Hogy mindenkinek fáj, nem “csak” annak, akin csattant. Fáj azoknak a bántalmazottaknak, akik napok óta azt olvassák véleménycikkekben, posztokban és több ezer hozzászólásban, hogy létezik “megérdemelt” vagy kiprovokált pofon. Fáj azoknak, akik azt látják, hogy sokak szerint, ha nincs is rendben mások betegségén és külsején viccelődni, az ilyesmi ne
Idén április 5. igazi ünnepnap lesz a divat szerelmeseinek. A GLAMOUR-napok -1.napján ugyanis a DEICHMANN Online Shop-jában 20 százalékos kedvezménnyel szerezheted be a szezon legtrendibb lábbelijeit és a hozzájuk passzoló táskákat!
A Való Világ egykori szereplőjét, Béres Anett-tet a minap kellemetlen meglepetés érte, ugyanis le akartak emelni a számlájáról nyolcvanezer forintot... mégpedig Ukrajnából.
David Beckham a feleségével, Victoriával és kislányukkal, Harperrel tartózkodott a londoni otthonukban, amikor betörtek hozzájuk. Ők azonban semmit nem vettek észre ebből, később, a fiuk, Cruz, amikor később hazaért észrevette, hogy dizájnerruhákat és elektronikai eszközöket is elvittek tőlük.
Zendaya csak úgy ragyogott a vörös szőnyegen az Oscar-gálán és a Vanity Fair partiján egyaránt, azóta pedig Instagram történeteiből azt is megtudhattuk, hogy a jelentőségteljes nap folyamán saját kezűleg sminkelte magát.
Beyoncé és Jay-Z évek minden évben megrendezik az Oscar-gálát követő aranypartijukat, amely a celebek egyik kedvenc eseménye. Rihanna is így van ezzel, akinek ezúttal elmondása szerint a kisbabája volt a „randipartnere”.
Ha Sarah Jessica Parkerre gondolunk, akkor azonnal New York jut eszünkbe. No, nem csak azért, mert a Manolo cipős Carrie Bradshaw-ként a szerelmese ennek a városnak, hanem azért, mert 12 évesen már a Broadway-en debütált az Annie-ben, és azóta is bárhol jár-kel a világban a Nagy Almáért érzett szenvedélye sosem lankad.
Los Angelesben, Hosszú Katinka életének sorsfordító állomásán forgatott a róla szóló életrajzi dokumentumfilm stábja és főszereplője. Nemrég az is kiderült, mikor jelenik meg az alkotás a magyar mozikban.
Mindenkinél elszakadhat a cérna és ez alól a hírességek sem kivételek, főleg, hogy sok esetben napi szinten vannak kitéve a zaklatásnak, kritizálásnak vagy mások beszólásainak.
A fiatal zenész másfél éve küzdött a rákkal, több kezelést is próbált, de egyik sem javított az állapotán. Felesége és két kisgyereke mellett zenésztársai és barátai is gyászolják.
Lékai-Kiss Ramóna legtöbbször aktív a közösségi médiában, most pedig egy olyan dolog történt vele, amelyre évekkel ezelőtt lehet, hogy nem is gondolt volna.
Az elmúlt két évben sok minden változott, egyre többen ismerték fel, hogy a megszokott klasszikus munkavállalói mókuskereket hátrahagyva inkább saját üzletbe vágnak.
Már csak pár nap választja el Nyári Dia színésznőt a maratoni álomtól, hiszen április 3-án vasárnap Párizsban megkezdődik a 42,2 kilométeres utazása. Sorozatunk következő részében a felkészülés nagyon fontos részletéről, a futás mellett végzett keresztedzésekről is beszélgettünk.
Az Oscar-gálát követő fogadáson a Michelin-csillagos hollywoodi sztárséf, Wolfgang Puck budapesti Spago éttermének vezető séfje, Szántó István alkotott magyar ételeket a vendégek számára. A séf saját pultjánál fogadta az érkező világsztárokat és maga prezentálta nekik a tökéletesen elkészített ikonikus magyar fogásokat. Az első adag vadast nem más,
Az idei Glamour Women of the Year gála dresszkódja a green carpet volt, azaz a "Viseld újra és újra!" A cél ezzel a fenntarthatóság támogatása, az újraviselés népszerűsítése és a divat környezetre gyakorolt káros hatásaira való felhívás!
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 2022. március 30-án ünnepélyes keretek közt átadta a megújult Farmosi Madárvártát, illetve bemutatta a Gerje-Perje-sík vizes élőhely-rekonstrukciós projektjét és az Egreskátai Major állattartótelep felújítását. Az ünnepségen Füri András igazgató köszöntője után beszédet mondott dr. Rácz András államtitkár és Cz
Március 31-e a Transznemű láthatóság napja, egy nemzetközi kezdeményezés, melynek célja felhívni a figyelmet a transz közösségre és megerősíteni ezen a napon is, hogy a transz emberek a társadalom egyenjogú tagjai. Sokak számára a társadalmi “hasznosság” mértékegysége a munka, éppen ezért a Transvanilla Egyesület kezdeményezésének is a munkavállalá
Lewis Hamilton közösségi oldalán bevallotta, hogy már régóta mentális problémákkal küzd és nagy erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy versenyezni tudjon ebben a háborús időszakban.
A 94. Oscar-díjátadó legbotrányosabb pillanatai nézők millióinak emlékezetébe vésődtek bele, a sértett fél, Chris Rock színész-humorista azonban mindeddig nem kommentálta a történteket. Most viszont az 57 éves világsztár is megtörte a csendet.
Stuart F. Wilson 17 éven át helyettesítette a hollywoodi sztárt bizonyos filmjelenetekben, és mivel rengeteg időt töltött vele, észrevette, hogy valami nem stimmel Willisszel. De sokáig nem derült ki, mi a baja pontosan.
A 67 éves színész az utóbbi időben képtelenné vált a munkára, ezért hosszas mérlegelés után úgy határozott, visszavonul a filmszínészettől. Most régi barátja és kollégája, a legendás Sylvester Stallonek küldött számára megindító üzenetet.