2022. augusztus 17. szerda

aug. 17
6:00
A teológus és a fizikus véleménye vallásról, tudományról a létkérdésekről és egymásról (Tudás.hu)
A vallásos hit folyamatosan emlékeztetheti a tudományt erkölcsi felelősségére – mondta a Tudás.hu-nak Janka Ferenc veszprémi esperes teológus. Orosz László fizikus pedig arról beszélt, hogy a lélek, mint olyan, nem létezik. Nem gondolja, hogy a legtöbb ember egyszerűen csak kapaszkodónak használja a vallást mindennapi bizonytalanságai közepette? Ja
aug. 17
6:27
Üvegházat telepítenek a Nemzetközi Űrállomásra (Infostart)
Jövő tavasszal kezdi meg működését az első kereskedelmi célú üvegház az űrben – jelentette be kedden az amerikai Redwire űrinfrastruktúrával foglalkozó vállalat.
aug. 17
8:06
A világon először engedélyeztek két Covid-19 variáns ellen hatásos vakcinát (Tudás.hu)
Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos. A SARS-CoV-2 új típusú koronavírus okozta világjárvány idején használt védőoltás az eredeti, a kínai Vuhan városában 2019 végén megjelent vírusváltozat elleni védekezésre tanította meg az emb
aug. 17
10:06
Nem született döntés az iskolák fűtéséről a fenntartó szerint (Tudás.hu)
Az egyes médiumokban kedden megjelent állításokkal szemben semmiféle döntés, “parancs”, “utasítás” vagy új jogszabály nem született az iskolák fűtésével kapcsolatban – közölte a Belügyminisztérium. Miként arról a sajtóban nyilvánosságot kapó közadatkérőt is tájékoztatták, évtizedes, tehát nem új szabályozás, hogy az oktatási épületekben legalább 20
aug. 17
11:30
Amire senki sem számított! Megfestette a halált a mesterséges intelligencia (hirado.hu)
Egy MidJourney névre hallgató mesterséges intelligenciát arra kértek, hogy egy képen ábrázolja, hogyan is képzeli el a halált.
aug. 17
12:06
Az erdők biztonságban vannak az agrárminiszter szerint (Tudás.hu)
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent min
aug. 17
13:18
Több területen beértük az uniós átlagot mobilkommunikációs eszközök használatában (Tudás.hu)
A koronavírus-járvány felgyorsította az internet és a mobilkommunikációs eszközök magyarországi használatát és számos területen az uniós átlagot is beérte a magyar használat; tavaly a magyar háztartások 91 százaléka rendelkezett szélessávúinternet-hozzáféréssel, amely egy százalékponttal maradt csak el az uniós átlagtól – derül ki a Központi Statis
aug. 17
14:30
A felmelegedés Földközi-tengerre gyakorolt hatásaira figyelmeztetnek a tudósok (Demokrata)
A Földközi-tenger keleti medencéjében különösen súlyos a helyzet.
aug. 17
15:06
A pisai ferde toronynál is nagyobb aszteroida száguld a föld felé (hirado.hu)
Az aszteroida mintegy 14 580 km/h-s sebességgel haladva fogja megközelíteni a földet.
aug. 17
15:09
Házi kedvencek "lőtávolban" - Egy kutya most az első majomhimlős (Infostart)
Egy francia kutyát már megfertőzött gazdája a vírussal: a Lancet orvosi szaklap azt is leírta, hogyan kaphatta el az eb a betegséget.
aug. 17
15:36
Magyarország nagyon gyorsan kiszáradhat (Tudás.hu)
Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást – közölték az ELTE kutatói. Tanulmányukban az egyre erősebb éghajlatváltozás miatt a száraz területek terjedését valószínűsítik, elsősorban az Alföld északi és középső részein, a Kisalföldön és a Dunántúl északkeleti részén. A folyamat évtizede
aug. 17
17:06
RoboKaland: Gyerekeket tanítanak meg arra, hogyan hasznosítsák az elektromos hulladékot (SzMo)
Gajdács-Leszkó Georgina és Gajdács Krisztián okoskertet, víztisztítót és robotokat is készített már a gyerekekkel, kidobásra ítélt elektromos eszközökből.
aug. 17
17:42
Állatkínzás miatt vádat emeltek egy osztrák nő ellen Zalában (Tudás.hu)
Családi házában bezárva, gondozatlanul tartott 19 kutyát egy zalai faluban egy osztrák nő, emiatt vádat emeltek ellene – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. Pirger Csaba elmondta: a 67 éves nő tavaly júliusig Misefán, a családi házában és az udvarán 29 kutyát és macskát tartott. A háziállatok közül 19 kistestű kutyát a házban és egy z
aug. 17
19:12
Csütörtök reggel érdemes az eget nézni, meteorhullás lesz (SzMo)
Annyira nem lesz látványos, de óránként három fényjelenségre azért lehet számítani.
aug. 17
19:30
Otthagyja Karikó Katalin a BioNTechet, új feladatok várnak rá (SzMo)
A tudós a Nők Lapjának beszélt arról is, hogy ha sok kutatónak nem lenne akkora az egója, jóval előrébb tarthatna a világ.
aug. 17
19:42
Az Aranybullához kapcsolódó kiállítások és programok a Magyar Nemzeti Levéltár nyílt napján (Tudás.hu)
Az Aranybulla kibocsátásának 8oo éves évfordulója és az államalapítás ünnepe alkalmából nyílt napot tart  augusztus 20-án Budapesten a Magyar Nemzeti Levéltár. Az Aranybulla 800 című programban II. András arany függőpecsétjeit és a korszakhoz kapcsolódó legfontosabb dokumentumokat ismerheti meg a közönség. A magyar történelem mérföldkövei című, pan
aug. 17
20:18
Tegnap megint megdől a napi meleg rekord (Tudás.hu)
Megdőlt a napi melegrekord szerdán – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán. Azt írták: nem volt kiemelkedően meleg, ennek ellenére dőlt meg a napi országos melegrekord. Ennek oka, hogy az augusztus 17-ei rekord a többi augusztusi naphoz képest kifejezetten alacsony: “csupán” 36,8 Celsius-fok. Augusztus nagyobb részében egyébk

Keresés