2022. július 20. szerda

júl. 20
12:57
A polgármester kifakadt, nemet mond a vármegye és a főispán szavak használatára: „Elmebajban nem leszek társ!” (Blikk)
Nem támogatja és nem alkalmazza majd az Alaptörvény tizenegyedik módosításával elfogadott, Kocsis Máté által fémjelzett törvényt Kübekháza polgármestere, miszerint a megyéket vármegyéknek, a kormánymegbízottakat pedig főispánnak kell nevezni. Az elfogadott rendelkezés után dr. Molnár Róbert kemény szavakkal üzent a kormánynak.
júl. 20
13:18
Kulcsár Edina hisz benne, Grabovoj-kristályos karmakarkötőt hord (rtl.hu)
Grabovoj sokak szerint professzionális népbutító, elszánt csaló és sarlatán.
júl. 20
13:30
Brad Pitt szoknyában, Joey King pink hajjal, Ryan Gosling megint Ken - Dübörög a vörös szőnyeg (Glamour)
Nagyon dübörög éppen a vörös szőnyeg Európa-szerte, A gyilkos járat és A szürke ember is nemsokára megérkezik, míg az utóbbi a Netflixen lesz elérhető, addig az előző a nyár egyik legjobban várt mozifilmjének ígérkezik.
júl. 20
13:36
Meghalt egy rajongó The Weeknd koncertjének helyszínén (rtl.hu)
A férfi 12 métert zuhant egy mozgólépcsőről, majd életét vesztette.
júl. 20
13:42
Ez okozhatta Grace Kelly halálát valójában - A tündérmese, és ami mögötte van (Femcafe)
Idén lesz 39 éve, hogy elhunyt a legendás filmsztár.
júl. 20
13:48
Elkapták a börzsönyi kengurut (Infostart)
Motorral, majd futva üldözték a megvadult állatot.
júl. 20
13:51
Aggódnak a rajongók Weisz Fanniért (Blikk)
Weisz Fanni nagyon sokszor oszt meg fotókat a közösségi oldalán, a követők legnagyobb örömére. A gyönyörű modell általában rengeteg elismerő megjegyzést kap, ám ezúttal elmaradtak a bókok.
júl. 20
14:06
Összeházasodott a Survivor két játékosa, Panyik Anita és Bíró Tamás (rtl.hu)
A túlélőshow szerelmespárja ráadásul egymás után négyszer is kimondta a boldogító igent.
júl. 20
14:24
Schobert Lara olyan képet posztolt, amit már az apja sem hagyott szó nélkül (rtl.hu)
Schobert Norbi kommentben szólt be lányának.
júl. 20
14:36
Nyilatkozott az ex Jennifer Lopez esküvője előtt! – Alex Rodriguez elmondta, mit gondol az énekesnőről (SzMo)
Az egykori profi baseballjátékos négy évig volt együtt a popdívával, el is jegyezték egymást. JLo a szakításuk után jött össze Ben Affleckkel.
júl. 20
15:06
Hazánk egyik legnépszerűbb bemondója már 52 éves: Bényi Ildikó lánya hozzá hasonlóan káprázatosan fest (Femcafe)
Az ismert tévésen egyszerűen nem fog az idő: idén februárban lett 52 éves, de jó pár évet letagadhatna korából, hiszen remek formában van, 24 éves lánya pedig hasonlóan szerencsés, hiszen édesanyjához hasonlóan szemkápráztató felnőtt nő vált belőle.
júl. 20
15:09
„Ha lesz főispán, akkor király is kell. Félek, ez lesz a következő lépés” - Már a magyar mémkirály is kifakadt a vármegyékre és a főispánokra (Blikk)
Messzire eljutott Kübekháza polgármesterének haragos hangvételű posztja, amellyel a magyar városvezetők közül elsőként mondott nemet a vármegye és a főispán elnevezésekre. A politikus oldalán az ország legismertebb mémarca, Hide the Pain Herold is megnyilvánult a témában.
júl. 20
15:42
Elon Musk 76 éves apjából spermadonor lesz? (rtl.hu)
A milliárdos apja 76 évesen sem akar leállni a babagyártással. Nemrég bevallotta, hogy gyereke született nevelt lányától, most pedig dél-afrikai nőket termékenyítene meg.
