Richard Gere 20 év után úgy döntött, megválik a New York állambeli Pound Ridge-ben található villájától. A színész a luxusházért 28 millió dollárt (ez 9 milliárd forintnak megfelelő összeg) kér.
A Sztárban Sztár zsűrijét, Papp Szabit is utánozták vasárnap a showműsor második élő adásában. A Life.hu-nak elmondta, hogy milyen érzések kavarogtak benne, amikor saját magát látta a színpadon Orsovai Reni előadásában.
Tímárokról kapta a nevét, már az ókorban is itt keltek át a Dunán a népek, Krúdy ide járt mulatni, és a két világháború között szabályosan letarolták. A Pesti mesék cikksorozatunkban ezúttal a Tabánba látogatunk.
Noha Tomán Szabina és Árpa Attila jó ideje elváltak, közös lányuk mind a mai napig összeköti őket. Amira már belépett a tinédzser éveibe, s mostanra kész kis hölgy lett belőle.
A telefonok megkönnyíthetik életünket, és hozzájárulhatnak a hatékonyabb munkavégzéshez, ugyanakkor számos hátránya lehet, ha állandóan a telefonon lógunk.
"A Richter Safari Park egy folyamat eredménye, mely során a modern állatvédelmi elvárásoknak teszünk eleget: családtagként szeretett vadállatainkat kivonjuk a cirkuszi munkából."
Döntöttek az orvosok és lekapcsolták a gépekről Marina Morelt, azt a 30 éves zsokélányt, aki néhány nappal ezelőtt leesett a lóról és súlyos sérüléseket szenvedett Ausztráliában.
A 19 éves Kara Nichols szexmunkából tartotta fenn magát. Mielőtt meghalt, egy kocsiban szexelt kuncsaftjával, aki megfojtotta. A történtekre csak most, tíz év elteltével derült fény. A lány eltűnését még édesapja jelentette be a rendőrségen 2012 októberében.
Stockard Channing a Grease egykori Rizzójaként vonult be a köztudatba, az idő múlásával azonban nem tudott megbirkózni, mostanra pedig szinte felismerhetetlenné vált a rengeteg plasztikától.
Idén húztak egy nagyot, és a Super Bowl döntőjének félidei showját kizárólag a hiphopnak szentelték a szervezők. Olyan nevek léptek fel, mint Dr. Dre, Eminem, 50 Cent és Snoop Dogg - utóbbi fellépése azonban más miatt is emlékezetes maradt.
A lökhárítók gyártásával foglalkozó Rehau-Automotive Kft. ötvenmilliárd forintos beruházásával 720 új munkahely jön létre Újhartyánban - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Bár a rapper már tavaly ősz óta nem él együtt Kardashiannal, nem tudja feldolgozni, hogy a realitysztár nem akar visszatérni hozzá, hanem inkább új párjával töltötte a szerelmesek napját.
Tóth Gabiék évfordulót is ünnepeltek, Gáspár Laciék és Curtisék ugyanott vacsoráztak, Rubint Réka pedig megható sorokat írt a szerelmesek napja alkalmából.
Bár hivatalosan még nem erősítette meg a Trónok harca szereplője, Sophie Turner és párja, Joe Jonas, hogy hamarosan megérkezik a második kisbabájuk, lesifotók tanúsága szerint a színésznőnek gömbölyödik a pocakja.
Az értesülések szerint a valóságshow formátuma a "Nagy Ő" című műsoréhoz lenne hasonló és a szerencsés hölgyek maga a Tinder-csaló kegyeiért szállhatnának versenybe.
Szabó Zsófi válása után életmódot váltott, rendszeresen sportolni kezdett, ennek köszönhetően pedig átalakult a teste. Nem csak vékonyabb, izmosabb is lett, ez azonban nem minden követőjének tetszik.
Kijött a Mélyvíz című erotikus thriller túlfűtött szenvedélyekkel megspékelt előzetese. A filmet az Oscar-díjas Ben Affleck még korábbi barátnőjével, Ana de Armasszal forgatta.