Bójte Csaba testvérrel készült interjúnkból kiderül, hogy érdemes kérni, mert Isten nem szűkmarkú, illetve az is, hogy miért egy börtönben karácsonyozik a dévai árvákkal.
A maszkviselés továbbra is hatékony módja a vírus elleni mindennapi védekezésnek, főként a megelőzésnek, de a közeledő családi ünnepek miatt nem árt felidézni, mit és hogyan érdemes viselni. Úgynevezett fokozott maszkviselést javasolják az egészségügyi szakértők a koronavírus új, gyorsan terjedő mutánsai, mindenekelőtt a delta és az omikron terjedé
December 11-én, rövid betegeskedés után, életének 92. évében elhunyt Jack Hedley. Olyan sikerekben játszott, mint a James Bond: Szigorúan bizalmas és az Arábiai Lawrence.
A magyar hagyományos karácsonyi menüsor mellett bőven találunk olyan ételeket a nagyvilágban, amelyeket akár mi is kipróbálhatunk, ha szeretnénk egy kicsit feldobni az itthoni tradicionális menüsort.
Az Oroszlán-Hold hatására teli vagy önbizalommal és te állsz a figyelem középpontjában. De mivel már rögtön itt a karácsony ma szokatlanul kreatív és nagyvonalú vagy, nem filléreskedsz, imádod nagyvonalú és drága ajándékokkal megörvendeztetni szeretteidet. Lehet, hogy órákig mászkálsz márkás cuccokat árusító üzletekben, vagy már az ujjaid is megfáj
A Berki házaspár nemrég vallotta be, hogy válságba került a házasságuk, de igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy megoldják a problémákat. Berki Krisztián tegnap kirakott képe arról árulkodik, hogy jó úton haladnak.
Kedden délután az utcán botlott meg a híresség édesanyja, aki arccal a földre zuhant. A 77 éves Kati mama az esés következtében komoly sérüléseket szenvedett, nagyon sok vért vesztett, és agyrázkódása is van. Most már jó kezekben van, a fia ápolja.
Spanyolországban ezentúl kötelező lesz a maszk viselése a szabadban, tartva a koronavírus omikron variánsának fertőzésétől. Pedro Sánchez miniszterelnök szerdán jelentette be az intézkedést a regionális vezetőkkel tartott videókonferenciát követően.
Új videóklipet mutatott be A Dal 2016-os győztese, Fehérvári Gábor Alfréd, de az idei évi mégsem új dala, hanem a január 26-án született kislánya, Léna miatt a legemlékezetesebb számára.
Árpa Attila dühös posztban számolt be nemrég a közösségi oldalán arról, hogy szeretett édesanyja, Katalin elesett, beütötte a fejét és erősen vérzett. A színész azonnal segítséget hívott, ám állítása szerint a mentőre 65 percet kellett várniuk.
A királynő a minap hozott egy nehéz döntést az ünnepekkel kapcsolatban, most pedig a vendéglistát is összeállította – egy-két név hiánya igencsak feltűnő…
Új videóklipet mutatott be A Dal 2016-os győztese, Fehérvári Gábor Alfréd, de az idei évi mégsem új dala, hanem a január 26-án született kislánya, Léna miatt a legemlékezetesebb számára. Az énekes elmesélte a Borsnak, hogyan telt családjukban az első egy év.
Katalin hercegné az ünnepi időszakban sem tétlenkedett, nagyszabású jótékonysági koncertet szervezett a Westminster Abbey-ben, ahol karácsony este olyan sztárok lépnek majd fel, mint Ellie Goulding, Leona Lewis és Tom Walker.
2022. január elsején is megrendezik a világ egyik leghíresebb hangversenyét, a Bécsi Filharmonikusok újévi műsorát. Ezúttal a világhírű zongorista, Daniel Barenboim vezényel majd, és hallható lesz például Josef Strauss és Carl Michael Ziehrer több műve is.
A múlt héten ért véget az X-Faktor jubileumi, tizedik évada, a műsor körül azonban nem csitulnak a kedélyek. Sokakat kiakasztott, hogy nem a legjobb hangú versenyző nyert, most pedig az egyik mentor, ByeAlex kavarta fel az állóvizet.
A Tisztelet Társaság örökifjú elnöke nemrég még a Farm Vip-ban szerepelt, ám egy sérülés miatt kénytelen volt a tervezettnél hamarabb távozni, feladta a versenyt.
Árpa Attila katasztrófának nevezte a magyar egészségügyet, mivel édesanyjához több mint egy óra után jött ki a mentő, és nem a legközelebbi kórházba vitték, mert ott nem volt sürgősségi. Az esetre reagált Győrfi Pál is.
Meghalt 140, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3586 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 6 245 773 embert oltottak be, közülük 5 957 571-en a második, 3 136 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A magány érzését senkinek sem kell bemutatni, valószínűleg nincs olyan ember, aki ne tapasztalta volna már meg az ezzel járó szomorúságot, tehetetlenséget, kirekesztettséget. A magány érzése egyik korosztályt sem kíméli, azonban az idősebbeket érinti leginkább.
A pillanat tört része alatt megtörtént a baj. Az idős férfi fát szeretett volna tenni a tűzre, de vélhetően megbotlott, esés közben pedig parázs pattant a kazán közelében álló ruhákra.
Juhász Anna, magyar irodalmár, kulturális menedzser, Juhász Ferenc költő fiatalabb lánya. Neve ismerősen csenghet sokak számára, hiszen azon kívül, hogy 2010-ben megalapította Budapest legnépszerűbb irodalmi műhelyét, a Hadik Irodalmi Szalont a Hadik Kávéházban: felsorolni is sok lenne, mennyi mindennel foglalkozik.
Vajon milyen érzés lehetett kamaszként azért küzdenie Dér Heninek, hogy magyarul szólalhasson meg? Az énekesnő egy ifjúsági vetélkedő kapcsán arról mesélt, hogy Trianon milyen hatással volt az ő gyerekkorára.