Az eseményen a bemelegítés, a futó technika javítás, futóiskolai feladatok és résztávos futások mellett a levezető nyújtással is megismerkedhetnek a résztvevők.
Carlos Sainznak hat versenye van hátra, mielőtt elköszön a Ferraritól, ez alatt pedig mindenképpen szeretné megszerezni negyedik futamgyőzelmét is. Ehhez viszont nemcsak az autónak, de neki is javulnia kell.
A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjének magyar légiósa.
A B-csoportos korszak nagymenője, a nem éppen tipikus versenyzőnek kinéző, 1985-ös világbajnok Timo Salonen 73 éves lett. A 73. születésnapját ünnepli a ralilegenda Timo Salonen, aki annak ellenére volt a világ egyik leggyorsabb versenyzője, hogy semmiben sem hasonlított a korszak – és a következő korszakok – menőire. Sőt, gyakorlatilag antihős vol
Szoboszlai Dominiknak nem csak a pályán kell küzdenie, azon kívül is helyt kell állnia Angliában. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a karrierjéről beszélt.
A spanyol labdarúgó-válogatott első lett a nyári EB-n, de a sportágban másban is az élen jár a kontinensen az ország. Regionális bajnokságában ugyanis egy kizárólag transznemű férfiakból álló együttes kezdett el játszani. A Fenix FC a Katalónia régió férfi ötödik osztályában versenyez. A csapat alapítója, Hugo Martinez a Reutersnek beszélt a céljai
Kilencvenhárom éves korában elhunyt Horváth Tibor, a Magyar Asztalitenisz Szövetség leghosszabb ideig hivatalban lévő főtitkára (1969–1996), későbbi gazdasági igazgatója (1996–2007) – számolt be a hírről a sportági szervezet a hivatalos honlapján.
A napokban bejelentette visszavonulását Andrés Iniesta, a XXI. század első (lassan) negyedszázadának egyik legkiválóbb középpályása. Nem csak korábbi klubtársai és klubjai, de a riválisok is tisztelegnek előtte. Kevés futballista játéka változtatta meg a világ legnépszerűbb sportágát – az övé igen.
Kökény Beatrix, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja szerint titkos cél lehet az éremszerzés a magyar női válogatott számára a november 28-tól december 15-ig tartó, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.