Tegnap este kiderült a Nicsak, ki vagyok? utolsó adásában, hogy Mihalik Enikő rejtőzött a Baba jelmez alatt. Ez a nézőknél jobban Kajdi Csabát lepte meg leginkább, hiszen ő sem tudott semmit a modell titkos fellépéseiről. A műsorban Enikő személye mellett az is kiderült, hogy a tehetséges modellt nagyon jó hanggal is megáldotta a sors. A békéscsaba
Sajtótájékoztatót tartott az Operatív Törzs. Kiss Róbert rendőr alezredes arra emlékeztetett, hogy a kormány a védelmi intézkedéseket február 1-ig hosszabbította meg.
Ha tudjuk, mit nézzünk egy Chanel vagy egy Hermés Birkin táskán, nincs az a hamisító, aki valaha is képes lesz százezreket legombolni rólunk egy ügyesen összerántott hamisítványért.
Horváth Gréta az Ázsia Expressz után fogott életmódváltásba, és hála az egészséges étkezésnek és a rendszeres mozgásnak, rengeteg kilótól szabadult meg.
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt a hétvégén 610 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Legalább nyolc ember életét vesztette a heves havazás következtében Japánban, a sérültek száma meghaladja a kétszázat - közölte a helyi média hétfőn - írta az MTI.
Kajdi Csaba heteken keresztül találgatta, kiket rejthetnek az izgalmas és szórakoztató jelmezek a Nicsak, ki vagyok? műsorában. Arra azonban egyáltalán nem számított, hogy Mihalik Enikőt fogja viszont látni a színpadon, pláne úgy, hogy ő erről semmit nem fog sejteni. Csaba a Life.hu-nak mesélt arról, hogy mit gondol Enci énekesi karrierjéről, illet
A legtöbb nő az éves nőgyógyászati rutinvizsgálaton tudja meg, miómája van, ugyanis a méh jóindulatú daganata nagyon sok esetben nem okoz panaszokat. Ha azonban már kiderült, hogy göb vagy göbök alakultak ki a méhünkön, mit lehet és kell tenni? A válasz a "semmit"-től a műtétig terjed...
A férfiaknál a labdarúgó Szoboszlai Dominikot, a nőknél a cselgáncsozó Karakas Hedviget választotta meg a 2020-as év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz).
Mondjuk ki a nyilvánvalót: Hollywood fénykorában melegnek lenni nem volt egy sétagalopp. A csillogó homlokzat mögött kirajzolódott a hollywoodi „szexuális gestapó” kísértete, s emiatt az érintett sztárok nagyon nehezen élhettek hiteles életet. Az Éva Magazin cikke.
A világ egyik legnézettebb sorozata, a Downton Abbey anno itthon is hatalmas sikert aratott. A kosztümös brit tévésorozat, mely egy kitalált nemesi család mindennapjait elevenítette meg, tömegeket szegezett a tévéképernyők elé. Az Éva Magazin cikke.
Galambos Lajosról kidrerült, hogy koronavírusos, ezért nem jelent meg a tárgyalásán. Elmondta, leginkább a családját, köztük is főként a feleségét félti.