Hírarchívum - Külföld - 2024 október 8.

2024. október 8. kedd

okt. 8
10:15
Üzleti célú fegyver- és lőszergyárral erősít Szlovákia (Infostart)
Szlovákia tovább erősíti védelmi iparát. A félig állami tulajdonban lévő ZVS fegyvergyár a kelet-szlovákiai Szinnán több mint 30 millió eurós beruházással bővíti a gyártást, míg a Nagymihályi járásban egy teljesen új lőszergyár épül. Előzetes tervek szerint az elkészült lőszer mintegy ötöde Ukrajnába kerül.
okt. 8
10:30
A tiszások frakcióvezetője Magyar mentelmi jogáról: Ha hiszünk a jogállamiságban, miért politizáljuk át? (Telex)
Manfred Weber megerősítette, hogy ő lesz az Európai Néppárt vezérszónoka az Orbán Viktorral rendezett szerdai vitán, a frakcióból másodikként pedig Magyar Péter fog felszólalni.
okt. 8
10:39
Észak-koreai katonák jelenhetnek meg az ukrajnai háborúban (Infostart)
A Phenjan és Moszkva közötti katonai együttműködés elmélyülésének legújabb jeleként Észak-Korea feltehetően beveti Ukrajnában reguláris hadseregének egy részét az orosz erők oldalán - közölte kedden Kim Jonghjon dél-koreai védelmi miniszter.
okt. 8
10:39
Francia publicista állt ki a magyarok és a lengyelek mellett (HírTV)
Az Európai Bizottság használja és kihasználja a jogállamisági érveket azokkal a tagállamokkal szemben, amelyeknek kormánya nem osztja a nemzetek feletti, libertariánus ideológia nézeteit – írja a Boulevard Voltaire.
okt. 8
10:45
Újabb szörnyű katasztrófa fenyegeti az Egyesült Államokat: még ki sem heverték Helene-t, máris itt van Milton (Blikk)
Alig szabadult meg a négyes fokozatú Helene hurrikántól az Egyesült Államok, máris egy újabb természeti katasztrófa fenyeget. A Milton hurrikán pillanatok alatt erősödött ötös fokozatúvá, és várhatóan szerdán éri el Floridát. Az államban megkezdődött a lakosság evakuálása, noha a hurrikán az előrejelzések szerint hármas fokozatúvá szelídül, mire la
okt. 8
10:45
Az ukrán légvédelem csaknem minden orosz drónt lelőtt (hirado.hu)
Az ukrán légvédelemnek 18 drónt sikerült megsemmisítenie, egy pedig visszafordult az orosz légtér irányába.
okt. 8
10:51
Nincs vége! Újabb vezető haláláról számolt be az izraeli hadsereg (Blikk)
Hétfő este megölték Bejrútban az Iránból támogatott síita milícia, a Hezbollah logisztikai főnökét, Szuhail Husszein Husszeinit. A likvidált vezető költségvetéssel, az alakulatok megszervezésével foglalkozott. De fontos szerepe volt a fegyverek szállításában is.
okt. 8
10:57
A haditengerészet hajóit küldi Libanonhoz Törökország (Infostart)
A török haditengerészet hajói szerdán tengeri úton menekítik ki azokat a törököket, akik kérelmezték Libanon elhagyását - közölte kedden a török külügyminisztérium.
okt. 8
10:57
Dömötör Csaba: kiderült, hogy az Európai Parlamentbe telefontolvajokat is beengednek (HírTV)
Az első strasbourgi parlamenti napom egyik fontos tanulsága, hogy az Európai Parlamentbe telefontolvajokat is beengednek – írja Facebook-oldalán Dömötör Csaba EP-képviselő.
okt. 8
10:57
Nagy Márton: Hazánknak csak a gazdasági semlegesség hozhat fejlődést (hirado.hu)
A miniszter kiemelte, hogy az Európai Unió versenyképessége soha nem látott ütemben romlik, ezért közös fellépésre van szükség.
okt. 8
11:15
Varga Mihály: A pénzügyminiszterek döntéseinek hozzá kell járulniuk Európa ellenálló képességének javításához (hirado.hu)
A pénzügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a pénzügyminiszteri tanácsülés megbeszélései, valamint döntései egy erősebb és ellenállóképesebb Európát eredményeznek.
okt. 8
11:15
Izrael szárazföldi hadműveleteket kezdett Libanon délnyugati részén (444.hu)
Az akciót helyi jellegűnek és korlátozottnak minősítették.
okt. 8
11:21
Hamász-vezető: Főnixmadárként fog feltámadni a palesztin szervezet (hirado.hu)
Mesaal az interjúban azt mondta: nem lát lehetőséget a békére mindaddig, amíg Benjámin Netanjahu van kormányon Izraelben.
okt. 8
11:39
Orbán: az európai versenyképesség hanyatlik (HírTV)
Nemzetközi sajtótájékoztatót tart ma Orbán Viktor Strasbourgban. A 14:30-kor kezdődő eseményt élőben követheti a HírTV-n, a hirtv.hu-n, valamint közösségi média felületeinken.
