2024. október 3. csütörtök

okt. 3
0:15
Pascal Jansen: különleges mérkőzés lesz a Tottenham elleni (Infostart)
Pascal Jansen vezetőedző szerint a Ferencváros nagy nyomás alatt lehet a labdarúgó Európa-liga második fordulójában, mert csütörtöki riválisa, a Tottenham Hotspur ismert a támadó futballjáról.
okt. 3
0:18
A Liverpool a Bolognát is elverte a BL-ben, a Juventus tíz emberrel fordított Lipcsében (Telex)
A Real és a Bayern váratlan pofonba szaladt bele, előbbi Lille-ben, utóbbi az Aston Villa ellen kapott ki.
okt. 3
0:19
Fél évig nem járhat Kamerun meccseire a legenda (Infostart)
Az U20-as női világbajnokságon kapta az eltiltást.
okt. 3
0:23
Milák Kristóf a héten újra edzeni kezd, trénerei viszont hoppon maradtak (Infostart)
Az úszó csütörtöktől megkezdi a kondicionáló tréningeket Zala György programja alapján. A most már kétszeres olimpiai bajnok erőnléti edzője eddig is ő volt, azonban az hivatalosan még nem ismert, hogy az úszóedzője ki lesz. Viszont múlt héten csupán egyetlen érmes olimpikon felkészítői nem kaptak állami kitüntetést: Milák Kristófé.
okt. 3
0:27
Épül Maradona mauzóleuma (Infostart)
San Isidro város bírósága engedélyezte Diego Maradona földi maradványainak átszállítását az argentin főváros központjában épülő mauzóleumba - adta hírül a Clarín című Buenos Aires-i újság.
okt. 3
6:12
Megvédte Norrist a főnöke a szörnyű mérlege után (Racing)
A McLaren vb-címért támadó versenyzője, Norris kifejezetten rosszul sáfárkodik az első rajtkocka jelentette előnnyel.
okt. 3
7:00
Szoboszlai gólpasszal segítette győzelemhez a Liverpoolt a BL-ben (HírTV)
A Liverpool Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 2-0-ra legyőzte szerdán a vendég Bolognát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
okt. 3
7:18
Szoboszlai gólpasszal segítette győzelemhez a Liverpoolt (Demokrata)
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig otthon kapott ki 3-2-re.
okt. 3
7:48
Hamilton és Schumacher sem lett volna Mercedes-pilóta, ha valaki meghal a repülő Mercedesben (Racing)
Bernd Schneider, a Mercedes túraautós és GT-legendája véli így, akinek személyes felelőssége is lett volna abban, ha tragédia történik.
okt. 3
8:30
Három versenyzővel indul a De Rooy-csapat a Dakaron (Racing)
Ales Loprais ismét hátat fordít a cseh kamionoknak.
okt. 3
9:09
Alig kell adózniuk a Magyarországon játszó focistáknak a fizetésük után (444.hu)
Az európai országok többségében a bruttó bér 40-50 százalékát be kell fizetni az államkasszába.
okt. 3
9:12
Újabb elképesztő és szomorú részletek derültek ki Ricciardo kirúgásáról (Racing)
Daniel Ricciardo szinte biztosan nem tudta előre, hogy a Szingapúri Nagydíj lesz az utolsó versenye, neki is menet közben esett ez le.
okt. 3
9:21
Ma a kézilabdáé lesz a főszerep - sport a tévében (Infostart)
De ma játsszák az Európa-liga alapszakaszában a Ferencváros-Tottenham Hotspur focimeccset is, és még lesz baseball, golf, valamint kerékpározás.
okt. 3
10:06
Willi Orbán rettenetesen csalódott (HírTV)
Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója nehezen találta a szavakat a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után, melyet csapata emberelőnyben, 2-1-es vezetésről veszített el 3-2-re.
okt. 3
10:15
Gulácsi megszólalt, a szíve helyett az eszére hallgatva mondta le a válogatottságot (444.hu)
Márciusban beszél Rossival a hogyan továbbról.
okt. 3
10:30
Lappi kemény volt önmagához: „Eléggé haszontalanok voltunk” (Racing)
Esapekka Lappi és a visszavonuló Janne Ferm utolsó WRC-futama csalódással végződött.
okt. 3
10:48
Gulácsi Péter a szíve helyett az eszére hallgatott, amikor a felmentését kérte a válogatottságtól (Telex)
A RB Leipzig játékosa szerint az egyéves kihagyása óta először van olyan sorozatterhelése, ahol folyamatosan heti két mérkőzést játszanak, ezért szüksége van a regenerációra.
okt. 3
11:12
Mégsem lesz extra futam az idei F1-es szezon végén (Racing)
Az F1-es bizottság elkaszálta az idei szezon végére tervezett újoncfutam ötletét, de 2025-ben tovább egyeztetnek róla.
