2024. október 20. vasárnap

okt. 20
0:15
Debrecen fideszes polgármestere, Papp László élesen kritizálta a kormány tervét (Blikk)
Debrecen polgármestere, Papp László már nem az első fideszes, aki kritizálja a kormány tervét. Ugyan a városvezető szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa. Ezenfelül véleménye szerint ilyen központi program már létezik, ezért kifejezte, hogy nem ért egyet a kormány Versenyké
okt. 20
0:15
Nem mindenki örül Szoboszlai eljegyzésének: felbukkant a fiatal anyuka, aki Dominik felesége akart lenni (Promotions)
Mindenáron Szoboszlainé akart lenni a szingli anyuka, de most elszállt minden remény a számára.
okt. 20
0:19
"Mint egy törött szárnyú kismadár" – Mikes Anna elmondta, milyennek látta Krausz Gábort, amikor megismerkedtek (Blikk)
Mikes Anna elárulta, hogyan látta Krausz Gábort, amikor egy évvel ezelőtt elkezdődtek a Dancing with the Stars táncpróbái. Mint mondta, segíteni szeretett volna neki, de az is kiderült, hogy a táncosnőt mi fogta meg a sztárséfben. Úgy tűnik, kapcsolatuk azóta is stabil alapokon nyugszik, és kiállta az idő próbáját.
okt. 20
0:19
Október 23-án elérhetetlenné válik a Telekom, ez az oka a rendkívüli leállásnak (Promotions)
Ünnepnapon leállnak a Telekom rendszerei.
okt. 20
0:23
Komjáthi Imre lett az Mszp új elnöke: Kunhalmi Ágnes nem folytatja (Blikk)
Komjáthi Imrét választották két évre az MSZP elnökének szombaton az ellenzéki párt budapesti tisztújító kongresszusán. A választás eredményét maga az új elnök jelentette be sajtótájékoztatón. Elmondta, a párt elnökhelyettese Korózs Lajos eddigi alelnök lett, a választmány elnökének Hiller Istvánt választották újra.
okt. 20
0:23
Elvitték az Ötöslottó rekordnyereményét, nagyon furcsa számokat húztak ki (Promotions)
Mutatjuk az Ötöslottó e heti nyerőszámait.
okt. 20
0:27
Xantus Barbara Szurdi Miklós haláláról mesélt: "Azért kellett imádkozni, hogy legyen vége" (Blikk)
Súlyos betegség után nemrégiben elhunyt Szurdi Miklós. Volt felesége, Xantus Barbara a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorában meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy hogyan zajlott a rendező életének utolsó időszaka. Ahogy ő fogalmazott, volt férje elvesztése "nem kicsit fájt, nagyon". De az is kiderült, gyermekei hogy élték meg a fájdalmas
okt. 20
0:27
Megható képek: csendes gyertyagyújtással emlékeztek a fővárosban Potápi Árpád Jánosra – Gulyás Gergely és Semjén Zsolt is megjelent (Blikk)
57 éves korában csütörtökön váratlanul elhunyt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A Blikk úgy tudja, az államtitkár edzés közben, egy futópadon lett rosszul, halálát szívinfarktus okozta. Politikustársai sorra fejezték ki megrendülésüket, és a családtagjai is több posztot megosztottak, amelyekben szerett
okt. 20
0:27
Dühít, de nézed? Ezért követik sokan a gyűlölt tévéműsorokat hétről hétre (Promotions)
Attól, hogy egy tévéműsor nézettségi rekordot dönt, nem biztos, hogy az a legkedveltebb is egyben.
okt. 20
0:31
Rossz alvónak tartod magadat? Valószínűleg nincs igazad! (Promotions)
A legtöbb ember azt tartja kielégítő alvásnak, ha legalább 8 órán keresztül fel sem ébred, és lehetőleg ugyanabban a pozitúrában nyitja ki a szemét, amelyben elszenderedett. Ez azonban koránt sincs így.
okt. 20
0:39
Puskás-Dallos Peti ismét megható produkcióval nyűgözte le a zsűrit: vastaps követte produkcióját (Blikk)
Kaszás Attila után ismét egy ikonikus magyar művészt kapott feladatként a Sztárban sztár All stars versenyzője, Puskás-Dallos Peti. Az énekes egészen a döntőig menetelt, a fináléban pedig egy olyan előadót formálhatott meg, akiről bevallotta, hogy nagy vágya volt őt alakítani az utolsó adásban.
