„Felkelt és rám mosolygott, ahelyett, hogy sírt volna, mint a többi baba” – ez volt az a pillanat, amikor Angelina Jolie beleszeretett Maddoxba, és úgy döntött, hogy örökbe fogadja.
Aligha találni még egy olyan sztárt, Hollywoodban akit annyira egyöntetűen szeretne a szakma és a közönség is, mint Meryl Streepet. Összesen 21 alkalommal jelölték Oscar-díjra, és háromszor haza is vihette az aranyszobrot. Minden idők egyik legsikeresebb filmszínésze, és ennek csak egyik része, hogy a rengeteg szakmai jelölés és díj, talán még enné
Lehetséges lenne, hogy Meggyes Dávidot annyira magába bolondította Stana Alexandra, hogy már légtornázni is megtanul a kedvéért? Most kiderült, mit keresett egy karikán a levegőben.
Szabó Zsófi és Shane Tusup elválaszthatatlanok lettek az elmúlt időben. Amilyen hirtelen csöppentek bele egymás életébe, olyan gyorsan lobbant lángra köztük a szerelem.
Az egészségügyi dolgozók fontosságára és megbecsülésére hívja fel a figyelmet az a fotósorozat, amely a Semmelweis Egyetem jelenlegi hallgatóiból és már végzett egészségügyi dolgozókból álló csapatról készült Egészségügyisnek lenni menő! címen. Minden egészségügyi dolgozó fontos szerepet tölt be a betegek ellátásában, bármely szakma hiánya negatíva
Reggel a Mérleg-Hold és a Vízöntő-Szaturnusz trigon fényszöge arra bíztat, hogy elevenítsd fel elavulttá vált kapcsolataidat s engedd szabadjára kreativitásodat. Ha magabiztosan követed céljaidat, mások is csatlakoznak hozzád, de elvárják, hogy érdekes időket töltsenek el veled. A Mérleg jegyében lévő Hold magával hozza a társkeresés vágyát, a művé
Sok szempontból jó ötlet egyedül nekivágni a nagyvilágnak, ha utazni szeretnél. Nem kell senkihez alkalmazkodni, akkor mész és oda, ahova szeretnél; emellett, ha egyedül utazol sokat tanulhatsz önmagadról és új barátokat szerezhetsz.
Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Kisbabát látogatni jó. A kisbabák cukik, az anyukájuk pedig örül a társaságnak. Ahhoz azonban, hogy minden rendben menjen, néhány alapszabályt be kell tartanod – ezek a tippek különösen jól jönnek, ha te még gyerektelen vagy.
Állítása szerint a kormánypárt minden eszközzel igyekszik elhallgattatni őket, és nem kapnak óriásplakát felületeket és azt mondja, a szórólapjaikat terjesztő cégeket meg is fenyegették, hogy nehogy ki merjék hordani az újságjukat.
Erzsébet fia is egy érző ember, szíve pedig közel sincs kőből: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a minap épp a fotósok kereszttüzében eredtek el a könnyei.
Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Mindenkinek vannak bűnös élvezetei, amiket jobb titokban tartani, mert tudod, hogy bizonyos zenéket, filmeket, könyveket, ruhadarabokat egyszerűen nem menő szeretni, hanem egyenesen ciki.
A kilencvenes évek sztárrendőre, Doszpot Péter volt a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorának vendége: az exzsaru felidézte karrierjének jelentősebb pillanatait, és azt is elárulta Palik Lászlónak, hogy mi lenne az, amit szívesen elfelejtene.
Tudod, milyen érzés az, amikor visszanézed az évekkel ezelőtti fotóidat, és szinte nem hiszed el, hogy néztél ki akkoriban? A sztárok sincsenek ezzel másképp!
A szemöldök egy olyan meghatározó részlet az arcunkon, ami képes teljes mértékben átformálni a kinézetünket. Ha rossz formát választunk, morcosnak, fáradtnak tűnhetünk, ha viszont megtaláljuk azt, ami a mi arcformánkhoz illik, sokkal üdébbé varázsolhatjuk a tekintetünket.
Mindenki másként éli meg és dolgozza fel a gyászt, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a vetélés még mindig tabunak számít, amiről ha valaki beszélni kezd, sokakat zavarba ejt vele, ezért Chrissy Teigen őszinte megnyilvánulása 2020. októberében rendkívül fontos tett volt a részéről minden olyan nő számára, aki valaha átélt ilyet. Beszélnünk ke
Negyedszerre is visszatért a Dominikai Köztársaságba Gelencsér Tímea, aki az első Exatlon Hungary szériában mint versenyző - másodikként zárt - szerepelt, majd a további kettőben pálya melletti riporter volt a TV2 műsorában.