Soha nem ismerhette személyesen a nagypapáját Szabó Zsófi kisfia, ám Mendel nemcsak felismeri a legendás színész, Szabó Gyula hangját, de büszke is arra, hogy a híres mesemondó unokája. Ebben nagy szerepet játszik, hogy az RTL műsorvezetője nemcsak általa kitalált, néha félálomban alkotott mesékkel altatja el ötéves kisfiát, hanem a nyolc és fél év
Mostani kvízünkben semmi ördöngösre nem kérdezünk rá, csupán olyan dolgokra, amelyek bizony szembejöhetnek simán a hétköznapokon is, ám így egyben mégis ritkán halljátok ezeket.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Gelencsér Timi a kamerák előtt tört meg, miután egy lelkileg megterhelő napot kellett eltöltenie Gáspár Győzővel az Ázsia Expresszben. Nem könnyítette meg a dolgát az édesapa makacssága, illetve az, hogy nem akart vele együttműködni. A riporter sírva vallott megrázó élményéről.
Ismered ezt az érzést, ami a szakemberek szerint a bizalom és az önbizalom hiányából fakad? A féltékenységet sokat emlegetjük, sokan átéljük, szenvedünk tőle, de valójában nem törődünk vele eleget. Oka mindig a bizonytalanság, a különböző mértékben megjelenő gyanakvás, és az a rossz benne, hogy elbillenti, esetleg teljes mértékben destabilizálja, v
Az egyik sarkalatos pont a víz ólomtartalma, amely elsősorban a fővárost és az ötezer fő feletti településeket érintheti, míg vidéken inkább az arzén okoz problémát.
Szerdán tíz órakor Kormányinfót tartanak. A napokban elhangzott nyilatkozatok alapján szinte borítékolható, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány árstoppal kapcsolatos döntéseiről számol majd be.
A hátad, csakúgy, mint az arcod, telis tele van faggyú mirigyekkel, melyek faggyút állítanak elő. Bizony, a faggyú, ahogy már tudhatod, pozitív hatásai mellett az eltömődött pórusokért is felel. Amikor a pórusok eltömődnek, tökéletes táptalajt nyújtanak a pattanást okozó baktériumoknak. Továbbá a háton előforduló pattanásokat a szűk ruházat (topok,
A Mészáros Csoporthoz tartozó termelővállalatok kiszámítható és stabil energiaellátásának érdekében sikeresen zárult az energiakereskedelemmel és innovatív beruházásokkal foglalkozó Central Energy Trade Kft. akvizíciója. A vállalatcsoporthoz csatlakozó társaságnak kizárólag a cégcsoportos ügyfelek kiszolgálása lesz a feladata.
Az Ázsia Expressz indulása óta volt feszültség Gelencsér Tímea és Gáspár Győző között, azonban kettőjük konfliktusa a keddi adásban eszkalálódott teljesen, amit a párcsere indikált.
A legendás Queen zenekar ikonja, Freddie Mercury 1991. november 24-én hunyt el, miután elvesztette a harcot az AIDS-szel szemben, mindössze 24 órával azután, hogy nyilvános nyilatkozatot tett közzé, amelyben megerősítette, hogy HIV-pozitív. Most napvilágot láttak a halála előtti utolsó fotók a nagybeteg énekesről.
Szépek, sikeresek, gazdagok, mégsem találták meg a boldogságot. Aaron Carterre emlékezve összeállításunkban olyan sztárokról olvashattok, akik bár hiába küzdöttek magukért egész életükben, a békét végül csak a haláluk után találták meg.
Drake és 21 Savage hamis Vogue kiadványokat terjesztettek saját magukkal a címlapon, hogy így promotálják nemrég megjelent közös albumukat – az amerikai Vogue magazin azonban 4 millió dollárra perelte a rappereket.
Nem csak a Dancing with the Stars hatodik élő show-jából kell nélkülözniük a rajongóknak Tóth Andit. Most fény derült arra, hogy az énekesnő a szombatra tervezett szolnoki fellépését is lemondta. Megtudtuk, mit csinál helyette az előadó.
Egy biztos: az összes elég hihetetlennek tűnik, de talán nem is olyan meglepő, hogy az észak-koreai sajtó ilyen különös dolgokat kommunikál istenített vezetőikről.
Hihetetlen, de a tavasszal zajlódó rágalmazási pert követően 180 fokos fordulatot vett Johnny Depp élete, aki nemcsak a film- és zeneiparba tért vissza, hanem Rihanna negyedik Savage X Fenty showjának cameo-jába is, amelyet kedden mutattak be az Amazon Prime-on.
A CFDA díjátadó ünnepségének vörös szőnyege 2022-ben is a legjobban öltözött sztároknak adott otthont, ennek örömére el is hoztunk egy válogatást a személyes kedvenceink közül.
Már kevesebb mint egy hét van hátra, és kezdetét veszi A Nagy Ő vadiúj évada, amiben Árpa Attila lesz a főszereplő. Megannyi nő érkezik hozzá, és próbálja meg lenyűgözni vagy a bizalmába férkőzni. De vajon kire esik végül a választása? Mutatjuk, kik azok, akik megküzdenek a macsó színészért.