Jubileumi, 95. alkalommal adták át tegnap az Oscar-díjakat. Az amerikai Filmakadémia idén szinte mindegyik nagyobb kategóriában ugyanazt a filmet, a Minden, mindenhol, mindenkor című alkotást találta a legjobbnak.
Idén rendezték meg 95. alkalommal a legrangosabb filmes díjátadót, az Oscar-gálát. Az est ezúttal mentes volt a pofonoktól, ám könnyekben és káprázatos ruhakölteményekben most sem volt hiány.
A 64 éves Jamie Lee Curtis most először volt jelölt az Oscar-gálán és sikerült is elvinnie az arany szobrocskát a Minden, mindenhol, mindenkor női mellékszerepéért.
Vasárnap este ismételten kiosztotta a Filmakadémia a legrangosabb filmművészeti díjait. Az Oscar-gála legtöbb pillanatát élőben közvetítette a televízió, azonban az integető, mosolygó és szüleiknek meghatottan köszönetet mondó színészek igazi arca a kulisszák mögött mutatkozik meg igazán. Hogy hogyan érezték magukat a 95. Oscar-gálán a filmcsillago
Az egész országot sokkolta a szombaton történt tömegbaleset. Az M1-es autópályán több mint negyven gépjármű ütközött össze, többen súlyosan megsérültek és egy 44 éves férfi az életét vesztette. A kiérkező autómentősök azt hitték, rengeteg lesz a halott, de valahogy szinte mindenkinek sikerült időben kimenekülnie.
Az Oscar-díjátadó nemcsak a filmekről, hanem a ruhákról és az ételekről is szól, egyszóval mindenről, ami hozzátartozik ahhoz, hogy méltó módon megünnepeljék a világ legnagyszerűbb mozgóképes alkotásait.
Szörnyű tömegbalesetet okozott a homokvihar az M1-es autópályán szombaton. 41 gépjármű volt érintett, egy férfi elhunyt, 39-en megsérültek, ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben. A baleset perceit egy kaminos kamerája rögzítette.
Vasárnap este rendezték meg az amerikai filmakadémia 95. Oscar-díjáradó gáláját a Los Angeles-i Dolby Színházban. A gálán sok sztárpár vett részt, így néztek ki a vörös szőnyegen.
Számos olyan gyerekszínész volt, akik felnőttként is folytatták elkezdett karrierjüket: Ryan Gosling, Natalie Portman, Macaulay Culkin. A Dennis, a komisz című filmből ismert főszereplő, azonban nem tartozik közéjük, vele biztosan nem találkoztál a filmvásznon.
Judy esett ki a Sztárban Sztár negyedik adásában, számára véget ért az ország házibulija. Az idén 25 éves Groovehouse énekesnője azonban nem veszteségnek éli meg kiesését, mert rengeteget kapott a műsortól. A Bors vendégeként többek közt azt is elárulta, milyen a kapcsolata a nagy visszatérő Oláh Ibolyával.
Az idei Budapesti Tavaszi Vásár forgatagában a látogatók egyedi kézműves termékekből válogathatnak, de kóstolhatnak a közelgő húsvéti ünnepek ihlette ételkínálatból is.
Március 13-25. között Magyarországra látogat az amszterdami Fashion for Good Museum GROW című pop-up kiállítása. A fenntartható bioanyagokból – például banánrostból, narancs-, illetve kókuszdióhéjból – készült ruhákat és kiegészítőket bemutató interaktív tárlat keretein belül lehet megtekinteni.
A Magyar Biztosítók Szövetsége, (Mabisz) valamint a gépjármű felelősségbiztosításban érintett hazai biztosítók rendkívüli előleget nyújtanak az M1-es autópályán szombaton bekövetkezett tömegszerencsétlenség károsultjainak, a jogszabályi kötelezettségeket megelőzve - közölte a Mabisz hétfőn az Mti-vel.
Boriszt Püspökszilágyban sokan ismerték, a postás egyenesen imádta és a faluból kislányok mentek megsétáltatni. Boriszt mindenki szerette, és ő is barátságos volt mindenkivel. Életét egy 81 éves idős asszony mellett élte, aki nagyon szerette és gondoskodott róla.
Bereczki Zoltán bejelentette visszavonulását, nosztalgiázásba kezdett az Operettszínházban töltött időkről, és érintette a Rómeó és Júlia lehetséges folytatását is.
Mindenkit megrendített a halálos áldozattal járó tömegszerencsétlenség, amely hosszú időre megbénította a forgalmat az M1-es autópályán. Egyesek szerint sejthető volt, hogy tragédia fog történni, ugyanis voltak előjelei a hatalmas porfelhőnek.