okt. 20
0:45
"Úgy néz ki, ma én vagyok a bőgőmasina" – Érzelmi hullámvasút a finálé Lékai-Kiss Ramónának, most Peter Srámekék duettje után szöktek könnyek a szemébe (Blikk)
Teljesen padlóra küldte a zsűrit Peter Srámek és Kasza Tibi produkciója. A szlovák származású énekesnek pokoli nehéz feladat jutott a fináléban, hiszen egy igazi finom nőt kellett hoznia a döntőben. Lékai-Kiss Ramóna ma már nem először törölgette könnyeit, de az egész stúdió libabőrös lett a duett alatt.
okt. 20
0:51
"Most itt ült a színpad szélén" – Gubik Petrának potyogtak a könnyei, miután Tompos Kátyaként állt színpadra (Blikk)
Könnyfakasztó pillanatoknak lehettek tanúi a Sztárban sztár All stars döntőjének nézői. A műsor fináléjában számíthattunk arra, hogy kicsordul egy-két könnycsepp, azonban Gubik Petra olyan feladatot kapott a záró adásban, amely már előre borítékolta, hogy sokaknál eltörik majd a mécses. A színésznő igazán megható módon állított méltó emléket Tompos
okt. 20
3:51
A számok nem hazudnak, Szoboszlai még nem lehet ott a legnagyobbak között, de jó úton jár (Promotions)
Szoboszlai Dominik nem fért fel erre a listára.
okt. 20
4:15
Halmozza a díjakat a kóspallagi sajtmester (AC News)
Moór Ferenc az építőiparban dolgozott, amit 25 éve egyik napról a másikra otthagyott, hogy tökélyre fejlessze a kézműves sajtkészítést.
okt. 20
4:21
Napi horoszkóp - október 20: mi vár rád a hét utolsó napján? (Promotions)
Október 20-a, vasárnap egy izgalmas és érzelmileg gazdag nap lesz, amikor sokan mélyebb kapcsolatba kerülnek saját érzéseikkel és a környezetükkel.
okt. 20
4:51
Papp Máté Bence nem titkolja tovább, milyen viszonyban van Krausz Gáborral (Promotions)
Papp Máté Bence most végre elmondta, milyen kapcsolatban van Krausz Gáborral.
okt. 20
5:21
Ők lesznek az idei Álarcos énekes nyomozói, új műsorvezető váltja Istenes Bencét is (Promotions)
Nincs több titok: ők lesznek az Álarcos énekes új évadának nyomozói.
okt. 20
5:39
Mennybe ment Peter Srámek, ő a Sztárban sztár All Stars győztese (AC News)
Srámek a fináléban Gubik Petra, Oláh Gergő, és Puskás-Dallos Peti előtt bizonyított, hogy ő a legsokoldalúbb magyar sztár.
okt. 20
5:51
Egy étterem nem engedett leülni egy nőt vacsorázni, mikor megtudták, kit utasítottak el, rájöttek, óriásit hibáztak (Promotions)
Sose tudhatod hogy kivel állsz szemben, ráadásul az étterem is elismerte, ők is hibáztak. #étterem.
okt. 20
5:53
Így távolítsd el pofonegyszerűen a krumpli héját – vége a fárasztó pucolásnak (Promotions)
A legtöbben alighanem beletörődtek abba, hogy a burgonya megpucolása csakis unalmas, pepecselős munka lehet. Ám most valaki bebizonyította, hogy végtelenül egyszerűen és gyorsan is kivitelezhető.
okt. 20
6:18
Ezek a jelek az Alzheimer-kór korai stádiumaira utalhatnak, amelyeket gyakran figyelmen kívül hagyunk, vagy csak az öregedés természetes részeként kezeljük (Glamour)
Amikor valaki egyre több mindent elfelejt, kellemetlen, de ez még nem garantálja, hogy Alzheimer-kórral küzd. Habár a betegség korai szakaszában ilyen és ehhez hasonló tüneteket produkálnak az érintettek, ezért nem kell pánikolni, ha egy telefonszám vagy egy időpont kimegy a fejünkből. Nézzük, hogy milyen konkrét jelek utalnak az Alzheimer-kór kial
okt. 20
6:27
Valóban kórházi fertőzéseket kaphatunk otthon is a mobiltól? Itt az igazság (Promotions)
A mobiltelefon, a távirányító és az ajtókilincs a fertőzéseket okozó mikroorganizmusok találkozóhelye.
