2021. december 1. szerda

dec. 1
8:30
Látványos bolygóegyüttállás várható december 10-én - Ebben az időpontban érdemes kémlelni az eget (Life)
Hosszú, kozmikus vonalat rajzol szemünk elé a Vénusz, a Szaturnusz, a Jupiter és a Hold december 10-e éjjelén. Az egymástól 15-20 fokra járó égitestek megfigyeléséhez távcsőre sem lesz szükségünk, az együttállás szabad szemmel mutatja majd meg igazi szépségét. Érdemes egész decemberben figyelni az eget, mert Mikulástól szilveszterig szebbnél-szebb
dec. 1
8:36
Áll a bál a Farm VIP-ben: Jolly szerint undorítóan beszéltek róluk a többiek (Ripost)
A TV2 kalandreality-jének, a Farm VIP-nak a harmadik kiesője Tarcsi Zoltán „Jolly” volt. Az énekes már korábban érezte, hogy neki kell távoznia a műsorból, ilyen fokú rosszindulatúságra azonban ő sem számított.
dec. 1
8:42
Újabb jelek: sejtelmes üzenetet küldött Tóth Andi Andrei Mangrának, bevallotta, milyennek látja őt (Blikk)
Hónapok óta találgatják a rajongók, vajon a barátságon túl más is kialakult-e Tóth Andi és Andrei Mangra között. A Dancing with the Stars győztes párosa egyre több árulkodó jelet oszt meg a kapcsolatukról.
dec. 1
8:42
„Nem játszottunk rá, mi a valóságban is ilyenek vagyunk” – Hatalmasat csalódott csapattársaiban Jolly (BorsOnline)
A Tv2 kalandreality-jének, a Farm Vip-nak a harmadik kiesője Tarcsi Zoltán „Jolly” volt. Az énekes már korábban érezte, hogy neki kell távoznia a műsorból, ilyen fokú rosszindulatúságra azonban ő sem számított.
dec. 1
8:42
"Mecky egy genetikai csoda" - Kóbor Jánosról nyilatkozott az Omega zenésze (Life)
Ahogy megírtuk, Kóbor János hetek óta kórházban van. Az Omega tagjai és a rajongók is bíznak a zenész mielőbbi gyógyulásában. Molnár György, Elefánt bízik abban, hogy Kóbor olyan jó fizikummal rengelkezik, ami remélhetőleg most is átsegíti őt a problémákon.
dec. 1
8:44
Megérkezett a hó: fehérbe borult a Dobogókő (Life)
Kevesebb, mint egy hónap múlva itt van a karácsony és már semmi akadálya nincs annak, hogy átjárjon minket az ünnepi hangulat. Az ország egyes tájai ugyanis fehérbe borultak!
dec. 1
8:48
Nem fogsz hinni a szemednek: így néz ki manapság a Terminátor 2. könyörtelen gyilkológépe, Robert Patrick (Promotions)
Robert Patrick nagyon megöregedett, de még mindig félelmetesen néz ki.
dec. 1
8:51
Elvette a Covid Bunyós Pityu édesanyját, összetörten vallott a tragikus időszakról (Metropol)
Kemény időszak van Bunyós Pityu mögött. Eddig nem beszélt arról, hogy a koronavírus áprilisban elvette tőle 84 éves édesanyját, majd ő is covidos lett.
dec. 1
8:53
Jakab Péter élettársát főtitkárnőnek hívják a Jobbikban (Metropol)
A Bors minden jobbikos forrása egybehangzóan megerősítette, hogy a párt legbefolyásosabb személyisége a pártelnök élettársa, Molnár Enikő.
dec. 1
8:54
Leleplező képek: anyja rajongójával jár Beckhamék 19 éves fia (Femcafe)
Nem mindennapi barátnője van David Beckhamék fiának - Romeo nemrég lett19 éves, és már most a világsztárok életét éli.
dec. 1
8:54
Miért fenntarthatóbb a csapvíz fogyasztása? (Glamour)
Azt, hogy kinek mit jelent környezete védelme, leginkább mindennapi tevékenysége árulja el. Sokan nem is gondolnak bele, hogy a csomagolt termékekkel, így a palackos ásványvíz megvásárlásával milyen szinten terhelik környezetüket. És akkor még nem is számolták ki, hogy a pénztárcájuk mennyivel rosszabbul jár!
