Hírarchívum - Külföld - 2024 október 20.

2024. október 20. vasárnap

okt. 20
0:15
"Törvényeket hoztak emberek ellen, és ezeket most el is kezdik alkalmazni" – David Pressman odaszólt a kormánynak a Pécs Pride előtt (Blikk)
Negyedik alkalommal szervezik meg a Pécs Pride felvonulását. Az esemény előtti rövid sajtótájékoztatón David Pressman méltatta a helyi közösség erejét, valamint a magyarok tenni akarását a hazájukért. Az Egyesült Államok nagykövete maga is tiszteletét teszi a pécsi Pride szombati rendezvényén.
okt. 20
0:19
Botrány a Wizzair járatán: Budapestről Tiranába szállította az utasokat a gép Podgorica helyett (Blikk)
Podgorica helyett Albánia fővárosában, Tiranában szállt le a Wizzair szombat reggeli, Budapestről induló. A repülőgép átstartolt eredeti célállomásának futópályáján, majd ismét a levegőbe emelkedett. Az utasokat aztán végül az albán főváros repülőterén leszállították a gépről, majd tájékoztatás nélkül hagyták őket.
okt. 20
4:39
Félelmetesnek ható mutáns macskákat tenyésztenek az Egyesült Királyságban (hirado.hu)
Az újonnan tenyésztett fajta a nevét egy hasonló, még félelmetesebbnek tűnő bulldogfajta után kapta, aminek tenyésztését a brit kormány betiltotta.
okt. 20
5:45
Hihetetlen! Eiffel-torony méretű repülőt terveztek a Lockheed mérnökei (Blikk)
Napjaink leghatalmasabb utasszállító repülőgépe is eltörpülne amellett a gigászi modell mellett, amely az 1960-70-es években az amerikai tervezők rajzasztalán megszületett. A kontinensek között most használt A-380-as Airbus kétszintes repülő hossza 73 méter, szárnyfesztávja centikkel marad el a 80 métertől, súlya közelít a 600 tonnához. Meglehetőse
okt. 20
5:51
A hospice nővér megmutatta: ez történik egy beteg halálos ágyán (Ripost)
Három gyakori jelenséget mutatott be a nővér.
okt. 20
7:09
Gyűjtést indítottak a floridai és dél-karolinai magyarok, hogy segítsék a hurrikánban károsultakat (Blikk)
A floridai és észak-, valamint dél-karolinai magyarok is nagyszabású gyűjtéssel segítik az elmúlt három hét természeti csapásaiban károsult magyarokat - közölték helyi diaszpóravezetők szombaton. a szeptember végén bekövetkezett hurrikán és árvizek után több család is bajba került. Volt, akinek házát és autóját is kidőlő fa tette használhatatlanná.
okt. 20
7:09
Az amerikai hadsereg egyik tagja szivárogtatott az USA különleges fegyverneméről (HírTV)
A gond nagyobb lehet, hiszen az X közösségi oldalon már több orosz háborús mikróblogger is beszámolt képekkel arról, hogy az amerikai Thaad rendszert Izraelben, a Nevatim légibázis közelében telepítették le.
okt. 20
7:15
Az olaszok most eszmélnek rá, hogy beteljesült, amit Orbán Viktor korábban előrejelzett (HírTV)
Keserű tapasztalatot szerzett Meloni – ebben is Orbánnak lett igaza – írta meg a cikke címében a Mandiner. A lap hozzáteszi: nem tudnak egyről a kettőre lépni az olaszok a migrációs válság kezelésében.
okt. 20
7:45
Csak legyintett a háziorvos: nem sokkal később amputálni kellett a 20 éves lány lábát (Ripost)
A fiatal lánynak korábban egy csomó jelent meg a lábán.
okt. 20
7:51
Orbán vétója ellenére az USA kész lenne 20 milliárd dollárral beleszállni a G7-ek Ukrajnának nyújtott hitelbe (444.hu)
Az amerikaiak azt a feltételt szabták korábban, hogy az EU legalább 36 hónapra meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankcióit, de ezt Orbán vétózta.
