2022. március 29. kedd

márc. 29
10:00
Megverte a csirkét egy bottal, a bíróságon köthet ki (rtl.hu)
Felvétel is készült az esetről.
márc. 29
10:24
A közösségi médiában is építkezik Keleti Andrea (rtl.hu)
Felismerte, hogy az online jelenlét jót tesz a munkájának, többen járnak el a táncóráira. Keleti Andrea a Reggeliben arról is mesélt, hogy élete párjával él együtt immár 25. éve, akivel ismét sok időt próbál együtt tölteni, úgy, hogy már lassan mindkét gyermeke felnőtté vált.
márc. 29
10:30
Jason Momoa mégsincs együtt Lisa Bonettel: egy másik filmcsillaggal kapták lencsevégre az Oscar aftertpatiján (Joy)
Az már biztos, hogy feleségével mégis válnak, de úgy fest, már el is kezdett ismerkedni a színész.
márc. 29
10:30
Will Smith feleségének betegsége tényleg komoly - az Oscar-díjas színész újra megszólalt (Promotions)
Már megszoktuk, hogy sok mindenen lehet viccelődni az Oscar-gálán, de Chris Rock most lehet tényleg túllépte a határt.
márc. 29
10:42
Czutor-Kilián Zsanett ragyog, két hete boldog anyukája Franciskának (rtl.hu)
Két hete új taggal bővült Czutorék családja, a kis Franciska nagy örömöt jelent mindenkinek. Sokat alszik, a szülők tudnak pihenni, a két kisfiú pedig remek tesói a pici lánynak, egyelőre nyoma sincs a féltékenységnek. Zsani a Reggeliben Skype-on mesélt magukról, azt mondta, a mostani szülés volt számára az eddigi legszebb élmény, és a felépülés is
márc. 29
10:48
Hoppá: Saweetie formás mellei majdnem kibuggyantak a köldökig kivágott ruhájából (Promotions)
Saweetie nem akármilyen ruhában jelent meg egy Oscar partyn, mindenki a dekoltázsát nézte.
márc. 29
11:00
Erről minden magyar lottózónak tudnia kell – nagy változások jönnek a mai naptól (Promotions)
Úgy néz ki még több embert húzhat be az Eurojackpot, aminek még a főnyereménye is nő.
márc. 29
11:09
Ön elégedett a kormány teljesítményével? Szavazzunk! (Blikk)
Hamarosan választás, amikor az emberek arról is véleményt mondanak, mennyire elégedettek az aktuális kormányzati teljesítménnyel. Ha nem elégedettek, leváltják a kormányzó pártokat és a képviselőket, ha elégedettek, megtartják. Legalábbis elvben.
márc. 29
11:18
Napi horszkóp: Ma önzetlenebb, álmodozóbb és kreatívabb lehetsz a szokásosnál - Március 29. (Glamour)
Ma még érezhető a Vénusz és a Szaturnusz együttállása, aminek a tegnap ismertetetett jellemzőkön kívül más hatásai is lehetnek. Alapvetően ebből a konstellációból láthatjuk, hogy a kötelességtudatnak most elsőbbséget kell élveznie az élvezettel szemben. Érezzük ezt, de hogy kitartunk-e mellette, az persze más kérdés. Mivel a Hold a Halak jegyében j
márc. 29
11:36
Megan Fox olyan mini ruhában ment koncertre, amiben mások levegőt sem mernének venni (Joy)
Vagy felsőként viselnék egy nadrággal kombinálva.
márc. 29
11:36
Kulcsár Edina: Nem szeretnék Csutival rosszban lenni, de nem is lesz a legjobb barátom (rtl.hu)
A gyerekek érdekében gyakran egyeztetnek, egyelőre „minden nagyon szépen működik”, meg tudják beszélni a gyermekek dolgait. Kulcsár Edina a Reggeliben azt mondta, nem számított rá, hogy a sajtó hónapokon át érdeklődik majd iránta, és nem is érti, ez miért van így. A volt szépségkirálynő jelenleg az egykori családi házban él a két gyermekével, és új
márc. 29
11:48
Jason Momoa ott volt az Oscar-gálán, pedig egy nappal korábban még a műtőasztalon feküdt (Femcafe)
A színész díjat adott át a vasárnap esti gálán, noha alig egy nappal korábban megműtötték. Jason Momoa még viccelődött is az állapotával.
