Az évek múlásával az idős emberek számára a rutintevékenységek egyre nehezebbé válnak. Igaz ez a házimunkára is, amely már nem megy úgy, mint régen – írja a help4seniors.de. Néhány egyszerű trükkel azonban számos dolog leegyszerűsíthető. Nézzük, melyek ezek!
A szervezők tájékoztatása szerint az összesített számok alapján a budapesti atlétikai világbajnokság elérte, és a várakozások szerint meg is fogja haladni a 2017-es londoni vb nézettségi mutatóit.
Kínában talált 300 000 éves koponya mind az emberek, mind a távolabbi rokonságban lévő emberszabásúak vonásait mutatja, ami arra utalhat, hogy az emberi evolúciós új ága élhetett ott.
Búcsúzz el a tartás hiányától, legyen szó akár edzésről, akár a mindennapok adta változatos helyzetekről! Ma már nagyon sokan viselnek sportmelltartót a hétköznapokon is, így még jobban vigyáznak a melleikre, még kényelmesebben töltik a napjaikat.
A királyi családot ismerhetjük a címeikről, és leginkább a keresztnevükről, de vannak olyanok, akiknél azonnal a becenév ugrik be, és ez már annyira az életük részévé vált, hogy már az lenne a furcsa, ha Henry hercegként emlegetnénk Sussex hercegét.
Tóth Gabi nyaralós fotót tett közzé a közösségi oldalán. Az énekesnő a 24 óráig elérhető Instagram-történetében osztotta meg a képet, de nem tudni, hogy most készült, vagy már régebben.
Megszólalt annak a fiatal magyar vállalkozónak az ügyvédje, akit kidobtak a Sziget fesztiválról. Álláspontjuk szerint az intézkedések nem voltak jogszerűek, szakszerűek, illetve arányosak. Megerősítették, hogy az üzletember karját eltörték a rendőri intézkedés közben.
Emlékezetes, az orosz média már 2019-ben és 2022-ben is Prigozsin halálát jelentette - először egy kongói repülőgép-szerencsétlenséghez kötve, tavaly pedig a luhanszki régióhoz.
Egy héttel azután, hogy kiderült, hogy Britney Spears és Sam Asghari 14 hónapnyi házasság után válnak, úgy tűnik, az énekesnő szívét elrabolták, erről pedig az Instagramján osztott meg a videót a követőivel.
Melissa McCarthy rengeteget fogyott az utóbbi években, ezt azonban nem koplalással, és nem is fárasztó edzésekkel érte el – ennél sokkal könnyebb utat választott magának.
Mikor a sztárok egyik ismert tetoválóművésze közzé tett egy képet a legújabb munkájáról, akkor valószínűleg számított rá, hogy nagy lesz az érdeklődés, de talán őt is meglepte, hogy ekkora. A vendége ugyanis Angelina Jolie volt, aki két titokzatos dolgot tetováltatott a két középső ujja belsejére.
Vége felé közeledik ez a furcsa nyár, de mégis nem. Itt, a Balcsin, ahol vagy fél évtizede hangicsálok, van egy ilyen törekvés hogyaszongya "EgészÉvbenBalaton". Szóval hogy NE csak szezonálisan legyen itt élet, hanem.
Az előzetes adatok szerint 2023 júliusában 7744 gyermek született, és 9240 ember halt meg. A születések száma 7, a halálozásoké 15, a házasságkötéseké pedig 29 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Az elmúlt napokra jellemző tartós kánikula és csapadékmentés időjárás miatt 2023. augusztus 24-től több vármegyében is életbe lép a tűzgyújtási tilalom.
Vajon lehet fogyasztani különböző koffeintartalmú italokat a váranadósság alatt? Dr. Márkus László, az Affidea Váci Greens Egészségközpont nőgyógyász főorvosának segítségével kiderítjük.
Egy kertes házban élve el se lehetne képzelni annál pihentetőbb hétvégi programot, mint a napsugarak melegében, a madarak csiripelését hallgatva egy nyugágyban sütkérezni és a kedvenc szezonális ételünket falatozni a barátaink körében. Mielőtt azonban még teljesen elmerülnénk a természet közelsége nyújtotta varázslatos élményben, nem árt, ha szem e
Kendall Jenner imádja a lovakat. Ahogyan a barátnője, Bella Hadid, Jenner is egészen kislánykorától lovagol, sőt egyszer még azt is kijelentette, hogy amennyiben nem modell lenne, akkor egészen biztosan lovaskarriert kezdett volna. Vagyis bizonyára otthonosan mozgott a 2023 téli Stella McCartney-kampány fotózásán.
Hat Wagner-zsoldos utazott a Szentpétervárra tartó magángépen Jevgenyij Prigozsinnal. Köztük két befolyásos katona, akik Prigozsinnal együtt vezették a zsoldosszervezetet.
Ha nyár, akkor fröccs vagy habzóbor. Vallja ezt Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekese is, akivel egyebek mellett arról is beszélgettünk, neki mi a kedvenc itala, és hogy látja, a mai fiatalok hogyan fogyasztják a bort.
Bármelyik pillanatban világra jöhet Vasvári Vivien és férje, Zsigmond közös gyermeke. A kismama rutinos anyukaként már sok mindent eldöntött születendő kisfiával kapcsolatban.
Kiderült, hogy a trónörökös és a hercegné házassága mégsem olyan tökéletes, mint ahogyan azt eddig hittük, sőt mi több, az, hogy frigyük még egyben van, főleg Katalinnak köszönhető.
Mikor Jennifer Lawrence egy egyszerű papucsot viselt Cannes-ban a vörös szőnyegen, mindenki azt gondolta, hogy éppen egy új trend születik, ami egyben valamiféle politikai véleménynyílvánítás is. Aztán kiderült, hogy egyszerűen nem volt jó a lábára a cipő. De akkor és ott kiderült, hogy bár a színésznő nem gondolja így, mégis képes szempillantás al