Néhány hónappal ezelőtt röppent fel a hír, miszerint Stana Alexandra válik férjétől, Köcse Györgytől, majd Meggyes Dávid 4 és fél év után elhagyta feleségét, Horváth Grétát. Azóta már az is kiderült, hogy Alexandra és Dávid egymás oldalán találták meg a boldogságot.
Az orosz–ukrán háború miatti szankciók következtében kivonul Európából az orosz Sberbank. A döntés nehéz helyzetbe hozta az ügyfeleket, ugyanis nehezen vagy egyáltalán nem férnek hozzá a bankban tartott pénzükhöz, megtakarításaikhoz.
Magyarországon a beoltottak száma 6 397 623, közülük 6 176 191-en a második, 3 822 108-an a harmadik, míg 226 299-en már a negyedik oltást is megkapták. 1387 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 807 285-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 59, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 495-re emelked
Az ukrajnai háború elől menekülve hétfőn 3983 ember, köztük 1194 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
Hazai előadóink hétről-hétre a legnagyobb sztárok bőrébe bújnak a Sztárban Sztár színpadán. Hírességeink, igaz, többször csaltak mosolyt az arcunkra, de botrányokból is bőven jutott a tévé képernyőjére.
A történelem egyik legjobb teniszezőnője és az egyik legsikeresebb amerikai teniszező - Steffi Graf és Andre Agassi több mint 20 éve él boldog kapcsolatban. És már a "kislányuk" is felnőtt.
Virágcsokor (vagy tetszőleges kifogás, ha a csokor elmarad), olcsó bonbon és "vicces" megjegyzések arról, hogy miért nincsen férfinap: így ünnepeljük mi a nőnapot. Arról, hogy kik hozták létre vagy miről is kéne szóljon már kevesebb szó esik, pedig fontosabb, mint a világ összes virága.
Megjelent a GLAMOUR áprilisi lapszáma, és ez csakis azt jelentheti, hogy a tavaszi shoppingünnep is egyre közelebb van már, hiszen a magazin mellett megtalálhatod a kedvezményes kuponfüzetet is, amivel most is rengeteget spórolhatsz.
– Immár nem titok, ahogy a Reggeliben ki is derült, hogy Istenes Bence lesz az RTL Klub új nagyszabású show-műsora, a Game of Talents, azaz a Tehetség első látásra műsorvezetője.
Egy szörnyű baleset miatt teljesen elveszítheti a látását a kétszeres olimpiai és világbajnok bokszoló, Guillermo Rigondeaux. A 41 éves kubai származású sportoló még 2009-ben került a profik közé. Rigondeaux az otthonában babot főzött, amikor felrobbant a kuktája, ő pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Liptai Claudia és Pataki Ádám hosszú évek óta boldogok együtt, és szerencsésnek érzik magukat, amiért egymásra találtak. Azt azonban nem tagadják, hogy a közösen eltöltött évek során nekik is voltak néha mélypontjaik.
Hatalmas volt az érdeklődés a Cock című új darab bemutatójára. A nézőtér megtelt, és sokáig minden a tervek szerint haladt. Az előadás vége előtt azonban az egyik színész váratlanul összeesett a színpadon.
Az alaplevesek receptjeinek elsajátítása fontos feladat egy, a konyhában jártas egyén élteben. Jó, ha tudjuk, hogyan készül egy finom forró húsleves. Ez nemcsak akkor jöhet kapóra, ha éppen valaki beteg lesz a környezetünkben és ápolásra szorul, könnyen feldobhatnak egy nehéz munkanapot is. De arra is van mód, hogy a hűtőben tárolt zöldségeinket eg
Ha az iskolákból pénzügyileg tudatosabb emberek kerülnek ki, akik jó döntéseket hoznak majd felnőttként a saját pénzügyeikre vonatkozóan, akkor a családokat stabilabb helyzetbe lehet hozni, többletjövedelemhez lehet juttatni - mondta a sajtó képviselőinek Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Budapesten, a Szent József Katolikus Óvoda, Általános Is
Otthonának második emeleti ablakából zuhant a kertbe egy egyéves kislány. A mentősök súlyos sérülésekkel szállították kórházba a gyermeket, akin az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre.
Az arcjóga az egyik leghatásosabb könnyen elsajátítható, saját magadnak elvégezhető pro-aging tevékenység. Videónkban Bulgakova Anfisa beauty coach, arcjóga tréner mutatja be a legalapvetőbb mozdulatokat.
Hazájából megmaradt összes emlékét és kiskutyáját is ellopták egy Kijevből érkező ukrán menekültnek Zuglóban. Kesha kutya azóta ijedten, de egészségesen visszakerült a férihez, de két sporttáskányi emlékét azóta is keresi.
Sokáig az volt az általános elképzelés a kutatókról, hogy csakis fehér köpenyben kísérletező FÉRFIAK lehetnek. Szerencsére mára már egyre felvilágosultabb a gondolkodás ezzel kapcsolatban, de azért még mindig van min dolgozni.
Tányért hív vissza a forgalomból az Auchan Magyarország Kft., melamin-kioldódás miatt - tudatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Mti-vel kedden.
Most először érzi magát szerelmesnek az a magyar nő, aki egy játékrepülő oldalán találta meg a boldogságot. A makett valami olyasmit ad neki, amit korábban egyik kapcsolatában sem kapott meg.