Felmondott az a trolibusz-sofőr, akinek járatára felmászott egy budapesti fiatal, majd több megállón keresztül a tetőn utazott. A hírt a BKV is megerősítette.
Több kommentelő is Carlos Sainz kirúgását követeli a Ferraritól, miután a pilóta édesapjának gokartpályája feketére festett fehér férfival reklámozta magát.
Az énekes Instagram-oldalán osztotta meg a történetet, mellyel elmondása szerint nem haknizni szeretne a médiában, hanem inkább felhívni a figyelmet ezekre az esetekre.
Te szoktál újévi fogadalmat tenni? Ha nem, éppen itt az ideje, hogy elkezdd! Ha nincs ötleted, adunk hozzá pár tippet, a hírességek mit szoktak megfogadni. Az Éva magazin írása.
Nagy találkozás! Csonka András (55) és Xantus Barbara (53) egymás társaságában töltöttek egy kis időt, felelevenítve a Família Kft. című sorozattal kapcsolatos emlékeiket.
Bay Éva és férje is jelentkeztek a koronavírus elleni védőoltásra. Az egykori műsorvezető elmondta, bízik a szakemberek véleményében, így, ha ők úgy gondolják, hogy a vakcina jó, beoltatja magát.
Pénteken lenne 85 éves Elvis Presley (†42)! Noha a rock and roll királya már több mint 43 éve nincs az élők sorában, kultusza tovább él a rajongók körében.
Magyarország egyik legjobb hangja új szerepekben próbálhatta ki magát az elmúlt egy évben, musical-szerepre készül és az is kiderült, jól megállja a helyét a konyhában is. Minderről exkluzív interjúban mesélt nekünk.
De nem volt hiány az őrült praktikákból a reneszánszban sem, az ólommérgezés ténye sem zavarta túlzottan a nőket, Japánban pedig évszázadokig a fekete fogsort találták magasan a legszebbnek.
Sérült, beteg gyermeket nevelni emberpróbáló, adott esetben egy egész életre szóló feladat. A szülőknek számtalan kihívással és nehézséggel kell megküzdeniük, s ilyenkor az sem segít, ha valamelyikük rivaldafényben éli a mindennapjait. Van, aki inkább a karrierjét is félretette, hogy a családját támogassa. Az Éva magazin írása.