Hírarchívum - Külföld - 2024 október 8.

2024. október 8. kedd

okt. 8
0:15
Mikor lesz már végre béke? Egy éve támadta meg Izraelt a Hamász, majd kezdődött a háború (Blikk)
Órák alatt vérbe és lángba borult Izrael és a környező térség. Éppen egy évvel ezelőtt, 2023. október 7-én a civilizált világ egyik legembertelenebb merényletét hajtották végre a Gázai övezetből behatoló Hamász-terroristák. Mire felkelt a nap, 1100 embert – a férfiak mellett gyerekeket, asszonyokat – öltek halomra brutális módon, s 251 túszt vittek
okt. 8
0:18
Ezer sárga masnival hívják fel a figyelmet a 101 izraeli túszra Budapest több pontján (Telex)
Az október 7-i terrortámadás évfordulójára szervezett szolidaritási akcióban Karácsony Gergely mellett több kerületi polgármester is részt vett.
okt. 8
0:19
Ferenc pápa szégyenletesnek nevezte, hogy máig nincs megoldás a közel-keleti konfliktus lezárására (Blikk)
Ferenc pápa hétfőn egyenesen szégyennek nevezte, hogy egy évvel a közeli-keleti háború kirobbanása után még mindig nincs megoldás a konfliktus lezárására. A pápa bírálta a nemzetközi közösséget is nyílt levelében, melyet a Gázai övezet katolikusaihoz intézett. Szerinte "egy éve megnyújtották a gyűlölet kanócát, amely ahelyett, hogy kialudt volna, a
okt. 8
0:22
Egyéves a Hamász terrortámadása, amely után vérbe borult a Közel-Kelet (Telex)
A Hamász október 7-i támadása óta egy év telt el, a hamar háborúvá szélesedett konfliktus pedig az évforduló környékén további eszkalációval fenyeget. A merénylet sokkja után indított izraeli offenzíva a terrorszervezet ellen több tízezer palesztin áldozattal járt Gázában. A konfliktus Izrael nyugati megítélését is ellentmondásossá tette, ami viszo
okt. 8
0:26
Felújítják a római Trevi-kutat, amit egy ideig csak üveghídról lehet majd megnézni (Telex)
A kút vizét leeresztik, de a rituális pénzbedobás egy kosár segítségével folytatódhat.
okt. 8
0:30
"Együtt sírunk, együtt emlékezünk, együtt keressük a reményt" – a Zsinagógában emlékeztek meg a Hamász terrortámadásának áldozatairól (Telex)
A magyarországi zsidó közösségek a Dohány utcai zsinagógában tartottak megemlékezést az Izraelben meggyilkolt és foglyul ejtett áldozatokról.
okt. 8
0:34
Greta Thunberg is ott volt a berlini palesztinpárti tüntetésen, amin megdobálták a rendőröket (Telex)
A tüntetésen elhangzott az Izrael állam létét kétségbe vonó mondat is, amit a Hamász saját jelszavaként is használ.
okt. 8
0:38
Donald Trump szerint hazugság, hogy orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot (Telex)
Kamala Harris ítélte meg így a helyzetét, de Trump szerint ő hazug ember.
okt. 8
4:45
Lebron James történelmet írt (hirado.hu)
Korábban még sosem fordult elő, hogy apa és fia egy csapatban, egyszerre játszott volna az NBA-ben.
okt. 8
5:18
Arte: Nem száguld, inkább csak cammog Európában az elektromos autóipar (Telex)
Az EU 2035-től be akarja tiltani a belső égésű motorok értékesítését, a jövőt pedig az elektromos gépjárművek jelentenék. De az átállás nem lesz egyszerű.
okt. 8
6:21
Amerika történelmében először több a vallásos fiú, mint a vallásos lány (444.hu)
Az ideológiai, gazdasági és oktatásbeli törésvonalak mellett most már a templombajárási szokásokban is láthatóvá vált a Z generációs nemek közötti megosztottság amerikában.
okt. 8
7:03
Trump hazugságnak nevezte, hogy orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot (444.hu)
"Én szeretem a lengyeleket, a lengyelek szeretnek engem" – mondta egy lengyel konzervatív tévének.
okt. 8
7:15
Magyarország mutatná meg, hogyan fizesse az EU a mezőgazdasági támogatásokat (Infostart)
A magyar európai uniós elnökség célja, hogy a tanácsi következtetések formájában mutasson irányt az új Európai Bizottságnak a 2027 utáni közös agrárpolitika főbb irányai kapcsán, különös tekintettel arra, hogy milyen modell alapján történjenek a közös agrárpolitika forrásainak kifizetése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter hétfőn Strasbourgb
okt. 8
7:27
Donald Trump üzent a lengyeleknek Oroszországgal kapcsolatban (Infostart)
Hazugságnak nevezte Donald Trump a TV Republika lengyel konzervatív hírtévének adott, hétfőn sugárzott interjújában a választási riválisa, Kamala Harris amerikai alelnöknek azon állítását, miszerint a republikánus elnökjelölt orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot.