okt. 8
11:48
Varga Mihály reméli, hogy a megbeszélések egy erősebb Európához vezetnek (Demokrata)
Az uniós pénzügyminiszterek olyan fontos témaköröket vitatnak meg, mint a helyreállítási alap, illetve Ukrajna finanszírozása.
okt. 8
11:48
Fideszes képviselő: A Tisza Párt beállt az EP magyarellenes tagjaihoz. Tisza: Ez alaptalan rágalom (Telex)
Az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége megválasztotta új vezetőségét, a többség nem a fideszes Vicsek Annamáriát támogatta.
okt. 8
11:57
Elképesztő tombolással tart Florida felé a Milton hurrikán - műholdfelvételen látszik az ereje (Infostart)
A hurrikán, bár valamelyest gyengült, még mindig életveszélyes, 4-es erősségű, és az sem kizárt, hogy visszaerősödik 5-össé.
okt. 8
11:57
Bóka János: Ukrajna lesz továbbra is a jövő heti EU-csúcs egyik legfontosabb prioritása (hirado.hu)
A közel-keleti helyzet szintén kiemelt helyen szerepel a vezetők napirendjén.
okt. 8
11:57
24 óra rettegés vár Floridára: lecsap a Katrina rémálmánál is pusztítóbb hurrikán (ATV)
A tudósok értetlenül állnak a Milton hurrikán döbbenetes erősödése előtt
okt. 8
12:00
Dobrev: A magyar uniós elnökség egy vicc lenne, ha nem a mi bőrünkre menne a játék (Telex)
A liberálisok frakcióvezetője szerint nem hagyják, hogy "Orbán Show" legyen a miniszterelnök szerdai felszólalása, a zöldek a vitát se rendezték volna meg. Magyar után Dobrev mentelmi joga is előkerült.
okt. 8
12:12
Bóka János Év végéig meg kell állapodnia az Uniónak (Demokrata)
A versenyképesség, a közel-keleti konfliktus és az ukrajnai háború lesznek a heti EU-csúcs legfontosabb prioritásai.
okt. 8
12:12
Az Erasmuson spórolna az Európai Bizottság, de az EP hallani sem akar erről (Telex)
Helyette az érintett programok támogatásának növelését kérték a képviselők.
okt. 8
12:30
Illegális migránsok elleni fellépés miatt csapott Ciprus körmére az EJEB (Demokrata)
Anélkül toloncolta vissza a két illegális migránst, hogy megvizsgálta volna menedékkérelmüket.
okt. 8
12:39
A jövő heti EU-csúcs témáiról beszélt Bóka János, magyar érintettség is van (Infostart)
Az ukrajnai háború és Ukrajna helyzete lesz továbbra is a jövő heti EU-csúcs egyik legfontosabb prioritása - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Strasbourgban.
okt. 8
12:39
A Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottját felmentették egy nemi erőszak vádja miatt indult perben (444.hu)
Christian Brückner most is börtönben van egy hetvenkét éves nő megerőszakolása és drogkereskedelem miatt.
okt. 8
12:42
Ilaria Salis megerősítette, hogy ő is felszólal az EP-vitán Orbánnal (Telex)
A magyar börtönből az Európai Parlamentbe választott képviselő a tapasztalatairól fog beszélni és a magyar elnökségről is általánosságban.
okt. 8
12:45
Vége, ennyi volt: nem növekszik tovább a várható élettartam (ATV)
Egy új tanulmány szerint az emberiség elérte a maximumot, már Japánban és Svájcban is lassul a születéskor várható élethossz felső határának növekedése
okt. 8
12:51
Veszélyben vannak Gombos Edináék! A Milton hurrikán tart feléjük óriási erősséggel (Blikk)
A Nemzeti Hurrikánközpont figyelmeztette a floridai lakosokat, hogy hétfő késő estétől özönvízszerű esőzésekre és hirtelen áradásokra lehet számítani egyes területeken, ugyanis elképesztő tombolással tart feléjük a Milton hurrikán. Épphogy kiheverték a Helene hurrikán okozta károkat, rongálásokat, áradásokat, máris újabb természeti csapás közelít f
okt. 8
12:51
Össztűz alatt Magyarország az Európai Parlamentben (HírTV)
Nagyüzemben támadják ma hazánkat Strasbourgban, az EP parlamenti közgyűlésén. Reggel a Néppárt elnöke, Manfred Weber kezdte a sort, majd a liberális Renew, Cseh Katalin és Donáth Anna korábbi frakciója egy órás előadáson szapulta Magyarországot.
okt. 8
12:51
Izrael kiterjesztette a szárazföldi hadműveleteket Libanon délnyugati részére (hirado.hu)
A Libanonban bevetett negyedik, 146-os hadosztály, mely részben tartalékosokból áll, megkezdte működését "a Hezbollah terrorista célpontjai és infrastruktúrái ellen" – áll az IDF közleményében.
okt. 8
12:51
Megdöbbentő: drámai fordulat állt be a Madeleine McCann-ügy kapcsán (Ripost)
Még mindig nincs megnyugtató ítélet az ügyben.
