A tavasz a megújulás időszaka, itt az ideje, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem a sminkünket is felfrissítsük. A sötét tónusok után végre előkerülhetnek a szebbnél szebb, világos árnyalatú paletták és rúzsok.
Elizabeth Taylor (†79) többszörös Oscar- és Golden Globe-díjas angol-amerikai színésznőt minden idők legnagyobb színésznői között tartják számon. Az 1980-as években, amikor mindenki az általa folytatott diétát akarta követni, egy életmódkönyvet is kiadott, amelyben azt hirdette, a magasabb fehérjebevitellel és a szénhidrátok csökkentésével nemcsak
Ha eddig sikerült is személyesen visszavennünk a műanyag felhasználásunkból, az elmúlt egy évben rá lettünk kényszerítve, hogy rendszeresen használói legyünk az egyszer használatos maszkoknak. A maszkok nagy része mikroszálas műanyagból készül, abból az anyagból, ami a legnagyobb problémát jelenti a környezetszennyezésben. És rengeteget dobálunk el
Az emberi test hét nagyobb csakrával, azaz energiaközponttal rendelkezik, amelyek az idegrendszerhez és a gerincoszlophoz kapcsolódnak és energiával látják el a szervezetet. Ha működésük zavart szenved, az különböző egészségi problémákat okozhat, ezért fontos, hogy felismerjük a baj jeleit, és tegyünk is ellene.
A sült krumpli feltalálását több nemzet (franciák, spanyolok, belgák) is magáénak vallja, általánosságban azonban úgy tartják, hogy Belgiumhoz köthető. A legrégebbi leírt recept egy 1856-os szakácskönyvben található, fogyasztása először Franciaországban és Angliában terjedt el, ahol főként a szegények eledele volt, ám azóta meghódította az egész vi
Lőrincz Réka a MOME-n tanult forma- és fémműves tervezőnek, munkái még a kortársékszer változatos, nehezen körül írható világában is szembetűnőek. A színes, változatos – akár meghökkentő – anyagokból készülő darabjai első ránézésre gyakran viccesek, ám kicsit tovább szemlélve mélyebb, szellemesen átadott mondanivalót találhatunk bennük. Az alkotót
A Zodiákus vadász istennőjeként a bölcsesség és az egyetemes igazságok keresésére születtél. Az elméd végtelenül kíváncsi, folyamatosan szomjazol a tudásra, ezért egy életen át képes vagy tanulni. Elég jó emberismerő vagy azt viszont még gyakorolnod kell, hogyan fogsz vissza magad, ha gátlástalanságot szimatolsz a levegőben.
Vasárnap a kitűnő pozícióban lévő Vénusz az uralmi helyzetének örvendő Neptunusszal találkozik a Halak jegyében, éppen ott, ahol tegnap kialakult az Újhold. Ez az együttállás többnyire pozitív dolgokat ígér: romantikus rajongást, egy kis álmot, fantáziát és szépséget ajándékoz számunkra ebben a nehéz időszakban. Fogékonyak vagyunk mások érzéseire é
A 18. életévedet betölteni felemelő, felszabadító és igazán örömteli érzés. Úgy érzed, hogy előtted áll az egész élet, és biztos, hogy rengeteg terved van. Na de mi történik évekkel később, amikor betöltöd a bűvös harmincat? Mi minden változik meg? Több felmérés is bizonyítja, hogy a 30. születésnap viseli meg a legjobban a nőket szerte a világon,
Delhusa Gjon még októberben kapta el a koronavírust, novemberben pedig megjárta az intenzív osztályt, ahol halálközeli élményben volt része. Az énekes leginkább ennek hatására döntött úgy, hogy mostantól nem érdeklik a világi hívságok, a pénzhajhászat, inkább a természet felé fordul és gazdálkodni kezd.
A szavak forradalma idén is csak online valósulhat meg - ennek részleteiről és a Pilvaker missziójának beteljesítéséről beszélgettünk a produkció különböző alkotóival, Trokán Nórával, Takács Ákossal és Bánki Benivel.
Noha saját bevallása szerint csak kevés igazán jó filmje van, Michael Caine úgy véli, semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy az évek során több gyengébb produkcióban is játszott. Napjainkban is az egyik legismertebb és legkiválóbb angol színészként tartják számon, egy igazi legendának számít. Immáron hatodik évtizede van a pályán, és éppen március
A Blik tegnap számolt be róla, hogy Jennifer Lopez és vőlegénye, Alex Rodriguez felbontották az eljegyzésüket, ám a sztárpár mai közleményében kiderült, hogy még mindig jegyben járnak.
Ha csak nem figyelmeztetnek rá óriási feliratokkal, valószínűleg kevesen nézik meg, hogy mi az ajánlott tárolási módja egy-egy szépségápolási terméknek, pedig van jó pár olyan, amit kifejezetten hűtőben kellene tárolni.
Veled is megtörtént már, hogy egy fontos megbeszélés vagy randi előtt minden otthon talált krémet pánikszerűen kentél az arcodra és remélted, hogy ezek megoldják a bőröd összes problémáját fél óra alatt? Nyugi, velünk is. Azonban a bőrápolás (sajnos) nem így működik. Egy hosszú, időigényes feladat, aminek sokszor nem is látjuk azonnal a hatását, de
A menstruációt megelőzően, vagy a menstruáció első napjain viccesen meg szoktuk jegyezni, hogy ˝most egy kicsit hisztisebb vagyok, a hormonok˝. De a PMS sokkal több ennél.
Egy gimisekről, vagy fiatal felnőttekről szóló sorozatot bármikor szívesen megnézünk. Ilyenkor ugyanis könnyedén azonosulhatunk egy-egy karakterrel, és teljes mértékben magunkénak érezhetjük az adott szériát, kortól függetlenül. Itt képbe jöhet a 13 Reasons Why vagy a Pretty Little Liars, amelyek szintén ebbe a kategóriába tartoznak. Nemrégiben azo
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/03/14/3618/
Mi már nagyon várjuk, hogy friss spárgával és édes hazai eperrel kísérletezzünk a konyhában. Ez a csodás saláta igazi tavaszi kuriózum, ha ránk hallgatsz már most feljegyzed a top tavaszi receptjeid közé.
Veled is előfordult már, hogy a fodrászod azt mondta, hogy a hajad sérült, téged pedig váratlanul ért, mert semmilyen jelét nem érzékelted annak, hogy gond lenne? A hajsérülés bizony bekövetkezhet fájdalommentes módon is, ilyen esetben a hajszálaid szerkezete roncsolódik úgy, hogy észre sem veszed.
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint politikai pályára készül és akár az amerikai elnöki tisztségért is indulhat Meghan sussexi hercegnő, Harry herceg amerikai felesége.
Kate Elizabeth Russel könyvének debütálását hatalmas botrány előzte meg, többen kérdőre vonták hitelességét, plágiummal vádolták és Oprah Winfrey is kitette a nevével jegyzett könyvklubjából. A Harper Collins kiadó mégis hétszámjegyű előleggel vásárolta meg a Vanessa szerzői jogait és világszerte több milliót adtak el a könyvből. De vajon mit tud e