Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tragikusan fiatalon elhunyt Krisztián halálát. A fiú édesanyja, Edit asszony közösségi oldalán is elbúcsúzott imádott fiától.
Ahogy az várható volt, hazánkban is felütötte a fejét az egyébként nem újkeletű himlős fertőzés. Egy magyar férfi már bztosan elkapta, de állapota szerencsére nem súlyos.
Két év kihagyás után a pünkösdi hétvégén, június 4-5-6-án indul újra - és tart az elkövetkező két hétvégén is - a várva várt Generali Gyerek Sziget a megszokott helyen, a Hajógyári-szigeten. Az ország egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvényének idei első alkalma igazán mesés kezdés, hiszen amellett, hogy háromnapos hosszúhétvégével várja az a
Hajdúszoboszló az Alföld legismertebb fürdővárosa, mely nemzetközileg is elismert egészségturisztikai üdülőhely. A Központi Statisztikai Hivatal évről évre közzétett végleges statisztikai adatai alapján a város az első három helyezett között van az összes vendégéjszakaszám szerinti összesítésben.
Május 26-án volt Berki Krisztián temetése. A búcsúztatón Berki Mazsi mellett Székely Zsolt mondott beszédet. Most kiderült, pontosan milyen szerepet játszott Krisztián életében a férfi.
Úgy tűnik, Schobert Norbi továbbra is segíti pártfogoltját, Rácz Gézát, aki az ország legkövérebb tinijeként robbant be a köztudatba. Az Update atyja közösségi oldalán számolt be arról, hány kilótól szabadult meg eddig Gézu.
A búzalisztet, a tejet és a cukrot mind kihagytuk a süteményből, így azoknak is ajánljuk, akik a mentes életmód hívei. Ráadásul még csak sütni sem kell.
Öt bolygó, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz látható szabad szemmel az égen péntekre virradóra a Naptól való távolságuk sorrendjében. A ritka jelenségre legutoljára 2004-ben volt példa.
Nagy napra készül az ország egyik legsikeresebb női DJ-je. Metzker Viktória és szerelme, Gábor ma mondják ki a boldogító igent. A szerelmesek a Tényekben meséltek az esküvőszervezés részleteiről, és megmutatták, hol lesz az esküvőjük.
A sztárpár eddig is rendszeresen posztolt a gyermeknevelés örömeiről és kihívásairól, most pedig bővebben is kifejtették, milyen élmény friss szülőnek lenni.
Sokakat foglalkoztat Berki Krisztián halála, hiszen a médiaszemélyiség tragikus hirtelenséggel ment el. Barátai, és köztük edzője is sejtik, mi adta meg a végső döfést számára.
Földi Teri két évvel ezelőtt, 2020. június 2-án távozott az élők sorából: halála mélyen megrázta az országot, és persze volt férjét, Vitray Tamást is, akivel a színésznő 10 évig élt boldog házasságban.
Kétségtelenül a szakmája királynője az előadóművész, több mint öt évtizedes pályája alatt sikert sikerre halmozott. A muzsikusok istennőként bánnak vele, a fiatal zenészek viszont remegő lábakkal állnak mellé egy duettre.
Alee már több mélyponton is átesett az életében, számos pszichológushoz járt, ma azonban már úgy érzi, jól van, és elmondása szerint edzéssel kapcsolja ki magát a mindennapok által okozott stresszből.
Megkezdődtek a platina jubileum, azaz II. Erzsébet királynő trónra lépésének ünnepségsorozatának legfőbb eseményei. Elsőként a dédunokák, a kis Lajos, Sarolta és György hercegek elvitték a figyelmet az ünnepeltről.