okt. 8
7:27
Amerikai lap: Kijátszaná Magyarországot az EU – rengeteg pénzről van szó (ATV)
Az Európai Unió megoldásokat keres arra, hogyan lehetne kijátszani Magyarország vétóját, amely blokkolja a 6 milliárd eurónyi támogatást Ukrajna védelmi erőfeszítéseihez.
okt. 8
7:33
Potenciálisan katasztrófát okozó viharrá minősítették a Milton hurrikánt (444.hu)
A Milton rekordgyorsasággal vált ötös kategóriájúvá, a szélsebesség 24 óra alatt 148 kilométer/órával erősödött.
okt. 8
7:36
Donald Trump azt mondta, járt már Gázában, de erről semmilyen feljegyzés nincs (Telex)
A tanácsadója azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy Trump Izraelben járt, és ugye köztudottan Gáza Izrael része.
okt. 8
7:39
Elon Musk teljes mellszélességgel kiáll Trump mellett (HírTV)
A világ leggazdagabb embere szerint Harris csak egy bábu.
okt. 8
7:39
Jelentősen nőtt a zsidó közösségek elleni antiszemita cselekények száma az elmúlt egy évben (hirado.hu)
Több mint 1200 antiszemita incidens egyetemi campusokon történt.
okt. 8
7:41
Több mint 120 célpontot támadott egy óra leforgása alatt az izraeli hadsereg (hirado.hu)
Közel-Kelet az elmúlt egy évben vérbe borult, és a harcoknak továbbra sem látszik a vége.
okt. 8
7:42
A határellenőrzések visszaállításán sopánkodott az uniós biztos (Demokrata)
"Senki sem akar forgalmi dugókat a határ mentén, különösen nem a munkába igyekvők" – véli Ylva Johansson.
okt. 8
7:48
Nyugat-Európában is megemlékeztek az Izrael elleni rémtettekről (Demokrata)
Berlinben és Párizsban is kifejezésre juttatták, hogy a civilizált világ Izrael oldalán áll.
okt. 8
7:54
Donald Trump megvédené Lengyelországot az orosz offenzívától (Demokrata)
"Senki sem tett a lengyelekért annyit, amennyit én, Kamala Harris egy hazug személy" – jelentette ki az elnökjelölt.
okt. 8
8:00
Az izraeli hadsereg átvette az irányítást a Hezbollah egyik katonai létesítménye felett (Telex)
Izrael korábbi miniszterelnöke szerint most jött el az idő arra, hogy lecsapjanak az iráni atomprogramra. Hírfolyamunk a közel-keleti konfliktusról.
okt. 8
8:06
Felbomlott a romániai nagykoalíció (Demokrata)
Hatalmi visszaéléssel vádolta meg a Marcel Ciolacu román miniszerelnök által vezetett szocdemeket a PNL elnöke.
okt. 8
8:18
Újabb szörnyű hurrikán fenyegeti Floridát, a Miltont a legmagasabb veszélyességi kategóriába sorolták (Telex)
Akár 285 kilométer/órás széllökések is kísérhetik.
okt. 8
8:33
"Keményen dolgozunk azon, hogy az USA ismét nukleáris nagyhatalommá váljon" (Infostart)
Áramigény és energiafüggetlenség a háttérben.
okt. 8
8:33
Mindszenty Józsefről tartottak konferenciát a washingtoni magyar nagykövetségen (HírTV)
Mindszenty József szerepe és személyisége nélkül nem érthető meg az 1956-os forradalom - hangoztatta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Washingtonban a néhai bíborosról, hercegprímásról szóló megemlékezésen hétfőn.
okt. 8
8:36
Tálas Péter a közel-keleti helyzetről: a világháborúhoz a világnak kellene akarnia háborúzni, de a világ nem akar háborúzni (SzMo)
A szakértő szerint egyelőre még a regionális háború is elkerülhető. Bár szavakban elszántak, de valójában mind Izrael, mind Irán tisztában van erejének korlátaival. A konfliktus első éve után mindenesetre nem látszik, hogy Izrael elérte volna céljait.
okt. 8
8:51
Mindszenty Józsefről tartottak konferenciát a washingtoni magyar nagykövetségen (hirado.hu)
A washingtoni magyar nagykövetségen tartott panelbeszélgetéssel és tablókiállítással Mindszenty József fél évszázaddal ezelőtti amerikai körútjára, valamint érseki beiktatásának 79. évfordulójára emlékeztek.
okt. 8
9:09
Tucatnyinál is több orosz hadihajó jelent meg a Fekete-tengeren (Infostart)
Előző nap mindössze négy orosz hajót észleltek a Fekete-tengeren, a jelentős létszám-növekedésre egyelőre nincs hivatalos magyarázat.
okt. 8
9:09
Irán kőkemény fenyegetést küldött Izraelnek (ATV)
Az iráni külügyminiszter óva inti Izraelt újabb támadástól, mondván, azt sokkal keményebb megtorlás követheti.
okt. 8
9:15
Autógumikat égettek, petárdákkal dobálták meg a rendőröket – feloszlatták a palesztinpárti tüntetést Berlinben (hirado.hu)
A tüntetők autógumikat égettek az utcán, tűzijáték-petárdákat robbantottak, és megdobáltak egy rendőrautót is.
