Bár - ahogyan írtunk is róla - a száraz novembernek nagyobb hagyományai vannak, egyre népszerűbb a száraz január is, azaz az újév alkoholmentes hónappal történő kezdése. Talán azért ez a két hónap az, amikor a legtöbben döntenek úgy, hogy nem isznak alkoholt, mert az egyik előtt és a másik után áll a december, ami általában a nagy evések-ivások ide
Mihalik Enikő még ügynökét, Kajdi Csabát is átverte a Nicsak, ki vagyok? című műsorban, ugyanis Cyla sem jött rá, hogy a babajelmez valójában a világhírű modellt rejti.
Ingerlékenység, kiborulás, sírás – ezek a tipikus női hiszti tünetei, mondják sokszor a férfiak, amikor a párjuknál a fentieket tapasztalják. Pedig általában mindez nem holmi előre kieszelt dráma, hanem a hormonok játéka, melynek következményeitől, azaz a PMS tüneteitől a nők legalább annyira szenvednek, mint a férfiak.
A Bridgerton család kosztümös sorozatát karácsonykor robbantotta a Netflix a köztudatba, ami egyből hatalmas népszerűségnek örvendett. Azóta is mindenki azt találgatja, hogy a sorozatban szereplő Phoebe Dynevor és Regé-Jean Page az életben is egy párt alkotnak-e.
Ahhoz, hogy az egészségünket megőrizzük, először az immunrendszerünket kell kellőképpen megerősíteni és támogatni. A legjobb megoldás, hogyha a természet felé fordulunk. A méz évezredek óta igazi orvosságként tárul elénk. Sőt, nemcsak a méz, hanem a különféle méhészeti termékek is immunerősítőként állnak a rendelkezésünkre.
Stohl András édesanyja idén ünnepelte 90. születésnapját, amit idén sajnos, az előző évekhez képest, nem tudott a családjával együtt megünnepelni. Azért egy kis meglepetést sikerült neki szerezni.
2021 nem is indulhatott volna meglepőbb hírrel: pár napja derült fény Harry Styles és Olivia Wilde románcára, most az is kiderült, mióta lehetnek együtt.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/01/11/2989/
2020 legrejtélyesebb előadója, a Nicsak, ki vagyok? című műsor Tigrise,Metzker Viki és a Sztárban Sztár üdvöskéje, Miss Mood egy közös dallal robbantja be a januárt. Metzker Viki és Miss Mood úgy int be 2020-nak, mint egy rossz kapcsolatnak.
Keresztes Ildikó számára jól jött a tavalyi év tavaszi karantén időszaka, mert volt lehetősége kipihenni az elmúlt évek feszített hónapjait. Azonban most már szeretné visszakapni a régi életét, rengeteg tervvel készül a 2021-es évben.
Ha diétázni kezdünk, a leggyakrabban a szénhidrátot hagyjuk ki az étrendünkből, vagy minimalizáljuk azokat. Van, akinek ez könnyen megy, de ha te nem azok közé tartozol, nyugodtan "csalhatsz" egy kicsit, például rizzsel.