London - Elektromos autót fog vezetni James Bond a legújabb filmjében, hogy kidomborítsák a brit titkos ügynök környezetbarát karakterét - adta hírül szerdán a The Sun című brit bulvárlap.
Elutasította szerdán a londoni alsóház annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Királyság bármikor, bármilyen körülmények között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból.
Március 26-án Orbán Viktor miniszterelnök Angolába utazik, a látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap készítette elő az afrikai országban.
A brit kormány már korábban bejelentette, hogy vámmentes lesz a brit importérték csaknem 90 százaléka akkor is, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.
Átmeneti időre kivonják a forgalomból a Boeing repülőgépek vitatott 737 MAX 8 és MAX 9-es típusait - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban.
A demokraták szerint ez egyértelmű nyilatkozat arról, hogy Washginton nem bízik többé Szaúd-Arábiában. Ehhez persze még Donald Trumpnak is lesz egy-két szava.
Az Orinoco olajmezőn történt az eset, ahol a világ legnagyobb ismert kőolajkészlete található. Az olajipari miniszter az ellenzéket és Amerikát teszi felelőssé.
Görögország a gazdasági növekedés korszakába lépett, s ez az euróövezet legjobban teljesítő tagjai közé helyezi a balkáni országot, áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb országjelentésében.
Felrobbant legalább két olajtartály Venezuelában, az Orinoco olajmezőn, a Petróleos de Venezuela (PDVSA) állami társaság egyik létesítményében - jelentették be a hatóságok helyi idő szerint még szerdán.
Felrobbant legalább két olajtartály Venezuelában, az Orinoco olajmezőn, a Petróleos de Venezuela (PDVSA) állami társaság egyik létesítményében - jelentették be a hatóságok helyi idő szerint még szerdán. (Külföld)
Az amerikai szenátus 54:46 arányban megszavazta azt a határozatot, amely véget vetne a Szaúd-Arábia számára a jemeni háborúban nyújtott amerikai támogatásnak. (Külföld)
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán sajtóértekezleten hozta nyilvánosságra a külügyminisztérium szokásos éves jelentést a világ országainak emberi jogi helyzetéről. Magyarországról a jelentése azt írja, hogy többpárti parlamenti demokrácia, utal ugyanakkor a civil szervezetek "megfélemlítésére".
A tény, hogy a brit képviselők újból leszavazták az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, olyan helyzetet teremtett, amelyből az Egyesült Királyság már nem tud arc- és presztízsvesztés nélkül kihátrálni. (Vélemény)
Amint arról beszámoltunk, a 444.hu Facebook-oldalán jelent meg egy poszt Liu Shaolin Sándorról, amiben kínai vendégmunkásnak titulálták az FTC sportolóját, az első magyar téli olimpiai bajnoki cím szerzőjét.
Az osztrák főváros tíz éve tartja magát a lista élén, de tulajdonképpen az első öt helyezés tekintetében – a sorrendet leszámítva – egyáltalán nincs változás 2012 óta.
Olyan javaslattal készül az Európai Néppárt a március 20-i ülésére, amelyben a Fidesz tagságának felfüggesztésére, vagy kizárására tesz javaslatot – számolt be róla a Népszava. Erről a párt frakciójának tegnapi ülésén volt szó.
1985 óta nem követtek el merényletet New York-i maffiafőnök ellen. Gyilkosa hat golyót eresztett Francesco "Franky Boy" Caliba, majd még át is hajtott rajta egy autóval.
Megérkezett Franciaországba a vasárnap lezuhant etióp utasszállító mindkét fekete doboza - közölte Franciaország légiközlekedési baleseteket vizsgáló ügynökségének (BEA) a szóvivője csütörtökön.
Bogdan Duca politológus elhibázott elképzelésnek nevezte, hogy a szuverenitásukat elveszítő nemzeti kormányok mindenáron az EB és a strasbourgi parlament ideológiai útmutatásainak vessék alá magukat.
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját - értesült a Reuters. (Belföld)
A miniszterelnök a Fidesz kizárását kezdeményező néppárti vezetőkhöz írott levelében bocsánatot kér „a támadó nyelvezetért”, de fenntartja politikai álláspontját.
A képviseletnyitás mellett fontos érv volt az, hogy ebben a városban 300 ezer céget jegyeztek be, amelyek közül nagyon sok a fiatal, kreatív, startup jellegű vállalkozás – mondta a külügyminiszter.
Oroszország mellett már más országok is megjelentek propagandájukkal a kontinensen. Határozott fellépésre szólítják fel a képviselők az EU tagállamait.
A megbetegedések és az idő előtti halálesetek egynegyedét világszerte a környezetszennyezés és a környezet rombolása okozza – olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerdán bemutatott jelentésében. (Zöldzóna)
Kicsivel több mint kétmilliárd eurót ajánl fel az Európai Unió a polgárháború sújtotta Szíriában élő rászorulók és a környező országokban menedéket keresők idei támogatására - jelentette be az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a csütörtöki brüsszeli donorkonferencián.
Kiszámíthatatlan, hogy a hat hét múlva esedékes parlamenti választások után ki kerülhet kormányra Spanyolországban - írta az El País című baloldali spanyol napilap szerdai elemzésében, amelyet több különböző közvélemény-kutató cég felmérését alapul véve készített.
Azoknak a pártoknak küldött levelet, amelyek a Fidesz kizárását követelték. Orbán azt is kéri, hogy vizsgálják felül a döntésüket. A flamand kereszténydemokraták vezetője válaszolt is egy Twitter-üzenetben.