2021. március 16. kedd

márc. 16
0:03
„Erről most is fáj beszélni” – Istenes Bencének vallott a válása körüli hercehurcáról Szabó Zsófi (Blikk)
Nagyon megviselte a válása körül kialakult hercehurca Szabó Zsófit (32). A műsorvezető az RTL Klub Reggeli című műsorában jelentette be, öt év után tönkrement a házassága, ám azóta nem beszélt arról, mi megy végbe a lelkében, hogyan viseli, hogy zátonyra futott a kapcsolata Zsolttal, kisfia édesapjával. Istenes Bencével azonban kivételt tett, és a
márc. 16
0:07
Király-Virág Anita: „Szülőként sem felejthetjük el, hogy egy pár vagyunk” (Blikk)
Király-Virág Anita műsorvezetőt, Király Viktor feleségét kérdeztük.
márc. 16
0:51
Sokkot kapott a Gáspár család: lángolt a házuk melletti nádas, azt is tudják, ki gyújthatta fel (Blikk)
Nógrádmegyer - Sokkot kapott a Gáspár család, mikor hazaérkezve azt láttak, hogy lángol a házuk melletti nádas terület. Ennél is megdöbbentőbb volt, amit az otthonuknál elhelyezett térfigyelő kamera rögzített, ugyanis az felvehette az elkövetőt.
márc. 16
0:57
Volt minden a mai IstenEstben: megihlette a kommentszekció Fluorékat, aminél már csak Bence anyukájának hozzászólása volt jobb (Blikk)
Dalt írt Istenes Bence és Fuor Tomi az IstenEst legutóbbi adásához érkező kommentekből.
márc. 16
1:09
Jó lemezt ígér A Dal-győztes Kaukázus (Blikk)
A Kaukázus együttes Egyetlen szó című száma nyerte el az Év Dala 2021 díjat a Duna Televízió dalválasztó műsorában. A címmel járó lemezfelvétel és a videóklip készítése mellett további 10 millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét a csapat, amelynek tagjai komoly ígéretet is tettek a rájuk szavazóknak.
márc. 16
1:33
A körmünk több mindent árul el rólunk, mint az gondolnánk (Blikk)
A kezek állapota sokszor kevés figyelmet kap az öndiagnosztika során, pedig nem is gondolnánk, mennyi mindenről árulkodik például egy orvos számára.
márc. 16
2:27
8 kiváltó ok az orrdugulás hátterében (Blikk)
Az orrdugulás lehet elhúzódó panasz. Ha a náthától vagy egyéb légúti betegségtől függetlenül is hosszabb ideje szenvedünk tőle, akkor nem a recept nélküli orrspray, hanem a kiváltó ok kezelése jelenti a megoldást.
márc. 16
3:51
Sok embernek okoz problémát, mégis keveset tudunk róla – Tévhitek a visszérről (Blikk)
A visszértágulat sok embernek okoz problémát, de különösen a nők körében gyakori elváltozás. A tapasztalatok szerint kezelését nemritkán elhanyagolják, pedig nem csak esztétikai gondot jelent. Amellett, hogy fájdalmat okozhat, olyan súlyos szövődmények kialakulásához is vezethet, mint a lábszárfekély vagy a mélyvénás trombózis. Többen azért ódzkodn
márc. 16
4:12
Szűz a csillagjegyed? Így használd ki maximálisan az adottságaidat! (Glamour)
A Szűz csillagjegyűekre jellemző a ragaszkodás és tiszta érzelmek az élet minden területén. A garázsod olyan, mint egy antik bolt, a konyhapadlódon pedig a vacsorát is fel lehetne tálalni.
márc. 16
4:21
Tervezzünk múzeumot! – Plakátversenyt hirdet középiskolásoknak a Déri Múzeum (Blikk)
Szeretünk rajzolni, és tervezgetni és még középiskolába járunk? Akkor a Déri Múzeum plakátpályázata nekünk szól!