okt. 20
8:15
A nagy német biztonsági csomag a Bundestagon átment, de a Bundesratban részben megbukott (Infostart)
Noha az ellenzők száma magas volt, a Bundestag pénteken elfogadta a biztonsági, illetve migrációs intézkedések szigorításáról szóló csomagot, amelyet az ellenzéki CDU/CSU és az AfD egyhangúlag elégtelennek tartott, a koalíciós szavazatok azonban elegendőnek bizonyultak a jóváhagyáshoz. A teljes törvénytervezet azonban egyelőre nem léphet életbe, a
okt. 20
8:51
Bezáró Európa: migrációs fordulat a kontinensen (444.hu)
Társadalmi feszültség, jobboldali nyomás, bekeményítő centristák: kiszerveznék Európán kívülre a menekültügyet, és tömeges deportálásokat ígérnek már Brüsszelben is. 2024 lehet a paradigmaváltás éve.
okt. 20
8:57
Kiesett a halottaskocsiból egy holttest szállítás közben Lengyelországban (Blikk)
Borzalmas és felkavaró eset történt a napokban Lengyelországban. Út közben ugyanis kiesett a halottaskocsiból, majd az útra, az autók közé zuhant egy holttest Lengyelországban. Az arra járókat valósággal sokkolták a látottak, többen döbbenve álltak meg a helyszínen. A temetkezési vállalat bocsánatot kért az eset miatt.
okt. 20
8:57
Magyar támogatásból épült önkormányzati szolgáltató központ Ukrajnában (hirado.hu)
A magyar kormány támogatásával épült egy szolgáltató központ jellegű, rendelőt, önkormányzati hivatalokat és postát magába foglaló létesítmény Synyak településén.
okt. 20
8:59
A floridai és észak-, valamint dél-karolinai magyarok gyűjtéssel segítik a természeti csapásokban károsult magyarokat (hirado.hu)
A szervezet 3000 dollárt ajánlott fel a károsultak javára, amit a kisebb összegekből összeálló magánadományok nagyjából megkétszereztek.
okt. 20
9:15
Megjött a halottkém jelentése a sztár haláláról (Infostart)
A One Direction egykori tagja, Liam Payne tragikus körülmények között hunyt el még szerdán Buenos Airesben.
okt. 20
9:15
Egyre hangsúlyosabb Orbán Viktor európai uniós politikai befolyása és szerepe (HírTV)
Von der Leyen már nem Macronnal és Scholzzal egyeztet, hanem Orbánnal – idéz egy svájci lapot a Mandiner, majd hozzáteszi: a Neue Zürcher Zeitung cikke szerint mindkét ország veszített a súlyából.
okt. 20
9:15
Megkezdődött Moldovában az elnökválasztás és a népszavazás az ország EU-csatlakozásáról (hirado.hu)
Megkezdődött vasárnap reggel Moldovában az elnökválasztás és a népszavazás az ország EU-csatlakozásáról.
okt. 20
9:15
Felébredt a halottnak nyilvánított férfi, amikor már majdnem kivették a szerveit, amelyeket felajánlott (SzMo)
Csak épp a családot nem értesítették időben erről. A Kentuckyban történt eset arra világított rá, hogy az USA-ban 40 éven át egyáltalán nem volt felügyelet a szervbeszerző szervezetek felett. Az ügyészség is vizsgálja a történteket, és már a képviselőház elé került az ügy.
okt. 20
9:15
Megkezdődött az elnökválasztás és a népszavazás az EU-csatlakozásáról Moldovában (Demokrata)
A legesélyesebb elnökjelölt a hivatalban lévő államfő, a Nyugat-barát Maia Sandu.
okt. 20
9:21
"Köszönöm, hogy adtál egy esélyt az életre!" Személyesen találkozott a tini a nővel, aki megmentette az életét (Ripost)
A kezelés végén találkozhattak személyesen.
