Eddig is nyíltan beszélt Miley Cyrus a szexualitásáról, illetve arról, hogy mindkét nemhez ugyanúgy vonzódik, azt azonban csak most fedte fel a nagy nyilvánosság előtt, hogy az első csókját - tiniként - bizony egy lánytól kapta, méghozzá a középiskolában. Minderről egy podcast vendégeként mesélt, méghozzá annak kapcsán, hogy zsűriként láthatják az
Az énekesnő tele van tervekkel a 2019-es évben is. Új dalokkal és egy könyvvel is készül az idei éveben, de a családalapítás is a tervei között szerepel.
Azt hihetnénk, csak a legmenőbb, sokcsillagos éttermekben találkozhatunk elegáns, hajtogatott asztaldíszekkel - pedig akár otthon is elkápráztathatjuk vele vendégeinket. Nem kell más hozzá, mint pár textilszalvéta, no meg egy minimális (de tényleg csak minimális!) kézügyesség. Minden más pillanatok alatt elleshető a következő videóból: Nekünk eg
A kilencvenes évek legvégének, kétezres évek elejének egyik ikonikus dala volt a finn Bomfunk MC's Freestylere - amit 1999 októberétől dúdolt szinte az egész világ. Kétségtelen, hogy a nóta sikeréhez a klip is hozzátett, méghozzá nem is keveset: nem volt olyan fiatal, aki egy-egy pillanatban ne szerette volna utánozni az ott látott táncmozdulatokat
Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje két díjat is nyert a ZagrebDox fesztiválon, Az Úr hangja című legutóbbi Pálfi György-film pedig a legjobb speciális effektek díját hozta el Portugáliából a Fantasporto filmfesztiválról.
Mark Wahlberg sosem volt rest megmutatni elképesztő felsőtestét, ami még most, 47 évesen is tökéletes. No persze egy akciósztártól nem is várnánk el kevesebbet. A színész legutóbb egy lányával közös nyaralós fotót osztott meg - a rajongók nagy örömére. Wahlberg korábban többször is nyíltan beszélt az apaság nehézségeiről - főleg tinilánya, a Ell
Ők azok, akik nem hódolnak be a trendeknek, akik mellesleg elégedettek azzal, amivel a sors megáldotta őket. És valljuk be: nem mindenki a dús keblekre bukik.
Napók óta kering a neten egy fotó egy hatalmas aligátorral pózoló férfiról. A hüllő azonban olyan nagyra nőtt, hogy a legtöbben, akik meglátták a képet, azonnal felkiáltottak: ez bizony átverés! Az amerikai Georgia államban készült kép azonban nagyon is valódi: a helyi természetvédelmisek egyik munkatársa, a vadbiológus Brent Howze maga erősítette
Tovább gyűrűzik a Leaving Neverland című dokumentumfilm kiváltotta botrány. A januárban bemutatott négyórás dokuban Jacko két korábbi táncosa vall arról, gyermekkorukban miként molesztálta őket a pop királya. Noha James Safechuck és Wade Robson már korábban is előálltak vádjaikkal, ennyire részletesen még soha nem hallhatta őket a nagyközönség. A