Ahogy arról lapunk is beszámolt, Anonymus érdekes hanganyagot osztott ma meg a nyilvánossággal a Városháza eladásával összefüggésben. Megvan, hogy mit jelöl az általa megadott ingatlanszám.
Pál-Baláž Karmen olyan produkciót adott el, hogy nemcsak a tévénézők, de még a zsűri is elérzékenyült. Rúzsa Magdi bőrébe bújva először énekelt magyar nyelven a Sztárban Sztár leszek! színpadán.
A Madách Színház 1500. jubileumi előadásán, a Macskák után Haumann Péter bejelentette: valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy színpadra lépett. A közönség gigantikus tapsviharral fogadta őt, azután a kollégák sorfala közt elénekelte Détár Enikővel a színházi macskáról szóló legendás dalt. Ennél szebben és emlékezetesebben nem is köszönhetett
A vasárnapi X-faktorban folytatódott a kategóriák szelektálása. ByeAlexen, Puskás Petin és Csobot Adélon volt a sor, hogy kiszűrjék a legtehetségesebb versenyzőket. Elképesztő dráma zajlott le a stúdióban.
Amint arról a Blikk is beszámolt szalagavatója volt Schobert Larának, a jeles eseményről pedig a büszke szülők, Rubint Réka és Schobert Norbi is posztoltak a közösségi oldalaikon.
A kilenc évvel ezelőtt elhunyt énekes három kazettát hagyott lányára, melyeket kizárólag 18. születésnapján hallgathat meg. A Bors rátalált a különös örökségre.
Ha csak egy filmjét is láttad Hugh Grantnek, egészen biztos, hogy voltak olyan pillanatok, amikor az angol szívtipró téged is legalább néhány pillanatra elbűvölt. A 61 éves színész elképesztő karriert futott be az elmúlt évtizedekben, és ezt nemcsak a sármjának, és mindig jól fésült hajának köszönheti, hanem annak is, hogy valóban tehetséges és sok
A kilenc évvel ezelőtt elhunyt énekes három kazettát hagyott lányára, melyeket kizárólag 18. születésnapján hallgathat meg. A Bors rátalált a különös örökségre.
Megtalálta a Blikk azt az üzletembert, aki a gyanú szerint azt ígérte Galambos Lajosnak, hogy 200 millió forintért cserébe elintézi, hogy a zenész elleni büntetőügyben – amelyben azóta nem jogerősen 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott – számára kedvező ítélet szülessen.
Bár vannak nagyon jó előnyei annak, ha valaki otthonról dolgozik, de sajnos megvannak a hátrányai is. Ahogy segíthet a migrén közben, hogy egy kényelmes helyen vagyunk, sokszor ez egy hátrány is lehet. Mutatjuk, hogy miért.
A hét első napján a Hold már a Bak jegyében halad, ahol komolyságot, koncentrációd és elszántságot jelez. Reggel együttállásba kerül a Vénusszal, míg később a Skorpió-Merkúrral és a Marssal barátkozik, az esti órákban viszont háromszöget zár be a Bika-Uránusszal: a hatalom, az ambíció és a pénz ugyan burokba zárja az embereket, de nem szenvedsz hiá
A Blikk azt írja, hogy megtalálta azt a férfit, aki a gyanú szerint azt ígérte Galambos Lajosnak, hogy 200 millió forintért cserébe elintézi, hogy a zenész kedvező ítéletet kapjon a büntetőügyében.
Több mint tíz éve zenél, nyolc éve a feleségével járja az országot Illés Attila. Az Eldorado együttes frontemberét gyakran összekeverik Byealex-szel, de ő ezt nem bánja.
– A héten Gryllus Dorka és Simon Kornél ült Friderikusz Sándor elé az RTL Klub Életünk története című műsorában. Az elmaszkírozás közepette a műsorvezető az öregedésről kérdezte Gryllust, amikor a színésznő egy adott ponton olyat mondott a filmiparról, amin sokan meglepődhetnek.
Galambos Lajcsi kémfilmbe illő története után most megszólalt az a férfi, aki állítólag megzsarolta a trombitaművészt. Állítja, Lajcsi nem mond igazat.
Szórakoztató pillanatokban vasárnap sem volt hiány a Sztárban sztár leszek! színpadán. Ám ahogy minden héten, most is szomorú percekkel ért véget a műsor, valakinek búcsúznia kellett.
Több mint tíz éve zenél, nyolc éve a feleségével járja az országot Illés Attila. Az Eldorado együttes frontemberét gyakran összekeverik ByeAlex-szel, de ő ezt nem bánja.