okt. 20
6:48
Ez a zöldség igazi magnézium aranybánya, a legtöbb szakértő csak javasolni tudja (Glamour)
Az elmúlt évtizedekben rengeteg kutatás világított rá arra, hogy a különféle vitaminoknak és ásványi anyagoknak kulcsfontosságú szerepük van az egészségünk megőrzésében, ezért fontos, hogy eleget biztosítsunk belőlük a szervezetünk számára - erre a legtöbb esetben számos természetes módszer létezik. Jó példa erre a magnézium is, amelyből csupán egy
okt. 20
7:03
Megkínozta a Gestapo Karády Katalint, a végzet asszonyát (Blikk)
Büszkék lehetünk a gyönyörű és tehetséges színésznőinkre. Szerencsére jutott belőlük bőven az évek, évtizedek során, és nem volt könnyű eldönteni, melyikükért is rajongunk legjobban. De ez nem egy futballmeccs volt, így győztest sem kellett hirdetni. Mégis...ha egy filmesztétát, kultúrtörténészt kérdeznének arról, hogy ki volt az első számú dívánk,
okt. 20
7:05
Új polgármestert választanak ma két településen is (Blikk)
Újra időközi polgármester-választás lesz ma Magyarországon, két településen is. Erre a Győr-Moson-Sopron vármegyei Dunaszentpálon és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szabolcson kerül sor. A választásokat tragikus események és lemondások következtében hirdették ki, ahol a helyiek új vezetőt választhatnak.
okt. 20
7:18
Napi horoszkóp: Az Oroszlán hagyja magát elcsábítani, a Halak ne vállalja túl magát - október 20. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
okt. 20
7:27
Felháborító dolgot tettek egy visszaváltó automatánál, a bolti dolgozók ezért vannak kiakadva (Promotions)
Jogosan háborodott fel az egyik vásárló, amikor látta, mit csinálnak az automatánál.
okt. 20
7:33
Kvíz: 10/7 az átlag Magyarországon, te jobban tudod? (Promotions)
Csak be kell fejezni a magyar közmondásokat és szólásokat ebben a kvízben.
okt. 20
7:45
Vilmos herceg bérlője vagyok - Egy szép reggel váratlanul megérkeztek a tehenek… (Sassy)
Kiderül, hogy a háznak lelke van, méghozzá elég kedves. És akkor jönnek a tehenek…
okt. 20
7:48
5 bevált gyakorlat, ami valósággal felpörgeti az agyműködésed, és még a memóriád is szárnyra kap tőle (Glamour)
Az agyunk frissen tartása rendkívül fontos, ám valljuk be: amint kikerülünk az iskolapadból, az agy edzése, kondicionálása a prioritási lista végére ugrik, és rendkívül kevés energiát és időt szánunk rá. Pedig az egyik legfontosabb részünk, amelynek kell az állandó terhelés és kihívás, ugyanis rendkívül gyorsan el tud lustulni.
okt. 20
7:57
Közeledik a hidegfront, ez az országrész csapadékot is kaphat - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Kirajzolódik, hogy milyen időjárás várhat ránk az elkövetkező napokban.
okt. 20
8:15
Vérlázító üzenetet küldött az Mszp új elnöke az első mondatával (AC News)
Viccnek is rossz: a politikai élet lelkiismerete akar lenni az MSZP, miközben 4 korrupt szocialista politikusa ellen folyik nyomozás.
okt. 20
8:21
Hajdú Péter a küzdelmeiről vallott: "Betegesen várom a sikert" (Blikk)
Hajdú Péter sokszor nyilatkozott már a magánéletéről, ám most olyan dolgot árult el magáról, amit korábban még soha. Bevallotta, volt idő, amikor egy szakember segítségére szorult a mentális egészségének megőrzése érdekében. A műsorvezető egy interjú során nyílt meg, és mesélt őszintén a démonjairól.
okt. 20
8:45
Schóbert Lara újra készen áll egy kapcsolatra: "Nyitott vagyok, de nagyon óvatos" (Blikk)
A népszerű influencer, Schóbert Lara hosszú hónapok küzdelme után végre lezárta múltbeli kapcsolatát és készen áll az új kezdetekre. A fiatal lány, aki korábban még városokat is váltott a szerelemért, most újra szingli és pozitív hozzáállással tekint a jövőbe. Elárulta, hogyan sikerült új erőre kapnia.
okt. 20
8:51
Méreggel teszik gusztusossá a tartósított húsokat, legyünk óvatosak velük (Promotions)
Mitől maradnak a bolti szalámik, sonkák és más hústermékek hosszú hónapokon keresztül gusztusosan pirosak? Az élelmiszeripari mérgek is szerepet játszanak ebben.
okt. 20
9:18
Ki az az Olivia Cooke, és hogyan vált a Sárkányok háza rendíthetetlen királynéjává? (Glamour)
Olivia Cooke angol színésznő leginkább Alicent Hightower királyné szerepe révén tett szert nemzetközi ismertségre a Sárkányok házában, széles repertoárja azonban Westeros határainál lényegesebben messzebbre terjed. A színésznő tulajdonképpen a színpadon nőtt fel, a felemelkedése mégis meglepetésként érte őt.
