Képtelen újrakezdeni az életét felesége nélkül a 79 éves színész, aki mindent érintetlenül hagyott közös otthonukban, s akit kis unokája éltet a legjobban, akiben Juditot látja...
A szakítás utáni bosszú csak a filmeknek áll jól: összevágott ruhák, emeletről kihajigált holmik, összetépett képek – ki ne látott volna ilyen jelenetet a vásznon?
A Twitter hétfőn közölte, hogy elkezdte figyelni az oltással kapcsolatos téves információk megjelenését a közösségi portálon, és a tweetek címkézésével, illetve büntetési rendszer alkalmazásával szűri ki a szabálysértőket s a visszaeső felhasználókat.
Mintegy hét hét után világszerte most először ismét emelkedik az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - közölte az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hétfőn.
Képtelen újrakezdeni az életét felesége nélkül a 79 éves színész, aki mindent érintetlenül hagyott közös otthonukban. A színészt kisunokája élteti a legjobban, akiben Juditot látja...
Bár Dóri és Viktor nagyon közeli barátokká váltak a verseny alatt, a tegnap esti adásban már Viktor is kezdte megelégelni a lány viselkedését. Dóri nehezen viseli a vereséget, ilyenkor félrevonul, és magában sírdogál. A lány szerint társai félreértelmezik a viselkedését.
Az Egészségügyi Világszervezet szakértői szerint erősen ellenjavalt a hidroxiklorokin nevű gyulladáscsökkentő gyógyszer használata a koronavírus okozta Covid-19 betegség gyógyítására, mert nincs számottevő hatása a betegség lefolyására.
Polgári, meghitt családi körben kötötte össze hivatalosan is az életét a Dancing with the Stars táncospárja, Sipos Viktória és Szabó Gábor. A Borsnak beszéltek a nagy napról.
Eldurvult a helyzet Gáspár Evelin és volt párja között. A férfi a szakítás után nem csak zaklatta a lányt, de meg is zsarolta, hogy nyilvánosságra hozza azokat az intim fotókat, amelyeket titokban készített róla még a kapcsolatuk alatt.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Ausztriában csak az éttermek kerthelyiségei nyithatnak ki húsvét előtt, továbbá engedélyezik az ifjúsági sporttevékenységet szabadtéren, de a részvétel feltétele a negatív koronavírus teszt lesz - erről döntött az osztrák kormány hétfőn. Egyetlen tartomány, a nyugati Vorarlberg került olyan kivételes helyzetbe, hogy - jó járványügyi mutatóinak kösz
A külsőd igenis hatással van arra, hogy jól érzed-e magad a bőrödben, és arra is, hogy mások mennyire fogadnak el, vesznek komolyan, vagy épp leszel első látásra szimpatikus. Abban, hogy megtaláld a számodra megfelelős stílust, színeket, nagy segítségedre lehet a horoszkópod.
A világon 114 417 054 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 537 563, a gyógyultaké 64 603 750 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 114 067 979 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 530 723, a gyógyultaké 64 418 462 vo