Megrökönyödve figyelte a világ, ahogy a nyugati szövetségesek kivonulását követően összeomlott az afgán kormány, az utcákon, a reptereken pedig elszabadult a káosz. Minden nagyobb médium az afgán nők jövőjét latolgatta, miközben a hatalomra lépő iszlám szélsőséges talibán munkához és oktatáshoz való jogot, saría jog szerinti szabadságot ígért. Az a
Természetesnek tűnik, mégis sokan rosszul vesznek levegőt. Ezt az ösztönös, a központi idegrendszer által irányított tevékenységet érdemes jól elsajátítani, mert oxigénhiányos állapotot eredményezhet.
Időről időre kialakulnak olyan celeb párosok, akiket egyértelműen csak egy szerep köt össze, mégis annyira jól adják elő a szerelmespárt, hogy gondolkodás nélkül bedőlünk nekik.
Új, hetente jelentkező podcastsorozatot indított a Glamour, amelyben ismert és szakmájukban sikeres nők beszélnek könnyűzenei karrierjükről, személyes motivációikról és terveikről – a portrébeszélgetések első interjúja Dallos Bogival készült.
A D-vitamin az egyik legősibb vegyülete szervezetünknek, melyre szinte minden szervünknek szüksége van a megfelelő működéshez. Immunrendszerünk erősítésének is fontos alkotóeleme, ami járványok idején kulcsfontosságú. A D-vitamin-hiány télen, illetve tavasszal a legjellemzőbb, és a magyarok több mint kétharmadát érinti a Magyar Osteoporosis és Oste
8 órás alvás után általában mindenki teljesen kipihenten ébred a reggel. Viszont vannak olyan helyzetek és betegségek, amik miatt lehet, hogy a 8-9 óra nem elegendő a teljes felfrissüléshez. Például a várandósság ideje alatt több pihenésre van szüksége a testnek, ez gyakran a testi változásoknak tudható be (hízás, hormonháztartás átalakulása). Emel
Szeretnéd, ha a sminked egészen estig kitartana, közben pedig a bőröd is megkapná azt az extra ápolást, amire szüksége van? Most ehhez adunk néhány szuper tippet!
Megszületett vasárnap Kaiser Ede kisfia – tudta meg a Blikk. A móri mészárlás miatt tévesen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfi nem volt ott a pici világrajövetelénél, sőt nem is tudott róla. Egykori kedvese nem véletlenül döntött úgy, hogy semmiféle információt nem oszt meg gyermeke apjával, az elhatározásnak komoly előzményei vannak.
Két agyvérzés, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtét. Harmincnyolc hónap kórházi kezelés. Lerch István mégis újra mosolyog. A legendás zenész párja, Enikő napi huszonnégy órában gondoskodik róla.
Szeptember 6-án, 88 éves korában elhunyt Franciaország egyik legnépszerűbb színésze, Jean-Paul Belmondo, ezért most egy megható galériával emlékezünk meg az életéről, és karrierjéről.
Az evészavarok életveszélyesek is lehetnek, gyakran viszont sem a betegek, sem a környeztük nem ismerik fel, hogy komoly problémával állnak szemben. Sokan hisznek olyan sztereotípiákban, amik alapján azt gondolják, hogy maguk vagy a szeretteik biztosan nincsenek kitéve az anorexiának, a bulimiának vagy más hasonló étkezési rendellenességnek, pedig
Cardi B kislánya után most egy kisfiúnak adott életet. A babával és a papával, a szintén rapper Offsettel a kórházban készült közös fotót osztott meg a közösségi oldalán.
Drámai pillanatokat éltek át a Totem versenyzői és velük együtt a nézők is, miután Stohl András párbajon legyőzte Krausz Gábort, akinek így távoznia kellett a játékból. Férje játékáról Tóth Gabi is elmondta a véleményét.
Míg egyes emberek jógával, vagy valami felemelő zene hallgatásával indítják a napjukat, addig én az ágyat csinálom meg. Mint a tökéletes mennyiségű kávé vagy tea kiöntésének, a beágyazásnak is megvan a maga rítusa. Ezzel azt jelzed a fáradt testednek, hogy vége az alvás időnek, még akkor is, ha legszívesebben visszamásznál még aludni.
Ma ünnepeld az Újholdat a Szűzben! A Szűz jegyében lévő Újhold szembenállásba kerül a Halak-Neptunusszal, együttállásba a Marssal és barátságos fényszöget zár be az Uránusszal és a Plútóval: ne akarj sem pótolhatatlan, sem áldozat lenni az irodában, és a családban, de használd ki, hogy a bolygók friss szelet biztosítanak az új ötletekhez. Talán új
Legendás barátság fűzte össze a két francia sármőrt, akik annak idején együtt kezdték a színészi pályát. Alain Delon könnyek között búcsúzott Jean-Paul Belmondótol.
Modell, üzletasszony, ikon – Pataki Ági nemcsak a kortalan szépség, de az örök megújulás megtestesítője is. Az idén 70 éves díva ebből az alkalomból a nagyközönséggel is megosztja Nyitottan a világra című önéletrajzát, amely valamennyiünk számára inspiráló olvasmány lehet.
Néhány nappal ezelőtt gyanútlan görgetés közben Facebook-hirdetés tárult elém. A megosztott videó erősen vitatható címe szerint szerint „Magyarországon is népszerűek a gyermekszépségversenyek”. A felvezető egy honlapra vezet, ahol egy helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzsegő tájékoztatóból kiderül, hogy 1 és 16 év közötti lányokat és fiúkat leh