Pam & Tommy címmel 8 részes minisorozatot készítenek az egykori hollywoodi sztárpár szexvideós botrányáról, amelyben Lily James alakítja a szőke kebelcsodát.
Till Attila bevallotta, korábban sokszor a pohár fenekére nézett. Ugyan csak buliban ivott, de akkor rengeteget. Tudta, felesége sokszor szégyenkezik miatta.
Brit kutatók megállapították, hogy jelentős javulást hozhat a koronavíruson átesett betegek állapotában egy egy hat hétig tartó rehabilitációs program, amelynek alapja a testmozgás.
Mint arról mi is beszámoltunk, egy 23 éves olasz orvostanhallgatót tévedésből hat adag Pfizer-vakcinával oltottak be. Most megszólalt, és elmondta, hogyan érzi magát.
A legújabb információk szerint június 21-ig vezethetik be az egységes európai oltási igazolványt, amely idővel felválthatja majd a tagállami védettségi igazolványokat.
Több mint 100 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a magyar háztartások márciusban, amire a huszonegy éve vezetett statisztikában még nem volt példa. Sőt, az eddigi – tavaly szeptemberi, több mint 92 milliárdos – havi csúcsértéket is 13 százalékkal meghaladja a márciusi eredmény.
Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész - adta hírül internetes oldalán a kolozsvári Szabadság napilap.
Kulcsár Edina elképesztő átalakuláson ment keresztül az elmúlt hónapokban: körülbelül 10 kilótól szabadult meg, 71 kiló helyett most 60 körüli testsúlyt mutat a mérlege. A sok dícséret mellett azonban rengeteg támadás éri amiatt, hogy a fogyás következtében kisebbek lettek a mellei, amit a követői szerint plasztikáztatnia kellene.
Az énekesnő jelenleg nem érzi magát boldognak, ezt pedig hétvégén debütáló dalában meg is osztotta rajongóival – Tóth Andi az új videóklip kapcsán volt a Mokka vendége ma reggel, ahol bővebben is kifejtette, hogy érzi magát most.
Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai kedden - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.
A törökbálinti temetőben utolsó útjára kísérték kedden délután Igaly Diana olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz) alelnökének hamvait.
Kevés jobb illat van a frissen mosott ruhák illatánál, amit nem csak úgy tudunk elérni, ha dupla adag öblítőt adunk a mosáshoz. A legegyszerűbb módja, ha otthon elkészített, természetes szekrényillatosítókat használunk, amelyeknek köszönhetően akár hetekig frissek és illatosak maradhatnak a kedvenc darabjaink.
A törökbálinti temetőben utolsó útjára kísérték kedden délután Igaly Diana olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz) alelnökének hamvait.
A Covid–19-fertőzéssel küzdő macska- vagy kutyagazdák könnyen átadhatják a betegséget kedvencüknek, akiknél aztán akár életveszélyes állapot is jelentkezhet.
A Marvel Studios első tévésorozata, a WandaVision a Bosszúállók: Végjáték után vette fel a fonalat. Wanda Maximoff (Elizabeth Olsen) android szerelme, Vízió (Paul Bettany) elvesztését siratta, a készítők pedig soha nem látott módon dolgozták fel egy szuperhős gyászát.
Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész - adta hírül internetes oldalán a kolozsvári Szabadság napilap.
Nem minden koronavírus-fertőzöttnek kell kórházban gyógyulnia, sokan vannak, akik otthon, karantén alatt lábadoznak. Most segítünk, hogy a Covid-19 leggyakoribb és egyben legkellemetlenebb tünetét enyhíteni tudd otthon.