okt. 20
9:21
Legendás étterem nyitja meg újra a kapuit Budapesten: ennek most rengetegen örülhetnek (Pénzcentrum)
Négy év után, novemberben újra megnyit az ONYX étterem Budapesten. A 2007-es nyitása óta két Michelin-csillagot szerzett étterem komoly átalakuláson ment át, idén ősszel pedig visszatér egy teljesen új koncepcióval, az THER-rel - írja a Roadster.
okt. 20
9:21
Te is meglepődtél? Ő lett a Sztárban Sztár győztese: "Nagyon nagyon szeretném megköszönni a drága rajongóimnak" (Sassy)
A Sztárban Sztár All Stars hétvégi fináléja pont olyan volt, amilyennek vártuk: tele feszültséggel és érzelmi hullámvasúttal.
okt. 20
9:33
Hajdú Péter: "Betegesen várom a sikert, betegesen várom, hogy nézzék" (Sassy)
A műsorvezető ezúttal olyan részletet osztott meg magánéletéről, amiről eddig nem beszélt nyilvánosan.
okt. 20
9:45
Hatalmas pusztítást végzett az árvíz Franciaországban (Blikk)
Brutális pusztítást végzett az utóbbi napok erős áradása Franciaországban.
okt. 20
9:48
Erdei Gergő: Az otthonunk egy fantáziavilág, ahol bármikor elbújhatunk (Glamour)
Erdei Gergő, Londonban élő magyar multidiszciplináris tervező, pályafutásának nulladik napjától kezdve tudta, hogy luxuskategóriájú tárgyakkal akar foglalkozni – ma pedig az elérhetőbb asztali, illetve textilkiegészítőktől kezdve a teljesen exkluzív, kézzel festett egyedi kerámia tárgyakon át a festett paravánokig mindent felölel a repertoárja.
okt. 20
9:57
Szenzáció, magyar város Afrikában, rendkívüli neve van (Promotions)
Izgalmas története van, hogy miért pont ez a magyar városnév jelent meg Afrika csücskén.
okt. 20
10:03
Fotókkal! Így néz ki Harry herceg és Meghan 1.7 milliárd forintot érő portugál villája (Sassy)
A helyiek fel vannak háborodva, hogy az utolsó érintetlen partszakaszt is letarolják a gazdagok.
okt. 20
10:15
Cheryl Cole ezt az egyet kérte Liam Payne rajongóitól volt szerelme halála után (Sassy)
Van a férfitől egy 7 éves kisfia, ezért sem hallgathatott.
okt. 20
10:33
"Addig se beszéltem jól magyarul, de most egyáltalán nem" – így reagált győzelmére Péter Srámek a Sztárban Sztár All Starsban (SzMo)
Az énekes annyira meghatódott, hogy kereste a megfelelő szavakat.
okt. 20
10:45
Ben Affleck és ex-feleségei egy eseményen: Jennifer Lopez és Jennifer Garner is megjelent (Blikk)
Ben Affleck a hétvégén részt vett gyerekei, Emma és Fin iskolai rendezvényén a kaliforniai Culver Cityben. Az eseményen pedig mindkét korábbi felesége is részt vett. Míg a színész korábbi exe Jennifer Garner oldalán érkezett, akivel közösen nevelik gyerekeiket, addig egyedül bukkant fel Jennifer Lopez, akivel idén ért véget a házasságuk.
okt. 20
10:45
Nem csípi a szemed a hagyma szeletelés közben, ha kipróbálod ezt a hatásos trükköt (Promotions)
Nem csíp a hagyma pucolás és szeletelés közben, ha kipróbálod ezeket a trükköket.
okt. 20
10:45
Fotóval: Így néz ki a transznemű Victoria’s Secret modell, akitől megőrültek a kritikusok (Sassy)
Természetesen szexi fehérneműben vonult végig a kifutón.
okt. 20
10:51
Megszólalt a magyar lottómilliárdos: nem titkolja, erre költi a giganyereményt (Pénzcentrum)
Maradj otthon, rejtőzz el! Ne változtass semmit! Fektesd be a pénzed! Csak néhány jó tanács azoktól az emberektől, akik a múltban hatalmas nyereményt zsebeltek be valamelyik lottón. Vannak persze szomorúbb történetek is, amelyek során megromlott valakinek a kapcsolata családjával, barátaival, sokan pedig teljesen elherdálták a nyereményüket, és még

Keresés