Egyelőre elég bizonyalan, hogy fehér lesz-e idén a karácsony Magyarországon. Azonban a Klímapolitikai Intézet szakembere szerint óriási tévhit, hogy hazánkban "bezzeg régen" mindig esett hó karácsonykor. Kovács Erik visszafejtette, miért alakulhatott ki a fehér karácsony téveszméje Magyarországon.
Vannak olyan emberek az életünkben, akiknek nem egyszerű ajándékot venni. Gondolkodhatunk már az év elejétől egészen karácsonyig, akkor sem tudunk eléggé frappáns dolgot kitalálni. Amint valami jó eszünkbe jut, vagy megemlíti, hogy volna szüksége, másnap már beszerzi azt.
Egy templomban él Kanadában Varnus Xavér. A legendás magyar orgonaművész eredetileg Torontóba akart költözni, de megfogta a kisvárosi épület. MInt elmesélte, teljesen átlagos életet él, bevásárolni is mag jár.
A 2021-es X-Faktor egy óriási, mindent felülmúló élő show-al zárult, ahol az izgalmak a tetőfokára hágtak, hiszen a műsor végén kiderült, ki lett az év hangja, és egyben a jubileumi, 10. évad győztese a 12 versenyző közül.
A világ újra Szex és New York lázban ég, mert tizenhat évig kellett nélkülöznünk kedvenc New York-i barátnőinket, akik most végre visszatértek köreinkbe az És egyszer csak… című sorozatban. Bőven lenne miről beszélgetni velük és mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy Mirandával - vagyis Cyntia Nixonnal - sikerült is. Sőt, még az is kiderült
Idén 3. alkalommal mutatja be autóalkatrészekből újrahasznosított Re:Style 2021 ruhakollekcióját a Hyundai, felhívva ezzel a figyelmet a környezettudatosságra.
Véget ért a „Mit eszik az ország?” nagy sütifelmérése, ami megmutatja, mely finomságok a magyarok kedvencei. A kutatás azt is vizsgálta, hogy hol szerezzük be a süteményeket, hol keresünk az elkészítésükhöz recepteket, milyen típusú tésztát fogyasztunk szívesebben, illetve ízek vonatkozásában merre húz a szívünk.
Illemszabályokra azért van szükségünk, hogy bizonyos helyzeteket megkönnyítsünk, jó benyomást keltsünk és hogy ne hozzuk magunkat, se másokat kellemetlen helyzetbe.
Ünnepelt sztár, mindent el lehet adni a nevével. Több színházi és filmes szerep után, karácsony előtt, Dobó Katával második filmjének: az El a kezekkel a Papámtól! című családi mozi bemutatóját követően beszélgettünk a filmről, meg egy csomó csajos dologról is.
„Üres petezsák”, „Nincs szívhang”, „Ez a baba elment” – ezek azok a mondatok, amelyeket sohasem szeretnénk hallani. A vetélés az egyik legnagyobb tragédia, ami egy szülőpárt, egy nőt érhet. Mindegy, hogy hányadik héten történik, mindegy, hogy hányadik baba, mindegy, mennyi ideig és milyen mélyen volt része életünknek, távozása fájdalmas űrt hagy ma
A Bak jegyében lévő Merkúr és a Bika-Uránusz trigon fényszögének ajándéka az intellektuális merészség, de az sem kizárt, hogy egy különleges személy lép be az életedbe. A legkorszerűbb technikák és a legújabb felfedezések iránti vonzalmadat is kielégítheted, ötleteid merészebbek a szokásosnál, de találsz eszközöket a megvalósításukhoz. Most érdemes
Ugye neked is egyből a füledben cseng az ikonikus sláger, ha meghallod azt a szót, hogy Macarena? Még sok évvel azelőtt, hogy a TikToknak is az egyik legnépszerűbb táncolós slágerévé vált, szinte minden iskolai bálon, ballagáson és születésnapon is felcsendült.