márc. 16
4:51
10 ok, hogy miért tartsunk magunknál műkönnyet (Blikk)
Ajakápoló, kézkrém, púder, kézfertőtlenítő. A legtöbb női táskában ott lapulnak ezek a kenceficék, mert mindig jó, ha kéznél vannak… Arra azonban talán kevesebben figyelünk, hogy nem csak a kirepedezett ajaknak és kezeknek jön jól napközben a gyorssegély, olykor a szemünk is frissítésre vágyik. Nem árt tehát, ha a táskában mindig megbújik egy műkön
márc. 16
5:12
A 7 legnagyobb hazugság a romantikus filmekben (Glamour)
Valószínűleg minden nő számára ismerős az a szituáció, amikor megnézed a kedvenc vígjátékod, majd a következő egy hétben már tényleg semmi miatt nem aggódsz, hiszen hiszel benne, hogy a jó elnyeri a jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Sajnos le kell, hogy romboljuk az illúziókat, ez cseppet sincs mindig így. Sőt! A romkom nézés remek lehetősé
márc. 16
5:12
El fogod dobni az agyad a pornós Janice Griffith fotóitól (Promotions)
Janice már 18 éves kora óta szerepel erotikus filmekben, és olykor az Instagramon se fogja vissza magát.
márc. 16
5:42
Napi horoszkóp: nehezen találod a helyed a hosszú hétvége után? (Promotions)
Nem árt megvizsgálni, hogy mi működik rosszul körülötted. Lássuk, hogy mire figyelmeztet a mostani bolygóállás.
márc. 16
6:12
Elképesztő: ez az első ilyen dinoszaurusz maradvány a világon (Promotions)
Megkövesedett tojásokat és embriókat rejtő fészkén ülő dinoszaurusz maradványaira bukkantak a dél-kínai Csianghszi tartományban. Ehhez hasonlót még nem találtak a világon.
márc. 16
6:18
Ne hagyd magad eltéríteni kitűzött céljaidtól - Egymondatos horoszkóp: március 16. (Glamour)
A rövid hét első munkanapján a Halak jegyében lévő Nap és a Bak-Plútó jóindulatú sugárzásának köszönhetően sokat profitálhatsz kreativitásodból, kapcsolataidból és üzleti érzékedből. Leleményes, találékony vagy és megvan a kellő akarat is benned, hogy befolyást gyakorolj környezetedre. Ha úgy érzed, hogy elfogyott az erőd, most még az univerzum is
márc. 16
6:42
Kvíz: a Túró Rudi neve egy perverz utalás, a Milka csokit egy tehénről nevezték el? Leleplezzük a legendákat (Promotions)
Hét márka nevének megtudhatod az eredetét, van közte nagyon érdekes is, és az egyiket nagyon nehéz lesz kitalálni.
márc. 16
7:12
Sigourney Weaver 42 év után elárulta, melyik a kedvenc Alien-filmje (Promotions)
Sigourney Weaver alaposan meg is indokolta a válaszát.
márc. 16
7:27
Unatkozik a gyerek? Készítsünk vele papírból húsvéti díszeket! (Blikk)
Közeledik a húsvét, itt az ideje, hogy elkezdjük az otthonunkat kidekorálni. Mivel az üzletek zárva vannak, oldjuk meg az idei díszeket otthon is megtalálható anyagokból.
márc. 16
7:30
Törőcsik Mari ismét kórházba került - Ilyen állapotban van most a színművész (Femcafe)
A hírt volt férje, Bodrogi Gyula is megerősítette.
márc. 16
7:42
Már senkinek se kell a maradék krumplipüré? Fördős Zé megmutatja mit kezdj vele! (Promotions)
A Konyhafőnök zsűrije az elején még azon pánikol, hogy túl hosszú a haja, de megnyugtatták kommentekben, hogy így is jó.
márc. 16
7:48
Szabó Zsófi a válása miatt kapott negatív kommentekről: „Ne gyűlöljenek ennyien a semmiért” (SzMo)
Számára a legmegdöbbentőbb, hogy a legdurvább kommenteket „két-három unokával mosolygó, cuki nagymamák” írják neki.
márc. 16
8:12
Megdöbbentő dologra bukkantak a tűzoltók egy kigyulladt kerti házban (Promotions)
Egy kigyulladt kerti házhoz hívták ki a cseh tűzoltókat, akik egy három méteres nílusi krokodilt találtak.
