Demcsák Zsizsa számára hatalmas jelentőséggel bírt az Ázsia Expressz, hiszen amellett, hogy nagyszerű élményt volt, egy új szerelmet is hozott a műsorvezető életébe. Pontosan ezért Zsuzsának nagyon nehéz volt búcsút venni a műsortól, ám elhatározta, hogy kizárólag a jóra fog emlékezni.
Egy blog publikált egy fotót, amin a szerző állítása szerint Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere látható (a hasonlóság mindenesetre nagynak tűnik), amint egy fiatal szőke nővel létesít testi kapcsolatot. A képen ráadásul nem ketten vannak.
Tovább folytatódik a harc Bács Ferenc örökségéért, aminek most újabb fejezete, hogy a hagyatéki tárgyalás sikertelensége miatta a színészlegenda lánya, Bács Kati bíróságra viszi az ügyet. Bíróságra viszi hagyatéki ügyét...
Megérkeztek a magyar rockerek Amerikába – a Junkies szerdán, a Tankcsapda tagjai pedig csütörtökön landoltak San Franciscóban, ahol a két zenekar péntek este a DNA Lounge színpadán lépett fel.
Ötven évvel ezelőtti megjelenésekor világszerte vezette a listákat a liverpooli popzsenik 11. albuma, ami gyakorlatilag az utolsó közös munkájuk, hiszen itt még négyesben voltak, ha nem is minden felvételnél.
Jamie Klinger a legjobb barátjának a nagymamája, Marie Grover kereken a századik születésnapjára készült, ezért valami nagy meglepetéssel szeretett volna készülni.
Október 21-én, fél év halasztás után az űrhajózás történetében először olyan űrsétát szerveznek, amelynek csak női tagjai lesznek - jelentette be a NASA.
Borkai Zsoltról, Győr fideszes polgármesteréről egy blog hozott nyilvánosságra erotikus tartalmú fotókat. A szerző szerint a felvételen a politikus látható, amint egy fiatal nővel létesít testi kapcsolatot.
A film, aminek forgatásán Edward Norton megütötte Brad Pittet. A film, amiben Leonardo DiCaprio is megjelenik. A film, aminek alapjához már folytatás is készült.