Christian Bale ma ünnepli 44. születésnapját. Ennek tiszteletére összeállítottunk egy galériát, amelyben felelevenítettük a sztár egy-egy különleges alakítását, ugyanis különbnél különb szerepeket vállalt el.
A szíve miatt került kórházba Boros Lajos (70). A legendás rádiós hétfő óta fekszik a kardiológián, ahol orvosai arra próbálnak rájönni, mitől lett az utóbbi időben többször rosszul.
R. Kárpáti Péter, a Barátok közt korábbi sztárja úgy gondolja, korábbi házasságából született két gyermeke már felnőtt, így arra jutott, hogy új párjával most jött el az idő a babavállalásra.
Vilmos herceg és Katalin hercegnő a héten Stockholmba látogatott. Míg délután a szórakozásé volt a főszerep, addig este egy hivatalos fogadáson vettek részt. Az estélyen ott volt a svéd királyi pár, Victoria hercegnő és férje is, valamint az Oscar-díjas színész, Stellan Skarsgård, ám senki nem ragyoghatta túl a várandós Katalint.