A napokban tett közzé Sydney egy posztot az Instagram-oldalán, ahol többek között a mellrákkal való küzdelmének utószeléről mesélt. A Bors utolérte a szépségkirálynőt, aki készségesen fejtette ki nekünk, hogy van műtétje óta.
Amikor nagy a nyomás, krízishelyzetbe kerül az ember, hajlamos elveszíteni önmagát, a személyiségét, és akár olyan reakciókat adni a válsághelyzetre, melyekkel önmagának árthat. Holott egy krízishelyzet, bármilyen hihetetlennek is tűnik az adott helyzetben, akár személyiségfejlesztő hatással is lehet ránk.
Szijjártó Péter párizsi konzulnak jelölte ki Deutsch Tamás 24 éves unokaöccsét. Deutsch Domonkost 2021. szeptember 30-án vették fel a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, kifejezetten Szijjártó Péter miniszter kérésére, 2022. július 8-án pedig a külügyminiszter máris beosztott diplomatának, konzulnak jelölte.
Megviselte Pumped Gabót, hogy véget értek a nyári fesztiválok. Követőinek szomorkodott egyet Instagramon a gyúróceleb, de a végkicsengés pozitív, hiszen Gabó megtalálta a receptet erre a problémára is.
Nagyon kikészíthette Rácz-Gyuricza Dórát valaki, miután az Instagramon hosszú posztban kezdte el taglalni, hogy mennyire nem fair és ellentétes elvárásokat támaszt a társadalom a nők felé.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Kos nem tud luxus nélkül élni, az Ikreknek fejébe száll a dicsőség, a Mérlegnek tisztáznia kell valamit. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Idősebb fiai összefogtak és mindenben támogatják a beteg anyjukat. A legkisebbeknek azonban még fogalma sincs arról, hogy már nem sok idejük maradt hátra vele.
Ősgyep és nádas égett mintegy ötven hektárnyi természetvédelmi területen, Átány közelében - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden az MTI-vel.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 415 177, közülük 6 201 472-en a második, 3 892 097-en a harmadik, 328 722-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.
A fejbőr leégése a legbosszantóbb kellemetlenségek közé tartozik. Amikor az egész évben várt nyári szabadságot töltöd, és végre minden egyes nap kint lehetsz a szabadban, a húzódó, égő érzet a fejtetődön pont nem hiányzik. Ha még különös figyelmet is fordítasz az arcodra és a testedre, és gondosan kened magad napvédőkkel, általában a hajas fejbőr e
Sajnos gyakran nem csak akkor eszünk, amikor valójában éhesek vagyunk, az unalom, illetve a pszichés problémák is felesleges falatozásra csábíthatnak. Miért van ez, és mi a megoldás?
Majka vasárnap technikai problémákra hivatkozva nem tartotta meg a fehérgyarmati koncertjét, ami nagy port kavart. A rajongók érthetően csalódottak voltak, a polgármester pedig közölte, át fogják nézni a megkötött szerződést, ugyanis a 8 milliós gázsit előre kifizették. Majka elmondta, hogyan lehetne rendezni a dolgot.
Az egész világot megrázta a hír, amikor közölték, a világhírű színésznő szörnyű autóbalesetet szenvedett. Anne Heche életét nem tudták megmenteni, belehalt sérüléseibe.
Vilmos herceg és Katalin hercegné hosszú évek óta kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, ám a trónörökös a megismerkedésük előtt több nővel is randizott.
Írtunk már korábban Daniel Mac TikTok-sztárról, aki a legdrágább autók sofőrjeihez sétál oda, hogy megkérdezze tőlük, miből finanszírozzák ezt a fényűző életmódot. Akadt már a horgára ingatlanos, felnőttfilmes és gazdag ember rokona is, nemrégiben pedig David Beckham fiát, Brooklynt szúrta ki egy méregdrága McClaren autóban.
Világszerte 592 272 083 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 441 155 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli frissített adatai alapján. Egy nappal korábban 591 167 710 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 437 780 volt.
A helyettes államtitkár szerint elég a 20 fok az iskolákban, a belügyminiszter szerint nincs itt semmi látnivaló, lesz fűtés. Mindezek ellenére már van olyan iskola, amely egyszeri, elég komoly összegű hozzájárulást kér a szülőktől az intézmény rezsijéhez. Az iskolákra ugyanis nem vonatkozik a rezsicsökkentés, az árak pedig közben emelkedtek.
A legfrissebb hazai GDP-adatok nagy meglepetésre a vártnál jelentősen jobbnak bizonyultak: a KSH negyedéves alapon 1,1 százalékos növekedést mért, éves összevetésben pedig 6,5 százalékos volt a növekedés a második negyedévben.
Úgy tűnik, a tehetség a családban maradt, mivel nem csak Szandi, de a lánya is különleges énekhanggal rendelkezik. A 22 éves Blankát egy ideje nem lehetett hallani egyedül dalra fakadni, de most visszatért, megmutatva, hogy még mindig kiválóan énekel.
Elhunyt Wolfgang Petersen német filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer, az 1981-ben debütált A tengeralattjáró (Das Boot) világsikerű film alkotója - közölte kedden az asszisztense.