Az elmúlt 50 év megfigyelései alapján a nyári meleg egyértelműen kitolódott augusztus közepéről szeptember elejére, de az őszi hónapok egy része is statisztikailag szignifikáns módon melegszik. A tartósabb meleg periódusok hosszának és gyakoriságágának a növekedése októberben és különösen novemberben látványos.
Karácsony, szülinap, évforduló vagy csak egy különleges alkalom, amikor nem árt egy jól megválasztott különleges ajándék. A hazai kézművesek, tervezők és kisvállalkozások támogatottsága egyre nagyobb teret nyer, így természetesen több az olyan rendezvény is, ahol találkozhatsz a hazai szakemberekkel, munkáikkal és vásárolhatsz is tőlük. Ilyen esemé
Magyarországnak minden esélye megvan arra, hogy még ez év végéig megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap pénzeinek folyósításához szükséges partnerségi megállapodásokat az Európai Bizottsággal – jelentette ki a területfejlesztési miniszter kedden Siófokon.
A háború borzalmai között nőtt fel a Kossuth-díjas színművész, ezért nem is sejtette, hogy mindeközben egy súlyos családi drámát lepleznek előtte rokonai – osztotta meg a Ridikül vendégeként.
Hollywood egyik legnagyobb akciósztárja igazi büszke apuka: az összes lánya megütötte a génlottó főnyereményét, Sly pedig általában boldogan mutatja meg őket a nyilvánosságnak.
Óriási indulatokat váltott ki halottak napja környékén, hogy Berki Mazsi miképpen tervez - vagy sem - megemlékezni egykori férjéről, Berki Krisztiánról. A luxusfeleség most azonban nyíltan beszélt az emlékezésről.
Lassan huszonkét éve, hogy tragikus körülmények között elhunyt a Király, azaz Zámbó Jimmy. Az énekes népszerűsége a mai napig elképesztő, erről tanúskodik a nyughelye is, amit rengeteg virággal árasztottak el a rajongói.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus vezet be az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ezúttal abban segít eligazodni, mit hoz az Telihold a Bika csillagjegyben.
Azért indítottuk útjára új sorozatunkat, a Karrier Keddet, mert szeretnénk támogatni a nőket, hogy magabiztosabbak és bátrabbak legyenek a munkájuk során. Szakértőnk, Kertész Lilla szervezetpszichológus és business coach a következő hetekben megtanítja neked, mi az az én-vezetés, hogyan válhatsz magabiztosabbá és kreatívabbá a munkádban úgy, hogy k
Sok nőt ismerek, akinek a válás nem a világ végét, hanem egy gyönyörteli, szexuális élvezetekben gazdag új élet kezdetét hozta meg. Egy volt a közös bennük: végre meg akarták ismerni a testüket mint szexuális örömforrást.
A Való Világ egykori győztese elárulta, hogyan viszonyulnak hozzá az elítéltek, hogy telnek a napjai, és hogy derült ki, hogy ő egy barátja gyerekének apja.
Németország szívesen tárgyalna Nagy-Britanniával egy olyan szolidaritási paktumról, amely lehetővé tenné Európa legnagyobb földgázfogyasztói között, hogy megmentsék egymást, ha a szélsőséges hideg miatt gázhiány alakulna ki ezen a télen – közölték német tisztviselők.
Sokkot kaptak azok az orosz szülők, akiknek egyik nap riasztó levelet hozott ki a postás. Egy szentpétervári toborzóiroda levelet küldött egy olyan tengerész fiúnak, aki egy hét hónapja elsüllyesztett zászlóshajón halt meg a Fekete-tengeren.
Aurelio úgy gondolta, ő bármit megtehet, de ma már máshogy látja – többek közt ezt tanulta a börtönben, ahol a Fókusznak elmondta, milyen nehéz feldolgoznia, hogy nem láthatja féléves kislányát. A rács mögött töltött 9 hónap alatt 13 kilót fogyott, mindennap fél ötkor kel, reggel hattól már dolgozik. A mindig harsány Aurelio most megtanult csendben
Sok minden történt mostanában Molnár Ferenc Caramellel: nemrég megszületett a második gyermeke, az új dalát és az ehhez forgatott videót pedig kedden reggel ismerhették meg a rajongói. Új albummal is készül, majd decemberben bemutatják a saját musicaljét, Mesterkód címmel.
A gasztroreality második napján újabb kihívások vártak a versenyzőkre: fél kismalacok, zacskós levesporok és hátráltatásként adott csalánok nehezítették meg az útjukat. Azonban hiába a pánik és a könnyek, a hírességek most is szembementek minden akadállyal.
Színészi szárnyait kezdte el bontogatni Feng Ya Ou! A Sztárban sztár leszek! felfedezettje nem akárkivel dolgozhatott együtt: Gergely Róbert rengeteg hasznos tanáccsal látta el, amiket a jövőben is szeretne kamatoztatni a tehetséges énekes.
Imádtuk a Vasemberes korszakát és a mindig kifogásolatlan haját, de tény, hogy nem tudunk elképzelni olyan helyzetet, amiben ne bírnánk Robert Downey Jr.-t. Most például kopasz, mégis ugyanolyan sármos.
Ijesztő hírekkel keresett meg minket egy olvasónk. Az állította, hogy néhány nappal ezelőtt egy vidéki kórházba szállították az ismert magyar színészt, Molnár Gusztávot.