okt. 20
9:27
Irány Albánia, továbbment egy Wizz Air-gép, az utasok csak pislogtak (Infostart)
Podgorica helyett Albánia fővárosában, Tiranában szállt le a Wizz Air szombat reggeli, Budapestről induló járata
okt. 20
9:39
Beiktatták hivatalába Prabowo Subianto megválasztott indonéz elnököt (hirado.hu)
Beiktatták hivatalába vasárnap Prabowo Subianto megválasztott indonéz elnököt, valamint alelnökét, Gibran Rakabuming Rakát, aki a távozó elnöknek, Joko Widodónak a legidősebb, 37 éves fia.
okt. 20
9:45
Magyar támogatásból épült szolgáltató központ Ukrajnában (ATV)
A magyar kormány támogatásával épült egy szolgáltató központ jellegű, rendelőt, önkormányzati hivatalokat és postát magába foglaló létesítmény Ukrajna Kijev megyei Synyak településén - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
okt. 20
9:45
Észak-koreai katonákat videóztak le egy oroszországi kiképzőbázison (Telex)
Egy ideje keringenek arról hírek, hogy Oroszország észak-koreai katonákat vethet be Ukrajnában.
okt. 20
9:47
Súlyos rákbeteg a hatszoros olimpiai bajnok kerékpáros, Chris Hoy (Telex)
Orvosai szerint csak évei lehetnek hátra, közben a felesége is súlyos beteg.
okt. 20
10:15
Döbbenetes fordulat az elnökválasztási versenyben: ilyen még nem volt (ATV)
Az amerikai elnökválasztási verseny új fordulatot vett, amelyet a legfrissebb közvélemény-kutatások adatai támasztanak alá. Először fordul elő, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke minimális előnyt szerzett Kamala Harris alelnökkel szemben.
okt. 20
10:21
A migrációs paktum nem fogja meggátolni az illegális migránsok beáramlását az EU-ba (HírTV)
Újfent megmutatkozik a hiányzó erő és elszántság, hogy fenntartható megoldást dolgozzanak ki az illegális bevándorlás megállítására – írta cikkében Petra Steger osztrák jobboldali politikus.
okt. 20
10:21
"Mit tegyek? Tíz éve élek házasságban, erre kiderült, hogy a férjemnek van egy másik családja!" (Ripost)
A kapcsolatuk alatt végig hatalmas titkot őrzött.
okt. 20
10:21
Franciaország támogatja az ukrán elnök győzelmi tervét (Demokrata)
A francia külügyminiszter ukrán kollégájával, Andrij Szibihával tartott sajtótájékoztatót.
okt. 20
10:33
Pánik és káosz a reptereken: sorra fenyegetik meg a légitársaságokat Indiában (ATV)
Több mint hetven hamis bombafenyegetés káoszt, késéseket és pénzbeli kárt okozott a héten több indiai és néhány más légitársaságnál, valamint pánikot az utasoknál Szingapúrtól Nagy-Britannián át egészen Kanadáig - jelentette vasárnap az indiai média.
okt. 20
10:39
Szergej Lavrov borúsan látja az amerikai–orosz kapcsolatok kilátásait (Demokrata)
Az Egyesült Államok továbbra is ellenfélként vagy még rosszabbként tekint Oroszországra…
okt. 20
10:51
Hetven hamis bombafenyegetés okozott káoszt és pánikot több indiai légitársaságnál (hirado.hu)
Több mint hetven hamis bombafenyegetés káoszt, késéseket és pénzbeli kárt okozott a héten több indiai és néhány más légitársaságnál, valamint pánikot az utasoknál Szingapúrtól Nagy-Britannián át egészen Kanadáig.
okt. 20
10:57
Iszonyatos bajban az ukránok, van, ahol átszakadt a védelmi vonaluk (Infostart)
Hét térképen mutatják be, hogy miképpen nyomul előre az orosz hadsereg. A kurszki térségben is elkezdték visszafoglalni a területeket.
okt. 20
10:57
2-4 évet adnak a hatszoros olimpiai bajnok kerékpárosnak – Súlyos rákkal küzd a 48 éves sportlegenda (SzMo)
A skót Sir Chris Hoyt prosztata- és csontrákkal diagnosztizálták, a következő hónapban pedig kiderült, hogy felesége agresszív szklerózis multiplexben szenved.