márc. 29
11:48
Kitálalt az exnyomozó - Komoly életveszélyben volt a Barátok közt sztárja (Promotions)
Merényletet terveztek ellene.
márc. 29
12:12
Halálos betegen lett újra szerelmes Kosztolányi Dezső: ezzel a nővel csalta a feleségét a költőóriás (Femcafe)
Kosztolányi Dezső halálos beteg volt már, amikor az új szerelem betoppant az életébe. Hiába ápolta őt a felesége, Harmos Ilona, a író-költő óriás szíve valaki másért dobogott.
márc. 29
12:24
Kylie Jenner intim videót osztott meg a terhességéről (Glamour)
Február 2-án megszületett Kylie Jenner és Travis Scott kisfia, akinek korábban a Wolf Webster nevet adták. Később bejelentették, hogy mégsem így fogják hívni a kisfiút, azonban az új nevét még nem árulták el. Kylie Jenner egy intim videót osztott meg a Youtube-on, amelyet kisfiának címzett.
márc. 29
12:27
Egy kis faluból a filmvilág csúcsára: érdekes titkok új Oscar-díjasunkról, Sipos Zsuzsáról (Blikk)
Hiába a sokmillió dolláros költségvetés, ha kellett, a saját műhelyét pakolta ki kellékekért, csak hogy minden díszlet tökéletesen illeszkedjen a felépített környezethez. Sipos Zsuzsanna nem véletlenül kapott Oscart.
márc. 29
12:30
Ez a magyar férfi volt az 1940-es évek dívájának férje, akibe mindenki szerelmes volt – A színésznő magányosan, elfeledve halt meg (Femcafe)
Mindenki belé volt szerelmes, minden nő őt utánozta, ám mégsem adatott meg számára a boldogság és a fényes karrier – még utolsó akarata sem teljesült az egykori hollywoodi dívának, aki megannyi problémával küzdött egész életében.
márc. 29
12:30
Sarah Jessica Parker olyan ruhában lépett a vörös szőnyegre, amit csak kevesen mernének viselni - De neki csodásan állt! (Joy)
A közös darabot, melyben férjével három különböző házaspárt alakítanak, két éve elkaszálta a pandémia.
márc. 29
12:30
Rúzsa Magdi és a hármas ikrek olyan ajándékot kapott, amitől mindenkinek leesett az álla (Promotions)
Az énekesnő férjét kihagytuk a felsorolásból, de hát valószínűleg Rúzsa Magdi fogja gyakrabban használni a meglepetést.
márc. 29
12:54
Nem Chris Rock volt az első, akit nyilvánosan felpofozott Will Smith (SzMo)
Egy ukrán botrányhősnek kevert le egy pofont még tíz évvel ezelőtt a friss Oscar-díjas színész.
márc. 29
13:12
Visszatér a TV2-re Magyarország egyik legnépszerűbb műsora – már azt is lehet tudni milyen sztárokkal (Promotions)
Valamivel fel kell rázni a TV2 nézettségét, és erre Kasza Tibi lesz a megoldás.
márc. 29
13:18
Mire kell figyelni lakásépítésnél, vásárlásnál, hogy minél környezetkímélőbbek legyünk (Glamour)
Az épületek jelenleg a globális kibocsátások közel 40%-áért felelnek. Ennek nagyjából kétharmadát az épületek üzemeltetése (főleg az energiafelhasználás) adja, egyharmada azonban az építőanyagok kitermeléséhez, gyártásához és beépítéséhez kötődik. Míg a régi épületállomány esetében elsősorban az energiahatékonyság hiányából fakadnak a kibocsátások,
márc. 29
13:36
Nádai Anikó megmutatta, milyen nagy már pocakja: várandóssága 23. hetében jár (Joy)
A gyönyörű kismama a tavaszi napsütésben minden D-vitamint begyűjt, amire neki és babájának szüksége lehet.
márc. 29
13:42
Will Smith súlyos pofont kaphat, miután ő is kiosztott egyet (Promotions)
Az Akadémiának annyira nem tetszett a kiakadása.