dec. 1
9:00
Napi horoszkóp: Munkahelyeden új lehetőségek nyílnak - december 1. (Glamour)
Az év utolsó hónapja kedvező starttal indul, a Nyilas-Nap lendületéből és a Vízöntő--Szaturnusz eredeti ötleteiből a hálózatépítés, a hivatalos vagy jogi ügyek és a csapatmunka profitálhat. A két planéta barátságos szextil fényszögéhez a menedzseri adottságok is hozzátartoznak, de a hosszú távú vállalkozások elindítása is támogatást kap. Lehetőségü
dec. 1
9:00
Sokatmondó, amit Tóth Andi írt Andrei Mangra fotója alá (BorsOnline)
Tóth Andi kommentelt Andrei Mangra képe alá.
dec. 1
9:12
„Nemrég jöttem ki a kórházból” – hírt adott magáról Damu Roland (Ripost)
Damu Roland a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy nemrég még kórházban volt, ez volt az eltűnésének az oka. Betegsége már hónapok óta tart.
dec. 1
9:12
A Tesco megnyitotta első olyan üzletét, ahol egyáltalán nincs pénztáros (Noizz)
London központjában nyitotta meg első kassza nélküli üzletét a brit üzletlánc.
dec. 1
9:12
100 ezertől indul a licit, eladó Csobot Adél menyasszonyi ruhája (BorsOnline)
Dobó Kata december 9-én mozikba kerülő családi mesefilmjének címe, az El a kezekkel a Papámtól! már mostanra ismerősen csenghet sokak számára, hiszen a Megafilm gyártásában hamarosan debütáló produkció rendezője és szereplői beálltak a Cipősdoboz Kampányt népszerűsítő „dobozolók” sorába. Most egy jótékonysági aukcióval is igyekeznek még több gyerme
dec. 1
9:24
Nem csitul a járvány hazánkban: megint rengeteg új fertőzöttet találtak, sok az elhunyt is (Life)
11 152 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 114 260 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 192 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 713 főre emelkedett.
dec. 1
9:24
Néhány rab már a Való Világ sztárjának a fenekére pályázik (Promotions)
Nem lesz könnyű dolga Aureliónak a börtönben.
dec. 1
9:27
Az elmúlt 24 órában több mint 11 ezer új fertőzöttet igazoltak hazánkban (Metropol)
A beoltottak száma 6 132 549 fő, közülük 5 847 405 fő már a második oltását is megkapta, 2 559 096 fő pedig már a harmadik oltást is felvette.
dec. 1
9:30
Sandra Bullock igazi stílusikonként tért vissza a vörös szőnyegre: feltűnő jelenség volt (Joy)
Meg nem mondanánk, hogy 57 éves a színésznő!
dec. 1
9:30
Először beszélt róla: elvesztette édesanyját a magyar zenész, a koronavírus egy hét alatt vitte el az asszonyt (Life)
Az egykori olimpikon, Bunyós Pityu egy hónapos csatát vívott a koronavírussal, az orvosok az életéért küzdöttek. Szerencsére ő győzedelmeskedett, már otthonában lábadozik. Kemény időszak van Bunyós Pityu mögött: eddig nem beszélt róla, de áprilisban elvesztette 94 éves édeasnyját is.
dec. 1
9:36
Dakota Johnson tündökölt az átadón – filmje négy díjat is bezsebelt (hirado.hu)
Az Elena Ferrante olasz író könyvéből készült, Az elveszett lány című pszichodráma volt a független filmes Gotham-díjak hétfő esti átadójának nagy nyertese: négy kategóriában kapta meg a legjobbnak járó elismerést.
dec. 1
9:39
Vérvörösen izzott az ég kora reggel Budapest felett (Metropol)
A gyönyörű reggeli kilátás egy hűvös, elszórtan esős napot indított el. Erre számíts, ha ma kimozdulsz otthonról.
dec. 1
9:42
Tragédia történt egy középiskolában: hárman meghaltak, hatan megsebesültek (Life)
Három diák életét vesztette és hatan megsebesültek, köztük egy tanár, kedden az amerikai Michigan állambeli Oxford település középiskolájában elkövetett ámokfutásban, a feltételezett elkövetőt elfogták - közölte a helyi seriff irodája.
