Elfogtak egy indiai katonát az ellenséges csapatok, ezért inkább megette a birtokában lévő dokumentumokat, mint hogy engedje rossz kezekbe kerülni. A katonát, Abhinandan Varthaman-t országában háborús hősként tisztelik.
Akkora összeget talált egy londoni busz takarítója a járművön, hogy akár évekig kényelmesen élhetett volna belőle - de a becsületes takarító leadta a talált pénzt a rendőrségnek.
Saját erejéből vált hajléktalanból milliomossá egy brit hölgy! Vanessa Ogden Moss (42) ma már sikeres üzletasszony, de a poklot is megjárta, amikor tizenöt évvel ezelőtt kisfia, Tom (†5) egy ritka daganatos betegség áldozata lett.
A férfi hosszú éveken keresztül tűrte, ahogy gyermekei anyja válogatott módszerekkel kínozza - elmondása szerint a nő azzal fenyegette meg, hogy végez vele.
A baloldalról indul a Fidesz elleni támadás, a valódi cél pedig az Európai Néppárt (EPP) gyengítése - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a migrációval foglalkozó kormányzati kampánnyal szembeni bírálatokról a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lapnak.
Tartalmában és látványvilágában nagyszabású műveltségi vetélkedővel jelentkezik hétfőtől az ATV. Az 500 – Az ország géniusza című produkció főszereplője a tudás és a gyorsaság lesz. A játékosoknak 5 másodperc alatt kell válaszolniuk a legkülönbözőbb nehézségű kérdésekre. A műsor Amerikában, Németországban, Angliában már sikert aratott. Az ATV vezet
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap az észak-lengyelországi Gdanskban, a szavazók a január közepén meggyilkolt főpolgármester, Pawel Adamowicz utódját választják meg.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea úgy döntött, hogy ezentúl nem tartja meg a közös tavaszi hadgyakorlatait, hogy elősegítse a Koreai-félsziget atommentesítését szolgáló diplomáciai erőfeszítéseket - közölte egybehangzóan vasárnap az amerikai és dél-koreai védelmi minisztérium.
Tüntetéseket hívott össze hétfőre és keddre, a karneváli időszak kezdetére Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető, aki azt ígérte, hogy ecuadori látogatása után visszatér hazájába.
A Spiegel figyelmeztette az EPP spitzenkandidátját, hogy nem kell a Nemzeti Front környékén nézelődnie, ha populista hordószónokot keres, ott van a pártjában Orbán is.
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap az észak-lengyelországi Gdanskban, a szavazók a január közepén meggyilkolt főpolgármester, Pawel Adamowicz utódját választják meg.
A kormány saját internetes oldalán közzétette válaszát az Európai Bizottságnak. Ebben részletesen bemutatja azokat a terveket és döntéseket, amelyek fokoznák a bevándorlást Európába. Ezeket már csak azért sem lehet letagadni, mert nyilatkozatok, nyilvános állásfoglalások és szavazási jegyzőkönyvek bizonyítják őket.
A tiltakozások azt követően kezdődtek, hogy Dusko Knezevic, Milo Djukanovic egykori szövetségese korrupcióval, hivatali visszaéléssel és kétes ügyletek lebonyolításával vádolta meg az elnököt. (Külföld)
A brit kabinet egyik magas rangú tagja szerint ha bármilyen okból halasztani kell Nagy-Britannia e hónap végén esedékes kilépését az Európai Unióból (Brexit), akkor sem képzelhető el a távozás hosszabb ideig tartó késleltetése.
Megoszlanak a vélemények az amerikai Demokrata Pártban arról, hogy Joe Biden alkalmas kihívója lenne-e Donald Trumpnak a 2020-as elnökválasztáson. A politikus két cikluson át volt Barack Obama alelnöke. Bár ma is népszerű, eddig kétszer is sikertelenül pályázott a pártja elnökjelölti posztjára. Most sem indulna, ha esélyesebb jelöltet látna.
Hamarosan a korábbinál nagyobb összegű, 116 eurós (mintegy 37 ezer forint) büntetésre számíthatnak a háromsávos autópályákon tartósan, nem előzés céljából a középső sávban haladó járművek vezetői a belga parlament döntése érelmében - közölte hétvégi számában a La Libre Belgique című belga napilap.