Fiatalon élte át a kudarcélményt Cserhalmi György. A Nemzet Színészének minden álma az volt, hogy vívásban érjen el sportsikereket, de edzője eltanácsolta. Így került a színpadra.
Az újdonságot hozó kezelés lényege, hogy a páciensek olyan donortól kapnak őssejtet vagy csontvelőt, aki egy ritka génelváltozással él. – A három esetnél genetikailag mutáns csontvelővel rendelkező emberek voltak a donorok – mondta a Borsnak dr. Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa. – Ezekben a mutáns s
Vannak, akik szenvedélyesen rajonganak érte, ám akadnak olyanok is, akik mindenestől elutasítják Gustav Mahler (1860-1911) zenéjét. 1895-ben, a hamburgi opera igazgatójaként mutatta be II. szimfóniáját, a Feltámadást, amelyben minden kozmikus jelentőséget kap, ennek megfelelően pedig kozmikus méretet ölt.
Arca eggyé vált a Csellengők című műsorral, melyben két évtizeden át kutatta az eltűnt gyerekeket és felnőtteket. Lassan négy éve, hogy az adásokkal együtt Incze Zsuzsát, a riportert is hiába keressük a képernyőn. A Bors Extra megtalálta.
Meleg fehér fényre cserélték a Somogy megyei Bárdudvarnok közvilágításában az E.ON munkatársai a korábbi hideg, kékes fényt. Éjszaka pedig borostyán színben világítanak a lámpák az utcákon, jelentősen csökkentve ezzel a világon mindenhol egyre jelentőseb problémát okozó fényszennyezést.
Több mint két órán keresztül feküdt az énekesnő a műtőasztalon, de az orvosok szerint megérte bevállalni a veszélyes beavatkozást: operáció nélkül lebénult volna Marika.
A háztartásokat érintő ingatlan- és pénzügyeket érintő döntésekből Magyarországon nagyobb részt vállalnak a nők, mint a férfiak, a munkahelyükön azonban mégis kevesebb jövedelemmel kell beérniük – derül ki az ingatlan.com és money.hu közös kutatásából, amely a nemek közötti különbségeket vizsgálta.
Nagyon lendületesen indult az év a lakossági hitelpiacon, amely már tavaly is dinamikusan bővült – áll az ingatlan.com pénzpiaci üzletágához tartozó money.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló összefoglalójában. A bankok összesen 95,85 milliárd forint értékben nyújtottak új személyi kölcsönöket és lakáshiteleket januárban, ami 14 százalékos éves
Életfogytiglani fegyházra ítélte a két rendőrt életveszélyesen megsebesítő Teréz körúti robbantás vádlottját többszörösen minősített emberölés és terrorcselekmény miatt a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében. A férfi - az elsőfokú ítéletben meghatározott 25 év helyett - a leghamarabb 30 év letöltése után bocsáthat
Pompásabb csillagos égben gyönyörködhetnek a Somogy megyei Bárdudvarnokon annak köszönhetően, hogy egy teljes kutatócsoport dolgozik a fényszennyezés csökkentésén. Persze nem ez volt az elsődleges cél.
Már itthon is elérhető a spanyol La Petra ékszermárka, amely a fiatal korosztályt célozza meg mesébe illő kollekciójával. Kislányok számára gyártanak ezüst ékszereket.
Jól néz ki, kényelmes, és a gyerekek is szeretik a biciklire szerelhető utánfutót. A rossz hír viszont: amellett, hogy drága, még biztonságosnak sem mondható.
Hét hónapnyi akkurátus munkával készítette el az ország talán legdíszesebb tojását Zsigóné Kati. A hazai tojásdíszítő királynő egy hatalmas strucctojást vont ecsete alá, és őseink jelrendszeréből alkotott rá mintákat. Miniatűr páva, kígyó egyaránt látható a tojáson, és számos olyan szimbólum, ami a gyógyítást, különböző bajok elhárítását jelképezi.
A Kölcsönlakás bearanyozta a nők napját: az új magyar vígjáték két főszereplője, Szabó Simon és Haumann Máté szombaton este a Westendben virággal fogadta mindazokat a nőket, akik az ő filmjükre váltottak jegyet.