márc. 29
13:51
Hogyan vásároljunk virágföldet? Szakértőink segítenek! (Blikk)
Ahogy beköszönt a jó idő, az ember igyekszik minél több időt a szabadban tölteni. A kertészkedés kiváló lehetőség arra, hogy a jó levegőn tartózkodva kicsit szebbé tegyük a környezetünket, hiszen a virágzó növények otthonunk igazi díszei lehetnek. Hogy növényeink is jól érezzék magukat, jó, ha tudjuk, hogyan válasszuk ki számukra a megfelelő virágf
márc. 29
14:24
Záray Márta és Vámosi János: szomorú, miért nem születhetett soha gyermeke a művészházaspárnak (Femcafe)
Vámosi János a magyar tánczene egyik jelentős alakja volt, akárcsak felesége, Záray Márta. Az EmeRton-díjas művészek több mint negyven éven át szerették egymást, s bár különböző karakterek voltak, tökéletesen megértették egymást.
márc. 29
14:24
Elon Musk olyan dolgot mondott Putyinról, amivel mindenkit meglepett – Vajon igaza van? (Promotions)
Sokak szerint egyszerűen képtelenség, amit Elon Musk állít Vlagyimir Putyinról.
márc. 29
14:36
Jason Momoa még a műtőasztalon feküdt az Oscar-gála előtti napon (SzMo)
A színésznek sérvműtéte volt, de így is részt vett az Oscar-gálán, ahol díjat adott át.
márc. 29
15:00
2 éve nincs velünk - 74 éves korában hunyt el a Jászai Mari-díjas színésznő: utolsó éveiben demenciában szenvedett (Femcafe)
Március 27-én volt két éve annak, hogy a Jászai Mari-díjas magyar színésznő, Kovács Zsuzsa eltávozott az élők sorából – Szörényi Levente és Böröndi Tamás volt feleségét egy egész ország imádta.
márc. 29
15:00
Nézz be te is A besúgó forgatására! (Glamour)
Április 1-jén debütál A besúgó, az HBO Max első magyar gyártású sorozata, amely hetente jelentkezik majd új részekkel. A készítők pedig ezúttal Téged is invitálnak, hogy vess egy pillantást a kulisszák mögé!
márc. 29
15:03
Tudta? Reneszánszát éli az online piactéren a szódásüveg, a gombfoci és a képeslap is - Egy vagyont is érhetnek (Blikk)
A klasszikus gyűjtői termékek mellett új kategóriák vannak feljövőben a online piactéren: jól fogynak lakásdísznek használható ősrégi szikvizes és szódásüvegek, de a nyolcvanas évekbeli filmes poszterek, Malév-reklámplakátok is népszerűek e célból. A tranzakciószámok alapján nem csupán a gombfoci éli reneszánszát, de a képeslapok is - utóbbiakból c
márc. 29
15:06
Retteghet az HBO Max és a Netflix? - Hamarosan új streamingóriás jön Magyarországra, ennek sokan fognak örülni (Promotions)
Végre kiderült, hogy pontosan mikor lesz elérhető Magyarországon a Disney+, és mennyibe fog kerülni.
márc. 29
15:18
Mit kell tudni az alopeciáról? Ezzel az autoimmun betegséggel küzd Jada Pinkett Smith (Glamour)
Will Smith biztosan beírta magát az Oscar-gála történelemkönyvébe, amikor hirtelen felindulásból felsietett a színpadra és behúzott egyet Chris Rocknak, aki viccet csinált abból, hogy Jada Pinkett Smith kopasz.
márc. 29
15:21
Rendkívüli ülés lesz az orosz hackerek miatt, akik betörtek a magyar külügy számítógépeibe (Blikk)
Tudott arról, hogy orosz hackerek betörtek a Külügyminisztérium számítógépeibe? Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke válaszolt a Blikk kérdéseire.
márc. 29
15:24
Pamela Andersont a rajongói sem ismerik fel a friss képein, brutális a változás (Femcafe)
Valahonnan nagyon ismerős ez a szőke nő, aki épp egy kocsiból száll ki. Vagy mégsem? Te felismerted volna a Baywatch kebelcsodáját ezen a képen?