júl. 20
15:45
Mi lesz veled zeneipar? A kata módosítása miatt náluk is rezeg a léc, fesztiválok is veszélybe kerülhetnek? (Blikk)
Mi lesz veled zeneipar? Az új katás törvénymódosítás ezt a területet is mélyen megrázhatja: teljesen elvághatja a fát, a már amúgy is rezgő lécen mozgó kezdő zenészek elől, rengeteg meglévő kis zenekarnak is beteheti a végső kaput, sőt az is lehet, hogy néhány fesztivál is belerokkan majd a KATA megváltoztatásába.
júl. 20
16:06
Lili Reinhart új Netflix-filmjét minden nőnek látnia kell (Glamour)
Mi lett volna ha? Egy olyan kérdés, amin az élet egy pontján mindannyian rágódtunk már. Lili Reinhart főszereplésével debütál hamarosan a Look Both Ways a Netflix műsorán, ami a hősnő életének két, gyökeresen eltérő változatát fedezi fel.
júl. 20
16:09
Szerelmet hoz a Bikáknak az augusztus (Blikk)
Az év egyik legjobb hónapja áll a Bikák előtt, a bolygók támogatják a szerelemben.
júl. 20
16:30
Sáfrány Emese újra megszólalt, fontos biztonsági tanácsokat adott (rtl.hu)
A teaszeánsz után pár nappal ismét jelentkezett.
júl. 20
16:48
Vibrátorral a háttérben posztolt videót a népszerű magyar énekesnő (rtl.hu)
Lil G véletlenül felejthette a polcon a szexuális segédeszközt.
júl. 20
17:12
Döbbenetes látvány fogadta az otthona előtt Rubint Rékát: alig tudott megszólalni a sokktól (Femcafe)
Nem mindennapi élményéről videófelvételt is készített, melyet a Facebookra töltött fel.
júl. 20
17:18
Szülei kedvenc ruhadarabjait választotta mára Titanilla (Glamour)
Újabb hét, és újabb izgalmas szettek: ezúttal Rab Titanilla ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
júl. 20
17:30
Őrülten aggódnak a rajongók Weisz Fanniért: a modell sorra kapja követőitől a nyugtalankodó kommenteket (Femcafe)
Weisz Fanni a minap megmutatta új frizuráját követőinek, azonban a rajongók egészen más dolgot szúrtak ki a fotón, majd elindult a kommentáradat: az emberek bókok és dicséretek helyett aggodalmukat kezdték el kifejezni a modell külsejével és egészségével kapcsolatban.
júl. 20
17:42
Jennifer Lopez smink nélküli fotót tett közzé: csak ámulunk és bámulunk (Femcafe)
Jennifer Lopez megmutatta magát smink nélkül, de a képen tökéletesen látszik a karikagyűrűje is, hiszen a hétvégén házasodott Ben Afleckkel.
júl. 20
18:18
Az Együtt kezdtük című filmhez énekelt duettet Lábas Viki és Járai Márk (Glamour)
Az új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük főcímzenéjéhez készült dal Felcser Máté és Járai Márk közös szerzeménye. Az Együtt én meg te az újrakezdésről szól, tele van nosztalgiával és érzelmekkel. Szeretni fogod!
júl. 20
18:21
Erős Antónia a lányáról mesélt: „Szonja ellesi a trükkjeimet” (Blikk)
Erős Antónia napi rutinjának éppen úgy a szerves része a vércukorszintmérés, mint a sminkelés. Utóbbi nem csoda, hiszen nap mint nap láthatjuk őt a tévé képernyőjén makulátlan megjelenéssel. Sőt, a trükköket már a lánya, Szonja is elesi tőle. A híradós fotókon mutatta meg, hogyan készül el reggelente indulás előtt.
júl. 20
18:33
Gulyás Gergely beszólt az Eu-nak: tévedés volt a szankciókba belevonni az energiaszektort (Blikk)
Magyarország fontosnak tartja az Európai Unió egységének megőrzését, ugyanakkor téves döntésnek tartja, hogy a szövetség az energiára is kiterjesztette az Oroszországgal szembeni szankciókat – hangoztatta Gulyás Gergely a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem egy szerdai, Európa jövőjéről rendezett pódiumbeszélgetésén.
júl. 20
18:42
Ezért mondták le a szervezők Curtis dabasi koncertjét (SzMo)
Nem mertek kockáztatni és a rapper is megértő volt.
júl. 20
18:44
Harry hercegék Robert De Niro éttermében vacsoráztak, a vendégeknek megtiltották, hogy fotózzák őket (SzMo)
Források szerint egy másik pár társaságában vacsoráztak a New York-i étteremben, ahol Meghan felköszöntött egy másik vendéget a születésnapja alkalmából.
