2021. május 11. kedd

máj. 11
0:06
Folyamatosan gyorsulni tudott első F3-as hétvégéjén Tóth László (F1világ)
Mindhárom versenyen célba ért, és péntektől vasárnapig folyamatosan gyorsulni tudott a köridők tekintetében Tóth László, a Campos Racing magyar versenyzője az FIA Forma-3 bajnokság első hétvégéjén, az FIA Formula 1-es Spanyol Nagydíj helyszínén.
máj. 11
0:10
Red Bull: Rettentő nagy szükségünk lenne Perezre (F1világ)
„Rettentő nagy” szüksége lenne a Red Bull Forma-1-es csapatának arra, hogy Sergio Perez is az élmezőnyben csatázzon, megosztva ezzel a Mercedes csapatát attól, hogy különféle taktikákkal próbálkozzon a versenyeken – fogalmazott Christian Horner.
máj. 11
0:14
Hamilton a nyári szünetig szeretné aláírni új szerződését (F1világ)
Az augusztusig nyári szünetig szeretne megállapodni új szerződéséről a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton.
máj. 11
0:18
Reagált a Red Bull Hamilton nyilatkozatára: Szabályos a hátsó szárnyunk! (F1világ)
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner állítja, a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) semmiféle kifogása nincs versenyautójuk ellen, habár Lewis Hamilton a minap egy nyilatkozatában azt mondta, az energiaital-gyárosok „hajlékony szárnyuknak” köszönhetően sokat nyernek az egyenesekben.
máj. 11
0:22
Verstappen: Túl lassúak voltunk, ilyen egyszerű (F1világ)
Mindent meg kell tennie a Red Bull Forma-1-es csapatának azért, hogy javítson autójának versenyképességén – ezt mondja Max Verstappen, aki úgy érzi, nem sok mindent tehettek volna, hogy több esélyük legyen a győzelemre a Spanyol Nagydíjon.
máj. 11
4:27
Növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben az Audi (autopro)
Jelentős mértékben növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben az Audi.
máj. 11
5:39
Ha ezekből találsz, olcsón lehetsz király! (Autónavigátor)
Egyszerű tucatautókból élvezetes négykerekű? Erre kínál jól bevált receptet a hot hatch kategória, amit sokan a Golf GTi megjelenésétől datálnak.
máj. 11
6:27
Raktárat már igen, akkugyárat még nem építhet a Tesla (autopro)
Raktárépítésre megkapta az engedélyt a Tesla Grünheidében, de az akkumulátorgyárra nem.
máj. 11
7:27
Új présüzemmel zöldül a Volkswagen (autopro)
Megnyílt a Volkswagen Csoport új présüzeme Zwickauban, ezzel jelentősen csökken a szállítások száma.
máj. 11
8:27
Idén sincs GTI találkozó, van helyette GTI ízelítő (Autónavigátor)
Volkswagenesen óvatosan, de mégis érezhetően dinamikusabb karakterrel nemrég a Volkswagen Polo. Komoly vezetéssegítő és szórakoztató technológiákat kapott (alapáron és az
máj. 11
8:27
Már online is megvásárolhatóak a Volvo használt teherautói (autopro)
A Volvo Trucks új platformján kiszemelt járműveket akár közvetlenül a megrendelő telephelyére is kiszállítják.
máj. 11
9:21
Újabb okosutat hoznak létre az országban (autopro)
Okosút lesz az M2-es Dunakeszinél, dinamikus forgalomirányítási berendezéseket szerelnek majd fel a gyorsforgalmi út főváros közeli szakaszán, amelyekkel csökkenthetők a torlódások - írta a Magyar Nemzet.
máj. 11
10:18
Nyárig biztosan fejleszti idei autóját a Red Bull (F1világ)
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko azt mondja, továbbra is mindent megtesznek azért, hogy világbajnoki címet nyerjenek 2021-ben, ezért tovább folytatják az idei versenyautó fejlesztését.
máj. 11
10:24
Új kategóriát nyitna a Mercedes-Benz EQT koncepció (Auto Pult)
A Mercedes-Benz Concept EQT nem más, mint a közelgő T-osztály előfutára. Nem könnyen kelti fel a figyelmet egy átlagos, teherautós alapokra épített csapatszállító, de egyrészt prémium megjelöléssel ilyet még soha nem láttunk, ráadásként pedig a típusjelben található EQ-tag lehet alkalmas a nyugalom megzavarására.
máj. 11
10:27
Bővíti horonymaró eszközei sorát a Horn (autopro)
A felhasználók igényeire reagálva bővíti horonymaró eszközkínálatát a Paul Horn GmbH. Sőt, M310 marórendszerérnek vágótárcsái most már belső hűtőfolyadék-ellátással is elérhetőek.