márc. 29
15:36
Majka azt mondja, ő biztosan nem lépett volna fel, hogyha olyan helyzetbe kerül, amibe Bereczki Zoltán (SzMo)
Bereczki majdnem otthagyott egy koncertet, amiről kiderült, hogy kampányrendezvény, végül a közönség miatt mégis fellépett.
márc. 29
15:48
Vajna Tímea a lábimádóknak kedveskedett a legújabb képeivel - Amiken egy 300 ezres magassarkút visel (Promotions)
Vajna Tímea méregdrága pink magassarkúban mutatta meg a kecses lábait.
márc. 29
16:24
Gluténmentes citromtorta recept húsvétra (Glamour)
Itt az ideje leporolni a konyhai eszközöket, a húsvéti sütiformákat, kiszúrókat, indulhat a húsvéti sütés-főzés! Kezdésnek indítsd a kísérletezést ezzel a citromos, gluténmentes finomsággal. Nem bánod meg!
márc. 29
16:30
Ne szépítsük: a legendás Beatles tagjai egyszer-kétszer közösen maszturbáltak (Promotions)
A karrierjük során részt vettek orgián, de szerepelt édeshármas is az étlapjukon.
márc. 29
16:45
Kajdi Csaba fotón mutatta meg, ki a két legfontosabb ember az életében (Blikk)
Nem túl gyakran oszt meg bejegyzést a közösségi oldalain Kajdi Csaba, viszont annál többet szokott storyzni. Ezúttal viszont posztban mutatta meg a két legfontosabb személyt az életében.
márc. 29
16:48
Jason Momoa és egy nagyon híres színésznő flörtölgettek egymással – lesifotók (Promotions)
Jason Momoa nagyon lovagias volt.
márc. 29
17:12
Putyin megfenyegetett hat fővárost, ahová két nap alatt odaérne a csapataival (Promotions)
Vajon Budapest is köztük van? Öt NATO-országot emelt ki az orosz elnök.
márc. 29
17:18
Barátnős program: cseresznyefa virágzás és matcha tea a Füvészkertben! (Glamour)
Pompás cseresznyefa virágzás, ingyen matcha kóstolás és előadás a japán teakultúráról vár a Füvészkertben! Tökéletes programnak hangzik, ugye?
márc. 29
17:27
Könnyekben tört ki Ii. Erzsébet királynő nyilvános helyen: eztért sírta el magát őfelsége (Blikk)
A néhai Fülöp herceg tiszteletére tartottak ma megemlékezést a Westminsteri apátságban. Az eseményen tiszteletét tette a királyi család apraja-nagyja, Erzsébet királynét beleértve, aki könnyek között emlékezett szeretett férjére.
márc. 29
17:36
Híres párok, akik nem féltek kiállni egymás mellett a nyilvánosság előtt (Joy)
A hétvégi Oscar-gála igazán izgalmas és sok szempontból furcsa volt…
márc. 29
17:42
Elcsattant a pofon, de mi lesz ezután? (ATV)
Will Smith az Oscar-gálán a színpadon ütötte meg Chris Rockot, aki a színész feleségének frizurájával viccelődött. De vajon a nyilvános bocsánatkérés elég lesz ahhoz, hogy megnyugodjanak a kedélyek?
márc. 29
17:48
A hétvégén ránk támad a tél, már csak néhány napsütéses, meleg napunk maradt (Promotions)
A földeknek jót tesz majd a szerdán megérkező csapadék.
márc. 29
17:54
Neked feltűnt? Palvin Barbi francia manikűrje izgalmas csavart rejt! (Joy)
A gyönyörű magyar modellnek igazán különleges körmökre esett a választása.
márc. 29
17:54
Saját szülei jelentették fel a fiút, aki meg akarta ölni a Barátok közt szereplőjét (rtl.hu)
A két évtizede történt esetről most beszélt az ügyön dolgozó nyomozó.
márc. 29
18:06
Katalin Diana hercegné stílusából inspirálódik, fantasztikus 80-as éveket idéző szettben (Glamour)
Épp, hogy visszatértek a nyolcnapos karibi körútjukról, Katalin hercegné és Vilmos herceg máris első hivatalos megjelenésükön is túlvannak Londonban, ahol a tavaly elhunyt Fülöp herceg tiszteletére tartottak emlékmisét a Westminster Apátságban.

Keresés