okt. 20
11:03
Elon Musk mindennap egymillió dollárt ad valakinek, ha aláírja az amerikai alkotmányért indított petícióját (Telex)
Egészen a novemberi elnökválasztásig.
okt. 20
11:21
Gyilkosokat és más bűnözőket enged a saját lakosságára a német kormány (HírTV)
Egy kislányát gyászoló édesapa lehetőséget kapott arra, hogy élő adásban nyissa fel Olaf Scholz német kancellár szemét a migránsbűnözéssel kapcsolatban.
okt. 20
11:27
Lebuktak: észak-koreai katonákat vettek videóra egy oroszországi kiképzőbázison (SzMo)
Oroszország és Észak-Korea hamarosan hivatalosan is katonai szövetséget köt egymással. Dél-koreai hírszerzési források korábban arról tájékoztattak, hogy Észak-Korea 1500 katonát küldött Oroszországnak.
okt. 20
11:33
Naponta egymillió dollárt sorsol ki azok között Elon Musk, akik aláírják a petícióját (444.hu)
A Donald Trumpot nyíltan támogató Musk az amerikai alkotmányért indított petíciót.
okt. 20
11:33
Nemcsak a magyar, de az amerikai politikában is reflektorfénybe került egy pénisz (Telex)
Meglepetés a kampányfinisben: Donald Trump az elnökválasztási hajrában váratlanul az összegző gondolatok helyett Arnold Palmer egykori golfozó férfiasságát méltatta hosszasan.
okt. 20
11:39
A magyar kormány 800 millió forintos támogatásából épült önkormányzati szolgáltató központ Ukrajnában (Telex)
A létesítményben rendelő, önkormányzati hivatal és posta is lesz.
okt. 20
12:03
Elnökválasztás az oroszok számára kényes országban (Infostart)
Megkezdődött vasárnap reggel Moldovában az elnökválasztás és a népszavazás az ország EU-csatlakozásáról.
okt. 20
12:09
Polgár Tündéék megmutatták, milyen károkat okozott a Milton hurrikán a floridai házukban (SzMo)
Polgárék háza megúszta a komolyabb károkat, de a környéken mindenfelé látszanak a vihar nyomai.
okt. 20
12:15
Az Iszlám Állam egyik embere lehetett a Berlinben elfogott férfi, aki az izraeli nagykövetség megtámadását tervezte (Telex)
Sajtóhírek szerint egy külföldi hírszerző szolgálat jelezte a terrortámadás veszélyét.
okt. 20
12:27
Óriási a botrány: kiszivárogtatták az Irán elleni izraeli-támadás tervét (ATV)
Egy frissen kiszivárgott amerikai hírszerzési dokumentum súlyos következményekkel járhat az amerikai-izraeli kapcsolatokra nézve, ugyanis felfedi Izrael terveit egy Irán elleni katonai csapásra. A dokumentumok hitelességét már megerősítették.
okt. 20
12:39
Tüntetők és rendőrök összecsapása Olaszországban (Infostart)
Globalizáció-ellenes tüntetők rendőrökkel csaptak össze Nápolyban a G7 védelmi miniszterei találkozójának idején szombaton.
okt. 20
12:45
Több mint 80 éves, második világháborús rejtélyre derült fény (hirado.hu)
Görögország partjainál felfedeztek egy második világháborús brit tengeralattjárót, a HMS Trooper-t, amely 1943-ban egy titkos küldetés során tűnt el.
okt. 20
12:51
A figyelem középpontjába került egy pénisz Trumpnak köszönhetően az amerikai politikában is (SzMo)
Donald Trump hosszú perceken keresztül taglalta Arnold Palmer golfozó "teljes férfiasságát".
okt. 20
13:09
Erőszakba fulladt a betiltott palesztin párti tüntetés Nápolyban (HírTV)
A HírTV-t János Dalma tudósította Olaszországból.
okt. 20
13:15
Kilőtték a svédek csodapáncélosát az oroszok (Infostart)
Találat ért egy svéd gyártmányú ukrán lövészpáncélost a kurszki régióban. Ez különösen fájó lehet a NATO-nak.

Keresés