Mit enne, ha tudná, hogy az lesz életében az utolsó étkezése? A szendvicset befaló John Lennon vagy a főtt tojást evő Kennedy elnök persze nem tudta, ám volt, aki igen.
Negyven éve, a nap 23 órájában együtt van Balázs Klári és Korda György, akiknek házassága szerintük azért működhet a mai napig ilyen jól, mert semmi sem kötelező, és csak egyvalami tilos szigorúan: mással ágyba bújni.
Ha azt hitted, hogy minden influencer napi nyolc órában fotózza magát, tévedtél. Interjú a Fashi0n Soul bloggerével, Czene Kittivel, aki a hétköznapokban egy kozmetikai cégnél dolgozik, ideje hátralévő részében pedig tartalomgyártóként tevékenykedik.
Alig várta Tücsi és vőlegénye, hogy beköltözhessenek kislányukkal az új otthonukba, azonban számításaikat szépen keresztülhúzta a kivitelezőcég, akikkel dolgoztak. A szélhámos építtető ugyanis hiányosan adta át a házat a családnak, majd eltűnt, a problémák pedig egyre nagyobbak lettek.