Hayden Panettiere és Volodimir Klicsko hétéves kislánya a páros szakítása után az édesapjával élt Ukrajnában. A háború miatt azonban fájdalmas döntést kellett meghozniuk.
A TikTok egyre népszerűbb minden korosztály körében, megállás nélkül lehet pörgetni, sokszor észre se vesszük mennyi időt pazaroltunk rá. A szinte megszámolhatatlan értékes tartalom között feltűnik egy-két trend, aminek őszintén semmi értelme sincsen.
Medveczky Ilona nagyon szegény családban nőtt fel, végül mégis sikerült megvalósítania mindazt, amiről egy fiatal nő álmodhat. Noha a revü csillaga már 81 éves, ma is aktív életet él, nemrég pedig elárulta, minek köszönheti, hogy ilyen kicsattanó formában van.
A Ksenia Schnaider kijevi székhelyű etikus és fenntartható szemléletű divatmárka. A Vogue Italia az Ukrajnát érintő háborúval kapcsolatban kérdezte a márka alapítóit.
A napokban kevesebb emberről esett több szó világszerte, mint Vlagyimir Putyinról. A orosz elnökre nem jellemző, hogy túl sokat osztana meg másokkal, ez pedig a magánéletére is igaz, néhány információ azonban az évek alatt kiszivárgott róla.
Juhász Dorottya és Horváth Anna Borbála hosszú évek óta barátnők, a tavalyi év végén pedig együtt indították el a BEBI loungewear márkát. A brand a mintákra helyezi a hangsúlyt, terveik szerint minden limitált darabszámban készített kollekció alapja egy mintacsalád lesz.
A 77 éves Szombathy Gyula pár napja ismét kórházban fekszik, miután számos betegséggel felvette már a harcot: a Kossuth- és Jászai Mari díjjal kitüntetett színész nemrég sztrókot kapott.
Minden eddiginél személyesebb dallal jelentkezik Szabó Ádám és a zenekara, a Yesyes, ugyanis a frontember az Egyszerű pénz című új számukban a szerencsejáték-függőségéről mesél és arról, hogyan győzte le azt.
Jean Harlow, a harmincas évek amerikai filmjeinek egyik legnagyobb bálványa volt, mindenki "a szőke bombázó" néven emlegette. Karrierje üstökösként ívelt felfelé, szépségének és bájának köszönhetően pedig a nők példaképként tekintettek rá, míg a férfiak egyenesen bolondultak érte.
A menyasszonyi ruha kiválasztása általában egy hónapokig tartó procedúra, ami nem véletlen, hiszen a legtöbb menyasszonynak fontos, hogy a nagy napon a tökéletes ruhát viselje. Azt viszont nem is olyan egyszerű megtalálni.
Őszintén, tabuk nélkül mesélt szorongásos problémáiról Tóth Vera a Ridikül legutóbbi adásában. Az Artisjus-díjas énekesnő azért beszél nyíltan lelki kríziseiről, mert segíteni szeretne sorstársainak, hogy érezzék, nincsenek egyedül.
Újabb próbatétel előtt áll Járai Máté és felesége, Kíra házassága: a szinkronrendező úgy döntött, egy hónapra Thaiföldre utazik egy férfi társaságában, aki nem a férje.
Michael Schumacher állapotáról nem érkeznek újabb hírek. Időközben felnőtté cseperedett lányáról azonban igen, aki édesapjához hasonlóan a sportban találta meg a számításait.
Nem is kérdés, hogy a sportolás és a megfelelő mennyiségű mozgás mennyire fontos egészségünk érdekében. A kiadós mozgás nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is javítja egészségünket, főként ha rendszeresen végezzük.
A héten ért rendkívül izgalmas véget az Eufória második évada. A sorozat nézettségét egyedül a Trónok Harca előzi meg, ezzel pedig az HBO második legnézettebb sorozatává vált. Nem győzzük kivárni, hogyan folytatódik majd a harmadik évadban Rue és barátainak története, viszont addig is összeszedtünk néhány divat- és szépségkampányt, amelyben az Eufó
Vajon mennyien éreznek bénító félelmet, amikor pókot vagy éppen kígyót látnak? Mások számára is kín belegondolni, hogy felmenjenek egy magas épület tetejére?
Egy anya a legjobbat akarja a gyerekének – pontosabban ez az általános vélekedés. Azonban a jó szándék néha kevés, a pót-önmegvalósítás, a hírnév hajhászása vagy az anyagi haszon reménye sok nőt megborít az anya szerepben.
Herceg Olga vagyok, dietetikus és táplálkozási szakember. Hivatásom az egészséges táplálkozás, de szenvedélyem a divat. Ezen a héten én kalauzollak el az öltözködés világába.