júl. 20
19:06
23 évvel ezelőtti videót mutatott magáról Fésűs Nelly: így nézett ki a színésznő a Barátok köztben (Femcafe)
Ma már talán kevesen emlékeznek rá, de az 50 esztendős híresség is szerepelt a tévésorozat első évadában.
júl. 20
19:12
Színes-szagos függőség – Minden, ami az Elf Bar reklámjaiból nem derül ki, viszont tudnod kell (Glamour)
Miért veszélyes, ha fiatalon szokik rá valaki az Elf Barra? Miért lehet károsabb a manórúd a normál dohányzásnál, és mit lehet tenni, ha valaki már rászokott? Dr. Kulja András, a vloggerként is ismert orvos válaszol a kérdéseinkre.
júl. 20
19:12
Megmutatta újszülött kisfiukat Nádai Anikó párja (SzMo)
Alex kedden jött a világra.
júl. 20
19:45
Gömöri András Máté erőemeléssel fertőzte meg a családját (Blikk)
Hosszú évek óta a testépítés Gömöri András Máté nagy szenvedélye, azon belül is egyre komolyabban veszi az erőemelést. A Keresztanyu sztárja több versenyen indult már, otthonában is kialakított egy helyiséget, ahol edzhet, ezzel pedig, úgy tűnik, a család is kedvet kapott a sportoláshoz. Még nyaralás alatt sem hagynak ki egy alkalmat sem.
júl. 20
20:06
Kim Kardashian megmutatta, hogy a háromszög bikini a menő (SzMo)
A milliárdos üzletasszony rajongói odavannak a szexi fotókért.
júl. 20
20:18
Meghan Markle sikkes rövidnadrágja Kell! (Glamour)
Meghan Markle és Harry herceg a Nelson Mandela-nap miatt utaztak New Yorkba pár napra, és máris felrobbantotta a hercegné az internetet a különböző sikkes szettjeivel, amit a találkozóira viselt.
júl. 20
20:24
Alee a legnagyobb titokban lepte meg mit sem sejtő kis rajongóját (rtl.hu)
Az X-Faktor győztesének egy bűvész is segített, hogy varázslatos ajándékkal lepje meg rajongóját. Dominik a tehetségkutató első percétől követte Alee minden szavát, mozdulatát, nagyon szeretett volna személyesen is találkozni vele. A fiú életmentő műtéten is átesett korábban, a szívét is operálni kellett. Alee a legnagyobb titokban egy egész csapat
júl. 20
20:42
Tóth Gabi erdélyi körútjáról: „Hogy az emberek így fogadtak, az csak Isten műve lehet” (SzMo)
Az énekesnő turnéjáról film is készült, amit hamarosan bemutatnak. Most egy előzetest osztott meg.
júl. 20
20:51
Beláthatatlan ellátási gondokat okozhat az egészségügyben az új katatörvény (Blikk)
Komoly fennakadásokat okozgat az egészségügyben az új kata-törvény, hiszen az orvosok egyharmada mellékállásban katás vállalkozó, a nővérek majdnem fele katásként van foglalkoztatva és a háziorvosok többsége is a megváltoztatott adózási rendszerben végzi a munkáját. A probléma a fővárost jobban érintheti.
júl. 20
21:18
10 ördögi páros, akiket sosem felejtünk el (Glamour)
Ismered a történetet: a gonosz fiú találkozik az ördögi lánnyal. Egymásba szeretnek, kioltanak párszáz életet, rémítő teremtményeket hoznak létre és persze mindig boldogan élnek. Shakespeare Macbethjétől egészen a Pokémon Rakéta csapatáig rengeteg gonosz felállást ismersz, és sokan rá is találnak méltó társukra, akivel aztán együtt követik el a gaz
júl. 20
21:24
Magányosan töltötte születésnapját a kórházban VV Anett (rtl.hu)
Az orvosok szerint egy évig is eltarthat a teljes felépülése.
júl. 20
21:45
Tóth Andi bevadult: neccharisnyában hadonászik egy baseballütővel (Blikk)
Tóth Andi igazán vadító szettet kapott magára a készülő klipjének forgatásán. A gyönyörű énekesnő ezúttal szinte Harley Quinné változott: feszes forrónaciban, neccharisnyában és hosszú copfokkal állt a kamerák elé, miközben pedig egy baseballütővel hadonászott. Videón mutatta meg, hogy egyszerre mennyire dögös és vad.

Keresés