okt. 8
9:27
Izrael likvidálta a Hezbollah logisztikai főnökét (ATV)
Hétfő este megölték Bejrútban az Iránból támogatott síita milícia, a Hezbollah logisztikai főnökét, Szuhail Husszein Husszeinit – tudatta az izraeli hadsereg (IDF) kedd reggel.
okt. 8
9:27
Megölték a Hezbollah fegyverszállításokért felelős vezetőjét Bejrútban (hirado.hu)
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint Szuhail Husszeini kulcsszerepet játszott az Irán és a Hezbollah közötti fegyverszállításokban.
okt. 8
9:30
Izrael kiiktatta a Hezbollah logisztikai főnökét (Demokrata)
Hétfő este a zsidó állam újabb szimbolikus csapást mért a polgárait fenyegető terroristákra.
okt. 8
9:33
Izrael azt állítja, megölték a Hezbollah egyik fontos parancsnokát (444.hu)
Szuhail Husszein Husszein döntő szerepet játszott az Irán és a Hezbollah közötti fegyverszállításban.
okt. 8
9:36
Ismét a dzsihadizmus jelenti a legnagyobb fenyegetést Európára nézve (Demokrata)
Az elmúlt tizenkét hónapban meredeken emelkedett a tervezett merényletek száma Európában.
okt. 8
9:42
Lettország nagyságú erdőség tűnt el a föld színéről (Demokrata)
Durva eredményre jutott az erdők globális állapotáról évente készülő helyzetértékelő jelentés.
okt. 8
9:45
Dél-koreai védelmi miniszter: Phenjan feltehetően csapatokkal is támogatni fogja az orosz erőket Ukrajnában (hirado.hu)
Dél-Korea, Ukrajna és az Egyesült Államok is azzal vádolja Észak-Koreát, hogy tüzérségi lőszerekkel és rakétákkal látja el Oroszországot. Moszkva és Phenjan is tagadta ezeket a vádakat.
okt. 8
9:45
Lengyel lapok szerint Magyarországra utazott egy volt lengyel miniszterhelyettes, akit szervezett bűnözői csoportban való részvétellel vádolnak (444.hu)
Marcin Romanowski az Orbán-szövetséges bukott kormány tagja volt, a Szuverén Lengyelország politikusa.
okt. 8
9:51
Érzékeny pontján kapott nagy csapást a Hezbollah (Infostart)
Bejrútra mért csapásokat hétfőn Izrael, komoly eredménye lett. Időközben az Hamász iszlamista terrorszervezet háborút kirobbantó támadásának első évfordulóján több alkalommal szinte az egész izraeli lakosság óvóhelyre kényszerült.
okt. 8
9:54
Ukrán tisztviselők arról tárgyalnak, hogy területeket adnak át Oroszországnak (Demokrata)
Egyes kijevi tisztviselők aggódnak amiatt, hogy nincs elegendő élőerő és tűzerő.
okt. 8
9:57
Most közölték: Kim Dzsong Un katonákat küldhet Ukrajnába (ATV)
Újabb jelek utalnak arra, hogy Észak-Korea és Oroszország közötti katonai együttműködés egyre szorosabbá válik. Kim Jonghjon dél-koreai védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy Észak-Korea feltehetően reguláris hadseregének egy részét beveti az ukrajnai konfliktusban, az orosz erők támogatására.
okt. 8
10:03
Háború Ukrajnában és Izraelben: A közel-keleti eszkalációtól tarthat Amerika (HírTV)
A Napindítóban Horváth József, Koskovics Zoltán és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb híreket.
okt. 8
10:03
Törökország szerdán tengeri úton menekíti ki állampolgárait Libanonból (hirado.hu)
A haditengerészet hajói kedden indulnak útnak Mersinből – tette hozzá a nyilatkozó forrás.
okt. 8
10:05
Tiranában a rendőrség könnygázzal oszlatta fel a gyújtópalackokkal támadó tüntetők megmozdulását (hirado.hu)
A tiltakozók a baloldali kormány elleni polgári engedetlenség részeként korrupcióval, nepotizmussal és az ellenzék elhallgattatására tett kísérlettel vádolták Edi Rama miniszterelnök kormányát.
okt. 8
10:06
Megkezdődött a török állampolgárok kimenekítése a harci övezetből (Demokrata)
A külügyminisztérium egyik forrása elmondta, hogy eddig mintegy 2500 török állampolgár kérte az evakuálását.
okt. 8
10:08
Újabb vákuumbomba találatok érték Volcsanszkban az ukrán erőket (Demokrata)
Az orosz erők sikló vákuumbombákat vetnek be az észak-ukrajnai Harkovi területen.
okt. 8
10:09
Baltikum: a vasút, ami összeköt (444.hu)
A 870 kilométeres Rail Baltica vasútvonal Tallinnt, Rigát és Vilniust köti majd össze Varsóval. A projekt a háború óta kiemelten fontos lett a NATO-nak és a balti államoknak is.

Keresés