márc. 16
8:33
Magánéletéről vallott Pachmann Péter: „Semmit nem csinálnék máshogy” (Blikk)
Pachmann Péter szerdán tölti be az 50. születésnapját, ennek apropóján mesélt most a magánéletéről.
márc. 16
8:42
A menstruációs eszközök forradalma: mit használtak a nők, amikor még nem volt intim betét és tampon? (Glamour)
A történelmi korszakokat vizsgálva láthatjuk, hogy a menstruációt hosszú ideje tabuként kezelik az emberek és sokáig megbélyegezték érte a nőket.
márc. 16
8:42
Eddie Murphy máris az Amerikába jöttem 3-on dolgozik? (Promotions)
Eddie Murphy azt is elárulta, hogy hány év múlva érkezne a folytatás.
márc. 16
9:03
Minden közbeszólt: kétszer hiúsult meg Tücsi és Sofron István eljegyzése (Blikk)
Kalandosra sikerült Tücsiéknél a lánykérés, ugyanis kétszer is meghiúsult a nagy kérdés feltevése.
márc. 16
9:12
Látnod kell Beyoncé második eszméletlen szerelését a Grammy gáláról (Glamour)
A 2021-es Grammy gálán Beyoncé rekordot döntött, és ezennel a legtöbb díjjal kitüntetett női előadóművészként vonul be a történelembe. Már az is kész meglepetés volt, hogy egyáltalán jelen volt a díjátadón, ráadásul férje, Jay Z-vel egyetemben, de arra talán még ő sem számított, hogy az este ennyire elképesztően fog alakulni számára.
márc. 16
9:12
Új szereplő érkezik A mi kis falunkba, akit az egész ország imád (Promotions)
Az új szereplő szövevényes mondatokkal fogja majd behálózni Pajkaszeget.
márc. 16
9:24
Töredezett a hajad? Így hozd rendbe természetes módon! (Glamour)
A töredezett, sérült haj gátolja a növekedést, gyengíti a hajszálakat és meggátolja, hogy igazán stílusos legyél. Határozottan nem tesz jót a megjelenésednek, de szerencsére ez még nem a világ vége. Ha a te hajadon is eluralkodott a káosz, íme néhány tipp, hogy visszanyerd ragyogó, gyönyörű fürtjeid.
márc. 16
9:42
Thor már bizonyított, így kiherélték (Promotions)
Vazektómiát végeztek Thoron, az arnhemi oroszlánon, mert már bizonyított.
márc. 16
9:45
Mennyire ismerjük a cukorfajtákat? Most kiderül! (Blikk)
Mi a különbség a kristálycukor és a kockacukor között? A nádcukor és a barna cukor ugyanaz? Összegyűjtöttük a cukorfajták jellemzőit, hogy ezentúl ne merüljenek fel hasonló kérdések a cukrokkal kapcsolatban.
márc. 16
9:48
Otthoni hajápolás: így küzdhetsz a száraz és töredezett hajvégek ellen (Glamour)
Elmennél már fodrászhoz, de jelen helyzetben nem engedheted meg magadnak? Nos, akármi legyen is az oka, a home office alatt sem kell lemondanod a professzionális hajápolásról. Egy vadiúj webshopról raktunk össze egy válogatást az Instahair hajszalon jóvoltából, hogy otthon se kelljen elhanyagolnod a hajápolást!
márc. 16
10:18
Leszbikus szexet imitáltak Cardi B-ék a színpadon (Promotions)
Cardi B és Megan Thee Stallion leszbikus szexet imitáltak a Grammy-díjátadó gálán a „WAP” című dal előadása közben.
márc. 16
10:48
Ez a frizura illik hozzád a horoszkópod szerint (Glamour)
Ha kedvet kaptál egy új, trendi frizurához, de tanácstalan vagy, hogy melyik lenne a számodra legideálisabb fazon, akkor bízd a választást a sorsra! A hajviseleted a személyiségedet is tükrözi, éppen ezért a csillagok utat mutatnak abban, hogy milyen hajviselet a legjobb számodra!
márc. 16
10:54
Veszélyt jelentenek a maszkok – meg fogsz döbbeni, mennyit dobunk el belőlük (Promotions)
Egy friss kutatás szerint percenként 3 millió maszkot dobunk ki a kukába, ami egy Dél-Dániai Egyetem kutatói szerint időzített bombát jelenthet.