dec. 1
9:44
Fának csapódott autójával a népszerű színésznő, a zord idő miatt lecsúszott az országútról (Life)
A tévés és filmes szerepeiről ismert brit színésznő egy szűk úton vezetett hazafelé, amikor az egyik kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett.
dec. 1
9:48
Sokkoló fotó látott napvilágot Katalinról a hercegné tudta nélkül – Óriási botrány lehet az ügyből (Femcafe)
Cambridge hercegnéje összevert arccal, monoklival és felrepedt szájjal látható az ijesztő fotón – de nem csak róla készült ilyen kép.
dec. 1
9:48
Váratlan bejelentést tett Ákos: olyan hírt kapott, elmarad a decemberi arénakoncert (BorsOnline)
Új időpontra kerül át Ákos decemberi arénakoncertje! Az elmúlt napokban két zenésztársa is pozitív covid-tesztet produkált, így sajnos az eredetileg tervezett december 11-i dátumon nem tudják megtartani az előadást.
dec. 1
9:54
Reményt keltően nyilatkozott Kóbor János állapotáról az Omega gitárosa (Promotions)
Az Omega zenekar tagjai nagyon erősen hisznek abban, hogy Kóbor János fel fog épülni.
dec. 1
10:12
Először posztolt képeket róluk: 17 évesek lettek Julia Roberts ikrei (Femcafe)
54 évesen a világ egyik legjobban kereső színésznője, nem mellesleg 3 gyerekes anyuka. Ikergyermekei 17 évesek lettek.
dec. 1
10:12
Hellbound: a Netflix új, dél-koreai horrorsorozat még a Squid Game-et is megelőzte (Noizz)
Alig telt el két hónap a nagy sikerű Squid Game premierje óta, a Netflix egy újabb dél-koreai sorozattal kavarta fel a streamingszolgáltatók állóvizét. A november 19-én bemutatott Hellbound (Út a pokol felé) már a megjelenését követő első napon letaszította trónról a rekorder, 46 egymást követő vezető Squid Game-t. A véres, komoly morális kérdéseke
dec. 1
10:15
Jolly teljesen kiakadt kiesése után, ezt gondolja a Farm VIP csapattársairól (Metropol)
A TV2 kalandrealityjének, a Farm VIP-nak a harmadik kiesője Tarcsi Zoltán Jolly volt. Az énekes már korábban érezte, hogy neki kell távoznia a műsorból, ilyen fokú rosszindulatúságra azonban ő sem számított.
dec. 1
10:18
5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod decemberben (Life)
Klasszikus musical felélesztése egy klasszikus rendezőtől, visszatér a Szex és New York, csendes családi dráma fakaszt könnyekre, újra beléphetsz a Mátrixba, és nevethetsz egy szupervicces francia családi vígjátékon is. Összegyűjtöttük a legígéretesebb decemberi film- és sorozatpremiereket.
dec. 1
10:24
Valósággal forr a levegő Tóth Andi és Andrei Mangra között (Promotions)
A rajongók túlságosan is szeretnék, hogy Tóth Andi összejöjjön a táncpartnerével.
dec. 1
10:30
Első gyermekét várja Rihanna! Képeken kerekedő pocakja (Joy)
Bár még nem erősítette meg a hírt a sztár, a tegnap nyilvánosságra került képek tanúsága szerint valóban kisbabát vár a 33 éves barbadosi énekesnő.
dec. 1
10:30
Kórházba került Damu Roland (BorsOnline)
Nem tűnt el Damu Roland.
dec. 1
10:30
"Csökken az oxigénszintje is, olyan értékei vannak, hogy nem tudják megmenteni" - apósa tragikus történetét osztotta meg egy nő (Life)
Tombol az országban a koronavírus negyedik hulláma, egyre többen kerülnek kórházba és lélegeztetőgépre. Sokan, akiknek valamelyik ismerőse vagy családtagja küzd a vírussal, online kérnek tanácsot, támogatást sorstársaiktól. Egy ilyen, egymást támogató csoportban osztotta meg egy nő elhunyt apósa történetetét.
