2024. október 5. szombat

okt. 5
11:18
Szívszorító kéréssel fordult a palotához Harry herceg: komoly feltétellel, de végül megkapta az engedélyt (Glamour)
Tavaly ősszel, egy évvel Erzsébet királynő halálát követően Harry herceg pont Angliában tartózkodott és úgy döntött, az évforduló kapcsán meglátogatja szeretett nagymamája sírját. Csakhogy ehhez a palota engedélyére volt szüksége, amit végül megkapott, de komoly feltétellel.
okt. 5
11:18
"Miért kell minden eseményen inni?" - kiakadva érdeklődött követőitől egy orvos (BorsOnline)
Az egészséges életmódot támogató férfi korábban maga is alkoholista volt.
okt. 5
11:18
24 éves a Szívek szállodája sorozat: utánajártunk, mi lett a főszereplőkkel (Life)
Közel negyed évszázada ismerkedtünk meg a Gilmore lányokkal és a furcsa, de imádnivaló kisváros, Stars Hollow lakóival.
okt. 5
11:18
"Nem csinálnak belőlem csicskát!" - Krausz Gábor ismét teljesen kiakadt az Ázsia Expresszben (Sassy)
Újfent fel akarta adni a játékot, miközben megszenvedtek a hajszán kapott feladattal.
okt. 5
11:30
Kórházba került a magyar olimpikon, műteni kellett (Promotions)
A vívólegenda már a párizsi olimpián is komoly fájdalmaktól szenvedett, végül műteni kellett.
okt. 5
11:45
Kétszeres világbajnok bokszoló segít Schobert Norbi védencének (Ripost)
A fitneszguru hatalmas meglepetést szervezett Rácz Gézának.
okt. 5
11:48
Heti szerelmi horoszkóp 2024. október 5-11.: eljött a szinglik ideje, most megtalálhatod a párodat (Life)
Nagy találkozásokat, harmóniát és gyors kapcsolódást jeleznek a bolygók. Heti szerelmi horoszkóp következik.
okt. 5
11:54
Dobj el mindent, ennél a törpe vízilónál ma már nem lesz cukibb (Sassy)
Új világsztár született a nyáron, az internet népe egy emberként imádja a kis állatot.
okt. 5
12:18
A "hátsó kertben" mondta ki a boldogító igen Jamie Foxx lánya (BorsOnline)
Az ismert színész lánya, Corinne Foxx szeptember végén férjhez ment egy gyönyörű szertartás keretében, amiről most az első fotók meg is érkeztek. Az esküvőt Jamie Foxx birtokán rendezték, vagy ahogy az ara mondaná, a "hátsó kertben". Mutatjuk milyen volt a nagy nap.
okt. 5
12:18
Diana hercegné kedvenc ruhadarabjai, amiket idén ősszel be kell szerezned – Termékekkel, árakkal (Life)
Mutatjuk, melyek ezek - termékekkel, árakkal
okt. 5
12:24
Pamela Anderson mindenkit túlragyogott a vörös szőnyegen: az 57 éves színésznő smink nélkül is káprázatosan festett (Glamour)
Pamela Anderson évekkel ezelőtt teljesen felhagyott a sminkeléssel, általában még a hivatalos eseményekre sem festi ki magát - vagy csak alig. Az 57 esztendős színésznő ezúttal a zürichi filmfesztiválon jelent meg és csak úgy ragyogott: szinte hercegnőként tündökölt rózsaszín ruhájában.
okt. 5
12:30
Döbbenetes állapotban küldték haza az ukránok a halott zsoldost, iszonyatosan sötét ügy kezd kiderülni (Promotions)
Az ukrajnai háború elképesztő mélységekbe jutott, igazi horror zajlik a fronton.
okt. 5
12:33
Így néz ki valójában Tóth Gabi: smink nélkül mutatta meg magát (Ripost)
Tóth Gabi már az esti Sztárban Sztár All Stars műsorára készül.
okt. 5
12:36
Mikor repült el így az idő? Eminem váratlanul bejelentette, hogy nagypapa lesz (Sassy)
Legújabb videóklipjében jelentette be a nagy hírt.
okt. 5
12:48
Ha ezt teszed, sokkal tovább marad friss a kenyér, penészedni sem fog (BorsOnline)
Szakértők árulták el a kenyér tárolásának legjobb módját!
okt. 5
12:48
Folyamatosan növekszik a Mount Everest: ez áll a különös jelenség hátterében (Life)
Akár 15-50 méterrel is megnőhet a világ legmagasabb hegye.
okt. 5
12:51
Súlyos betegségéről vallott Müller Péter: Meghalni mentem a kórházba (Pénzcentrum)
Nincs jól a népszerű író, aki otthon lábadozik súlyos betegsége után. Dolgozik, de csak otthon, előadásokat nem tart, és járnia is újra kellett tanulnia.
okt. 5
12:51
A végső leleplezésre készül Meghan Markle - csupán egy dolog tartja őt még vissza (Ripost)
A hercegné az alkalmas pillanatra vár.