márc. 16
11:36
Ezen a napon: megszületett a hírhedt Josef Mengele, meghalt Frank Sinatra fia (Promotions)
Nathaniel Hawthorne klasszikusa, A skarlát betű is ezen a napon jelent meg.
márc. 16
12:00
Gyújtogatás történt Gáspár Győzőék házánál (SzMo)
Lángolt a lakásuk mögötti nádas, Gáspár Bea elmondása szerint a tűz majdnem elért a kerítésükig és a garázsukig.
márc. 16
12:06
199 napot töltött az űrben ez az űrhajós és megosztja tippjeit az elszigeteltség túléléséhez (Glamour)
Ha van valaki, aki az újfajta koronavírus-járvány miatti helyzetben abszolút megérti, hogy milyen megterhelő az elszigeteltség mind fizikailag, mind szellemileg, akkor az Samantha Cristoforetti űrhajós, aki nem kevesebb, mint hat és fél hónapot, pontosbban 199 napot töltött az űrben az űrállomáson, ami valljuk be, így távolról, tapasztalat nélkül s
márc. 16
12:18
Exatlon Hungary: Szente Gréti döbbenetes kijelentést tett az egyik bajnokra (Promotions)
Az Exatlon Hungary 3. évadának 1000. futamát a Kihívók nyerték, akik ezzel visszamehettek a villába, és komoly előnyhöz is jutottak.
márc. 16
12:21
Tarolnak a házak a koronavírus alatt: a szakértő szerint a karanténhatás is fűti az új lakások piacát (Blikk)
Bár a koronavírus-járvány még rövid távon bizonytalanságokat okoz a lakáspiacon, az új lakásokra komoly élénkülés vár – derül ki egy friss elemzésből, amely több mint 18 ezer hirdetés adatainak feldolgozása alapján vizsgálta az új építésű lakóingatlanok márciusi kínálatát, keresletét és árait
márc. 16
12:30
Dér Heni nagyon örül, hogy nagyobb mellei lettek a terhesség miatt (SzMo)
Az énekesnőt sokszor kritizálták régebben kis keblei miatt, most viszont nem ez a helyzet, és úgy tűnik, emiatt igencsak boldog.
márc. 16
12:57
Megváltozik a Forma-1 dobogósainak ikonikus szokása (Blikk)
Utolérte a változás szele a Forma-1 világát is: az eddigi champagne helyett ezentúl legalább három éven keresztül olasz pezsgővel koccintanak majd a nagydíjak legjobbjai.
márc. 16
13:00
Vége Eden Hazard idényének? (Promotions)
A belga támadóra újabb műtét vár.
márc. 16
13:06
Liptai Claudia életveszélybe került (Femcafe)
A színésznő ijesztő helyzetekre emlékezett vissza férjével közös rádióműsorában. Kiderült, a televíziós személyiség többször is életveszélyes szituációba került a Sztárok a fejükre estek című show-ban.
márc. 16
13:18
Fülöp herceg csaknem egy hónap után hazamehetett a kórházból (SzMo)
II. Erzsébet brit királynő férje 28 napig volt kórházban egy fertőzés és szívprobléma miatt, egy szívműtéten is átesett.
márc. 16
13:24
3 dolog a Louis Vuitton legutóbbi divatbemutatójáról, amitől eláll a lélegzeted! (Glamour)
Úgy tűnik Nicolas Ghesquiére többé nem fogja vissza magát és grandiózus műalkotásokkal áll elő.
márc. 16
13:30
Szabó Zsófi kiakadt, mindenkit kiosztott (Femcafe)
Nem elég a saját baja Szabó Zsófinak, a rosszindulatú kommentelők még egy lapáttal rátesznek - most kivételesen válásáról is vallott a műsorvezető.
márc. 16
13:30
Orwell Viktor felirat jelent meg tegnap a Gellért-hegyen - Film-zene-szórakozás 2021. március 16. 13:22 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/03/16/3641/
márc. 16
13:42
Vajon mikor találja meg az igazit A Keresztanyu Bonifác atyája? (Promotions)
Farkas Dénes volt az RTL Klub Reggeli című műsorának a vendége, aki a magánéletéről is beszélt kicsit.

Keresés