeknek, kekszeknek vagy desszertkrémeknek is. Összeállításunkban három finom receptet mutatunk be.
Antarktisz - Talaj és napfény nélkül kezd gyümölcsöt és zöldséget termeszteni az Antarktiszon egy különleges üvegházban a Német Űrközpont (DLR). A projekttel a jövőbeni Marsra és Holdra tartó missziók tesztelését segítik.
Négy év hét hónap letöltendő börtönbüntetést kért Oszter Sándorra (69) az ügyészség – tudta meg a Blikk. Bár hamarosan ítélet várható az ügyben, a szigorú indítvány mindenkit meglepett.
28 év után újra kiadják az első sikeres kézi konzolt, a Game Boyt. A játékőrültek számára mindenképp nagyszerű hírt a Las Vegas-i CES (Szórakoztató Elektronikai Kiállítás) keretén belül jelentették be.
„Szóljon hangosan az ének, ameddig csak élek, énekelek én” – dalolta talán legismertebb, 1981-es slágerében Soltész Rezső (72). A Corvina egykori frontembere ma is úgy érzi, ő és egykori kollégái valóban addig állnak majd színpadon, míg meg nem halnak, hiszen a legtöbb szeretetet a közönségtől kapják.
- Várkonyi Andrea szerint nem kell bolondnak lenni ahhoz, hogy valaki pszichológushoz járjon, sőt, úgy gondolja, hogy mindenkinek jót tenne némi terápia.