okt. 5
13:06
Hisztéria a TikTokon: nagyon közeli videó került fel az állítólagos Bigfootról (Life)
Ember, majom, jelmezes alak? A Bigfoot rejtélye talán soha nem fog megoldódni.
okt. 5
13:18
Károly király enélkül sehova nem utazik: akár az életébe is kerülhet, ha nem viszi magával (Glamour)
Van valami, ami nélkül Károly király soha nem utazik el. Nem egy kabaláról van szó és nem is az útleveléről, hanem egy olyan dologról, ami akár az életét is megmentheti. Közelgő óceániai utazására is magával kell vinnie.
okt. 5
13:18
Papp Szabi leleplezte újdonsült komolyságának az indokát: "Jó néhány álmatlan éjszakát okozott már" (BorsOnline)
A tehetségkutató zsűritagjaira nagyon komoly felelősség hárul.
okt. 5
13:21
Zsigmond Angi vs. Béres Anett: Nem csak az Ázsia Expressz kamerái előtt ment az adok-kapok (Ripost)
Zsigmond Angi szerint anyáskodott Anett fölötte.
okt. 5
13:30
Marihuana, kokain és még ki tudja mi - Harry herceg beszédes gúnynevet kapott (Life)
Sosem tagadta, hogy mintaéletet élt. Harry herceg minden eszközzel megpróbálta csillapítani anyja halála miatti fájdalmát.
okt. 5
13:30
Ezért került 21 ezer forintba egy tányér marhapörkölt, felháborodott üzenetet kaptunk a Fejér vármegyei étteremtől (Promotions)
Az étterem zokon vette a vendég panaszát, most tisztázzák a helyzetet.
okt. 5
13:36
Ázsia Expressz: véget ért az utolsó hajsza is, ezek a párok jutottak be a döntőbe (SzMo)
Zsigmond Angi és Mészáros Bende búcsúztak a versenytől.
okt. 5
13:45
Ez forró, vadító miniben pucsított a kamerának Palvin Barbi (Ripost)
A gyönyörű modell tudja, miként vonja magára a figyelmet.
okt. 5
13:48
Palya Bea: A beszédfejlődéshez elengedhetetlen, hogy ritmikusan váltakozzon egymással hang és a csend (Glamour)
Fejlesztő gyerekdalokból kötött csokrot Palya Bea. A dalszerző kétgyermekes anyaként jól tudja: ez az album igazi segítség lesz a kismamák és a kisgyerekes szülők számára.
okt. 5
13:48
Teszteld! Melyik férfitípust nem tudod elviselni? (Life)
Minden nőnek van egy olyan férfitípusa, akitől már akkor kiborul, ha csak rágondol. Tesztünk segítségével kiderítheted, hogy melyik az a típus, akivel sosem tudnál együtt élni.
okt. 5
13:51
Pásztor Erzsinek mnden nap már ajándék (Metropol)
A művésznő kezét augusztus 26-án műtötték. Nehézkes két hónap van Pásztor Erzsi mögött, de most már minden újra a régi kerékvágásba került.
okt. 5
14:00
Egy kutatás szerint az első menzeszed időpontja elárulja, meddig fogsz élni (Sassy)
Az eredmények szerint nem mindegy, kinek, mikor jön meg az első menstruációja, ahogy a menopauza időpontja is összefügg a várható élettartammal.
okt. 5
14:06
"Nem kell mindenkinek mindent tudnia" – Előkerült egy régi videó, ahol P. Diddy figyelmeztette Justin Biebert, és nem jól öregedett a felvétel (SzMo)
Akkor még a 16 Justin Biebert egyfajta kisöcsként védelmezte az ismert rapper. Azóta kiderült róla, hogy egy szexuális ragadozó volt.
okt. 5
14:12
Még csak nem is beszél Vilmos herceg Harryvel: a kibékülés pedig teljesen kizárt (Life)
Iii. Károlynak hiányzik a kisebbik fia, de Vilmos hajthatatlan. Harry herceg nem térhet vissza a palotába.
okt. 5
14:15
Ingyenes fogászati ellátás? Eldőlt a kérdés, marad, vagy sem! (Blikk)
A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátásban, ezért a kormány nem változtat a szabályokon - közölte szombaton az MTI-vel a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
okt. 5
14:18
Mikecz Estilla: "Elegem van abból, hogy nőként a súlyunk vagy a kinézetünk legyen a legfontosabb, ami meghatároz bennünket!" (Glamour)
Két népszerű sorozat, A mi kis falunk és a Gólkirályság meghatározó szereplője, aki mindig benne van a történet fősodrában. Mikecz Estilla egyik karakterhez sem hasonlít a valóságban, sokkal színesebb az élete, és jóval többre vágyik, minthogy "csak" színésznő legyen.
okt. 5
14:36
Apokalipszis a mozikban: Öt vízió, ami elpusztítaná az emberiséget (Life)
Belegondoltál már mi lenne, ha a filmek víziói, a pusztítás és az apokalipszis valóra válna?
okt. 5
14:36
Így néz ki most Bochkor Gábor titokzatos volt párja, akit állítólag két évig titkolt és összetörte a szívét (Promotions)
A mai napig nem tisztázott, hogy mi történt kettőjük között a Várkonyi Andreával való szakítás után.