dec. 1
10:36
Visszatért Demi Moore fura kacsaarca (Ripost)
A hatvan felé száguldó szexszimbólumról néha sikerül igencsak fura fotókat készíteni.
dec. 1
10:36
Lesújtó hírt kaptunk, tragikusan fiatalon meghalt a magyar énekes (BorsOnline)
A gyászhírt a HammerWorld magazin közölte.
dec. 1
10:42
Fashion Awards: Jude Law lánya kopaszon, Demi Moore plasztikázva érkezett a díjátadóra (Femcafe)
Végre egy újabb díjátadó, amiből az elmúlt években nem sok részünk volt. A sztárok igencsak kitettek magukért a szettjeikkel.
dec. 1
10:42
Hátborzongató: az elhagyatott szovjet épületek látványától mindenkit ki fog rázni a hideg (Promotions)
Egy bátor fotós bevállalta, és csinált pár képet olyan szovjet épületekről, amik már hosszú ideje használaton kívül állnak.
dec. 1
10:45
„A temetésre sem megyek el” – Pásztor Erzsi ezért nem lesz jelen Csűrös Karola búcsúztatásán (Metropol)
Ha minden igaz, a következő napokban helyezik végső nyugalomra Csűrös Karolát, de egykori legjobb barátnője nem tud részt venni a temetésen.
dec. 1
10:48
Liptai Claudia és férje kitálalt: ez szokott köztük parázs vitát szülni (Femcafe)
Liptai Claudia és Pataki Ádám hosszú évek óta élnek boldog párkapcsolatban, ám egy-egy szituáció bizony köztük is konfliktust tud generálni.
dec. 1
10:48
Sejtelmes üzenetet küldött Tóth Andi Andrei Mangrának, elmondta, mit gondol róla (Life)
Már hónapok óta találgatják az emberek, hogy mi lehet Tóth Andi és Andrei Mangra között. A Dancing with the Stars győztes párosa nemrég kézenfogva jelent meg egy eseményen, és most újabb árulkodó jelet osztottak meg kapcsolatukról.
dec. 1
10:54
„Érzem a szeretetet visszaáramlani felém” – Különleges interjút adott Müller Péter (Ripost)
A Metropol születésnapja előtt arra kérte Müller Pétert, mutassa meg Budapesten azokat a helyeket és beszéljen róluk, amelyek fontosak számára. A beszélgetés azonban kissé másképpen alakult.
dec. 1
11:06
53 évesen elhunyt a magyar rockzene egyik legkarakteresebb hangú énekese (Blikk)
Elhunyt Molics Zsolti, a Cool Head Klan és még sok más sikeres magyar zenekar énekese.
dec. 1
11:06
Ennyi támogatást ad a kormány, ha le akarod cserélni a telefonodat (Promotions)
Ehhez persze az is kell, hogy legyen egy elég régi készüléked.
dec. 1
11:12
"Maluma, hát már te is kopizol?" - ByeAlex szerint már a világsztárok is őt utánozzák (Noizz)
A mentor szerint Maluma új séróját az övé inspirálta.
dec. 1
11:18
Most kaptuk: Elhunyt a népszerű magyar énekes (Ripost)
Gyászol az egész magyar zenész közösség, miután meghalt a rockzene és a heavy metal egyik legmeghatározóbb hazai alakja.
dec. 1
11:18
Lázadó, szókimondó, vagány: a te cipőd mit árul el rólad? (Glamour)
A stílus az önkifejezés egy módja, amelyen keresztül megüzenheted a világnak, ki vagy te és mit gondolsz önmagadról. Minden kiegészítőnek - kezdve az ékszerektől, a táskán át a cipőig - megvan a maga mondanivalója, ami a viselőjéről árulkodik.
dec. 1
11:24
Íme a 9 leggyakoribb toxikus személyiségtípus és a megoldás ellenük (Glamour)
Az élete során már biztosan mindenki találkozott toxikus emberekkel, akár a munkahelyen, az iskolában, vagy éppen a közösségi média. Toxikus emberek igenis léteznek, szerte a világon, a kérdés csupán az, hogy miképpen kezeljük őket, ha az életünk részei.

Keresés