máj. 11
10:30
Škoda Enyaq 80 menetpróba – A valaha készült legjobb Škoda? (Auto Pult)
Egy elektromos autó manapság már nem megy csodaszámba, de ahhoz még kellően különleges, hogy minden gyártó igyekszik nagyot robbantani a maga villanyos modelljével. Jó példa erre a Škoda is, hiszen az Enyaq képében – és most tekintsünk el az alternatív hajtástól – a valaha volt legjobb autójuk megalkotása volt a cél. Mi pedig egy rövid próba erejéi
máj. 11
11:27
Napelemekkel látják el az MAN elektromos furgonját (autopro)
Az MAN és a Sono Motors együtt fogják tesztelni a napkollektorok alkalmazhatósághát az MAN eTGE furgonokon.
máj. 11
12:06
A Mercedes elárulta, mi a Red Bull gyenge pontja jelenleg (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatának mérnökigazgatója, Andrew Shovlin a 2021-es szezon első négy versenye után úgy gondolja, a Red Bull jelenleg a gumikezelés tekintetében van hátrányban velük szemben.
máj. 11
12:12
Wolff: Bottas előbb is elengedhette volna Hamiltont (F1világ)
Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke elárulta, beszélni fognak a Spanyol Nagydíjon történt csapatutasításról, pontosabban arról, hogy Valtteri Bottas szerinte előbb is elengedhette volna Lewis Hamiltont a kérésüket követően.
máj. 11
12:27
Jó évet vár a thyssenkrupp (autopro)
A nehéz helyzetéből kilábaló német vállalat optimista becsléseket tett közzé.
máj. 11
13:27
Stabil együttműködésekre alapozná fenntartható működését az autóipar (autopro)
Az autógyártók és beszállítók hosszútávú szövetsége a kulcs a válságkezeléshez és a jövő építéséhez egyaránt.
máj. 11
13:42
Alonso: 100 százalékot nyújtok, de ez még nem elég Ocon ellen (F1világ)
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, mindent belead annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményeket érje el csapatával, az Alpine-nal, ez azonban egyelőre kevés ahhoz, hogy tartsa a lépést csapattársával, Esteban Oconnal.
máj. 11
14:03
Beárazták a City Sport Fiat Tipót: mutatjuk, mennyi az annyi (Autónavigátor)
A Tipo City Sport az első tükör alatt egyedi 'Sport' emblémát visel, és csak ehhez a csomaghoz kérhető a Metropolis
máj. 11
14:18
Új változatokat kapott a Mercedes-Benz EQA – mondjuk az árakat (Auto Pult)
19,3 millió forintos alapára garantálja, hogy a Mercedes-Benz beszálló elektromos autója sem lesz mindennapi látvány az utakon, de így is örömteli, hogy a gyártó újabb kategóriában tette elérhetővé a helyi károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedést. Az EQA most bemutatkozó új változatai felfelé mutatnak, és sokoldalúbbá teszik a kompakt crossovert.
máj. 11
14:27
Japán forrásból pörgeti fel termelését az Infineon (autopro)
Egyre nagyobb a kereslet a szilícium-keményfém alapú chipek iránt.
máj. 11
15:21
Megtorpant a kínai autóértékesítés szárnyalása (autopro)
Kínában áprilisban csökkent a személyautók értékesítése, de így is több volt, mint egy éve.
máj. 11
16:33
Ötvenmillió fékvezérlő elektronika: mérföldkőhöz ért a budapesti Continental (autopro)
Meghatározó mérföldkőhöz érkezett a Continental budapesti gyára: az elmúlt tíz évben ötvenmillió fékvezérlő elektronikát gyártottak személygépkocsikba és motorkerékpárokba.
máj. 11
16:57
Kémfotókon az álcázott Kia Sportage, már nem kell sokat várni rá (Autónavigátor)
Ezek a fotók a Nürburgring mellett készültek, ráadásul ez ugyanaz a prototípus, amit nemrég a pályán is elküldtek pár körre.
máj. 11
16:57
Tovább lassul az élet délen: a harminc az új ötven Spanyolországban (autopro)
A spanyol városi utak 70 százalékán óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás lépett hatályba.
máj. 11
17:06
Sikerült jobbá tenni a Bentley Flying Spurt (Auto Pult)
Néhányan az abszolút szabályos gömbön is találnak sorját. Vagy legalábbis szeretik azt hinni, hogy van esélyük reszelni valóra lelni. Nagyjából hasonló helyzetben lehettek a crewe-i szakemberek, amikor nekiláttak a Bentley Flying Spur esedékes frissítésének. Komoly kihívás a szinte tökéletest továbbfejleszteni, de a mérnökök ezúttal sem futamodtak
máj. 11
17:27
Tovább lassul az élet délen: a harminc az új ötven Spanyolországban (autopro)
A spanyol városi utak 70 százalékán óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás lépett hatályba.
máj. 11
17:29
Megint veszteséges évet zárt a Nissan (autopro)
Két egymást követő üzleti évében is mínuszt könyvelhetett el a japán OEM.
máj. 11
18:45
Ehhez a hidrogénautóhoz jogsi sem kell, elég egy KRESZ vizsga! (Autónavigátor)
A németországi VooVoo Drive autós iskola alighanem az egész világon elsőként bővítette második generációs hidrogén üzemanyagcellás Toyota Mirai szedánokkal járműparkját.

Keresés