okt. 5
14:45
Meglepetés: Magyar Péter maga konferálta fel Hadházy Ákost - Tüntetnek Magyar Péter hívei az Mtva székházánál (Blikk)
Tüntetést szervezett szombatra az MTVA székháza elé Magyar Péter. A hivatalosan délután háromkor kezdődő demonstrációt "a kormányzati propaganda folyamatos hazugságai" miatt hirdette meg a TISZA Párt vezére.
okt. 5
14:48
Szem nem marad szárazon: így kísérte oltárhoz Sydney van den Bosch-t a nagypapája (BorsOnline)
Sydney van den Bosch és szerelme kimondták a boldogító igent.
okt. 5
14:48
Hoppá! 20 év után folytatást kap a Neveletlen hercegnő - Anne Hathaway is visszatér a főszerepbe (Sassy)
A színésznő Instagramon osztotta meg az örömhírt követőivel, miszerint készül a 3. rész.
okt. 5
15:00
Ez komoly? Ezt tette Oláh Gergő a Sztárban Sztár All Stars miatt (BorsOnline)
Az már biztos, a Tv2 nagy sikerű műsorának versenyzői nagyon komolyan veszik a felkészülést minden egyes adásra. Oláh Gergő is rengeteget próbál, és most még olyanra is rávette magát, amire már régen nem volt példa az életében…
okt. 5
15:06
Politikusok döntik el, kihez mehet feleségül - Köztulajdonná vált a fiatal nő (Life)
Cseh minisorozatot indít útjára a Canal+. A nemzet lánya választás elé állítja a főszereplőt és magával rántja a nézőt is.
okt. 5
15:18
A garcon hajvágás most a legtrendibb rövid haj: igazi álomfrizura annak, aki már unja a hosszú fazont (Glamour)
A 'garcon' hajvágás az új hajtrend, amely akkor is meg fogja hozni a kedved a változtatáshoz, ha eddig foggal-körömmel ragaszkodtál a hosszú tincseidhez. Mutatjuk, mitől ennyire különleges ez a fazon!
okt. 5
15:18
Ezzel a zseniális trükkel rengeteget spórolhatsz a fűtésszámlán (BorsOnline)
Spóroljunk a fűtésszámlán hőszigetelő fóliával.
okt. 5
15:21
A rendőrség közleményt adott ki Magyar Péter tüntetésével kapcsolatban – Annak szól, aki baltát akart vinni oda (Blikk)
Magyar Péter tüntetést szervezett az MTVA székházához a Kunigunda utcába szombat délután 15 órára. Az egyik tüntetni vágyó férfi többször arra buzdított másokat és kifejezte saját vágyát is, hogy a tüntetésre fejszét vigyen magával. A célja az lett volna, hogy a békés tüntetésen erőszakot szítson. A rendőrség megtalálta a férfit, elszámoltatása ped
okt. 5
15:30
Lena Dunham életét mentette meg a műtét: a helyzet súlyosabb volt, mint hitte (Life)
Van, aki komoly fájdalmak, más rákos megbetegedés miatt hozza meg a méheltávolítás nehéz döntését. Lena Dunham évekig próbálkozott a különféle módszerekkel, de csak a hiszterektómia segített rajta.
okt. 5
15:36
Máris megvan az X-Faktor nyertese? Versenyző ennyire még soha nem tetszett a zsűrinek (Promotions)
A legtöbb néző szerint már ki is derült a győztes.
okt. 5
15:39
Halhatatlanná váltak a szocializmus mesefigurái: Mirr-Murr, Vízipók, Frakk és Pompom még ma is fel-felbukkannak a tévében, a könyvespolcon (Blikk)
Naponta mindössze 5-10 perc jutott nekik a tévében, az esti mesékben, hétvégén legfeljebb fél óra a délelőtti matinéban. Aki lemaradt, csak a bizonytalan ismétlésben reménykedhetett, hiszen a videomagnó még kevesek kiváltsága volt, Mégis, a 70-es, 80-as években minden gyerek tudta, mi újság a Futrinka utcában, mi történt Mazsolával, a malaccal, Mir
okt. 5
15:39
Váratlanul történt: kórházba került és meghalt a népszerű színész (Metropol)
Úgy tudni, hogy halálos szívrohamot kapott.
okt. 5
15:42
Nemesnádudvari tragédia: kórházban tudta meg az édesanyja, hogy mit tett a férje Anitával (BorsOnline)
Az anya a kórházban tudta meg, mi történt a lányával.
okt. 5
15:45
Hamarosan új magyar Grammy-díj születhet: a zenekar tíz év után újra vezeti a World Music Charts Europe toplistát (Blikk)
A Söndörgő zenekart amerikai kiadójuk felterjesztette a Grammy-díjra, ami hatalmas elismerés számukra, bár még nem hivatalos jelölés. A délszláv zenét játszó magyar együttesnek ráadásul azt is sikerült elérnie, hogy tíz év után újra vezessék a rangos World Music Charts Europe toplistát. Eredics Áron és Eredics Salamon most a nemzetközi elismerés ka

Keresés