okt. 8
12:54
Nemzetközi sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor Strasbourgban (Demokrata)
Kedden 14:30-tól Orbán Viktor miniszterelnök és Gál Kinga EP-képviselő sajtótájékoztatót tart.
okt. 8
13:03
Már Libanon délnyugati részén is támad Izrael (Infostart)
Kiterjesztették a Libanon délnyugati részén fekvő falvakra a "korlátozott szárazföldi hadműveletet" a negyedik hadosztály térségbe vezénylésével.
okt. 8
13:03
Magyarország kimaradna az uniós migrációs paktumból (HírTV)
Magyarország felmentést kért az uniós migrációs paktum alól.
okt. 8
13:15
Fokozódó terrorveszélytől tartanak Nyugat-Európában (Infostart)
Dánia szigorítja az ellenőrzéseket a Németországgal és Svédországgal közös határain. Ennek hátterében a koppenhágai és stockholmi izraeli nagykövetségek elleni támadások állnak. A nyomozók szerint felmerült a gyanú, hogy Irán állhat a támadások mögött.
okt. 8
13:15
Izrael likvidálta Bejrútban a Hezbollah logisztikai főnökét (HírTV)
Meghalt az Iránból támogatott síta milícia, a Hezbollah logisztikai főnöke a hétfő esti izraeli rakétatámadásban - közölte a zsidó állam hadserege.
okt. 8
13:17
Sorra szöknek ki a migránsok a madridi repülőtérről (HírTV)
A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
okt. 8
13:18
Rokkantakat mozgósítanak az Ukrán Fegyveres Erők (Demokrata)
Az ilyen egységekbe még a súlyos mozgáskorlátozottakat is felveszik.
okt. 8
13:21
Izrael fogja magát előbb elsírni - üzent egy Hezbollah-vezető (HírTV)
A Hezbollah már túllépett az Izrael által okozott "fájdalmas csapásokon" - jelentette ki kedden Naim Kasszem sejk, a libanoni síita szervezet főtitkár-helyettese.
okt. 8
13:21
Helyettes vezetője szerint a Hezbollah túltette magát az izraeli csapásokon (hirado.hu)
A Hezbollah már túllépett az Izrael által okozott "fájdalmas csapásokon" – jelentette ki kedden Naim Kasszem sejk, a libanoni síita szervezet főtitkár-helyettese.
okt. 8
13:23
Orbán Viktor: Ébresztőt akarunk fújni az Európai Parlamentben is (hirado.hu)
Holnap mutatja be Orbán Viktor a magyar uniós elnökség programját az Európai Parlament ülésén, Strasbourgban. A miniszterelnök ma délután nemzetközi sajtótájékoztatót is tart, amelyet fél háromtól élőben követhetnek.
okt. 8
13:27
Őrjöngenek a felhasználok: nagy baj van az Instagrammal (Ripost)
Ötszáznál is több bejelentés érkezett egy óra alatt.
okt. 8
13:36
Újabb szankciós lépéseket foganasíthat az EU Tanácsa (Demokrata)
A szankcióval sújtott személyek ellen vagyonbefagyasztás és beutazási tilalom is kezdeményezhető.
okt. 8
13:39
Oroszország elleni szankciós jogi keret létrehozását jelentette be az Európai Unió Tanácsa (hirado.hu)
A lépést Moszkva külföldre irányuló destabilizációs tevékenységével indokolta.
okt. 8
13:45
Amerika egy hónap múlva választ: országosan Kamala Harris vezet, de Donald Trumpé a fontosabb részsiker (Infostart)
Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársa szerint idén is hatalmas jelentősége lehet a nyolc úgynevezett csatatérállamnak, mivel hibahatáron belül vezet a demokrata vagy épp a republikánus elnökjelölt.
okt. 8
13:45
Orbán Viktor: Megérkeztünk Strasbourgba. Jöhet a csihi-puhi (HírTV)
A miniszterelnök egy videót tett közzé a Facebookon: a repülőről jelentkezett be miután megérkezett Strasbourgba.
okt. 8
13:54
Palesztinpárti tüntetők támadtak a rendőrökre Berlinben (Demokrata)
A tüntetők autógumikat égettek az utcán, emellett megdobáltak egy rendőrautót is.
okt. 8
13:54
Élő adásban elsírta magát az NBC meteorológusa a Florida felé közeledő Milton hurrikán miatt (Telex)
John Morales éppen azt hangsúlyozta, mennyire erős hurrikánról van szó, amikor elcsuklott a hangja.
okt. 8
13:57
Sokkos állapotban lévő félmeztelen nő kisgyerekkel a karján menekült be egy Lidlbe (ATV)
Egy 32 éves vietnami származású nőről volt szó, akit bántalmazott a párja, állítólag erőszakkal tartotta otthon, és fegyverrel fenyegette. Nem hagyhatta el az otthonukat, azzal fenyegette a nőt, ha rendőrt mer hívni, lelövi.
okt. 8
13:57
"Jöhet a csihi-puhi" – az EU soros elnöke így érkezik Strasbourgba (444.hu)
Orbán Viktor már meg se próbál úgy csinálni, mint aki élvezné ezt az EU nevű dolgot.

Keresés