okt. 3
12:30
Tizenöt év után újra a Block név szerepel a rajtlistán egy Subaruval (Racing)
Lia Block továbbviszi a tavaly januárban elhunyt Ken Block örökségét, és az amerikai ralibajnokságban versenyez a Subaru volánjánál.
okt. 3
13:45
A Liverpool bejutna egyenes ágon a BL-nyolcaddöntőbe, de egyik spanyol klub se menne vele – helyzetkép (Infostart)
Az új lebonyolítású Bajnokok Ligájában kedden és szerdán lejátszották a főtábla második fordulóját – az alapszakasz negyedén túlkerült ezzel a mezőny. A spanyoloknak eddig nagyon nem megy, egyetlen csapatuk sincsen a biztosan nyolcaddöntőt jelentő 1-8. hely valamelyikén.
okt. 3
14:30
Visszatér a legenda, Stig Blomqvist újra versenyautóba ül (Racing)
Stig Blomqvist negyven éve lett világbajnok, ennek örömére újra versenyautóba ül, októberben a Cambrian Rallyn indul.
okt. 3
14:36
505 nap után bukott el a Real a BL-ben, rekordokat dönt a Liverpool edzője, szenved a PSG (Telex)
Hét hibátlan csapat van átalakított Bajnokok Ligája 36-os rangsorában.
okt. 3
15:03
Nemzetek Ligája: friss hír a bosnyák–magyarról (Infostart)
Elfogytak a vendégjegyek a magyar labdarúgó-válogatott október 14-i boszniai Nemzetek Ligája-találkozójára.
okt. 3
15:18
Tovább forgatta a tőrt Ricciardóban a Red Bull tanácsadója (Racing)
Helmut Marko a Speedweeken megjelenő írásában fejtette ki, hogy Ricciardo mindössze kétszer teljesített úgy, ahogyan várták tőle.
okt. 3
16:30
Neuville Ausztriában készül a világbajnoki cím megszerzésére (Racing)
Thierry Neuville hasonló körülmények között vezetheti a Hyundai Rally1-es autóját, mint egy héttel később a Közép-Európa Rallyn.
okt. 3
17:09
Dénes Ferenc: ma este címlapsztori lehet a Fradi, és az pénzre is váltható (Infostart)
Az ősz legfontosabb meccsét játszhatja csütörtök este a Ferencváros labdarúgócsapata. Az FTC az Európa-liga főtáblás szakaszának második fordulójában 18.45-től a Tottenham Hotspurt fogadja. A klub rövid és hosszabb távú lehetőségeiről Dénes Ferenc sportközgazdásszal beszélgettünk.
okt. 3
17:30
Futam közben lett részeg és félvak, majd összeesett a hősiesen küzdő F1-es pilóta (Racing)
Patrick Depailler 1976-os kanadai második helye az F1 elfeledett hőstettei közé tartozik, de mi most megemlékezünk róla.
okt. 3
18:12
Ma este a Fradi futballistáiért drukkolhatunk (HírTV)
Saldanha és Varga Barnabás is ott van a Tottenham elleni mai Európa-liga meccs kezdőcsapatában.
okt. 3
18:12
Könnyfakasztó videó: így döntötte meg saját rekordját a Mercedes a Zöld Pokolban (Racing)
Új rekordot állított fel a Nürburgring Nordschleifén a Mercedes utcai hiperautójával, amely az általa tartott csúcsot adta át a múltnak.
okt. 3
18:30
Fernando Alonso még mindig a Dakart választaná az Indy500 helyett (Racing)
Fernando Alonso egy szponzori rendezvényen beszélt terveiről.
okt. 3
18:54
Szalai Ádám pályaedzőként visszatér a válogatotthoz (Demokrata)
A pályaedzői pozíció azután ürült meg, hogy Laczkó Zsolt a Budapest Honvéd vezetőedzője lett.
okt. 3
19:27
Milliókkal támogatja az orosz katonákat az ukrán focilegenda (Blikk)
Nem csitulnak a kedélyek Anatolij Timoscsuk körül, akit a hazájában árulónak tartanak. A 144-szeres korábbi válogatott labdarúgó amiatt vált nem kívánatos személlyé Ukrajnában, hogy az oroszok elleni háború kirobbanása után is megtartotta másodedzői állását a szentpétervári Zenit csapatánál, egy közelmúltbeli akciójával pedig olajat öntött a tűzre.
okt. 3
20:30
Letette az állampolgársági esküt Hornyák Zsolt (Demokrata)
Vezetőedzői pályafutását Örményországban kezdte, ahol bajnoki címet és két Szuperkupát nyert.
okt. 3
21:12
A Ferencváros kikapott a Tottenhamtől is az Európa-ligában (SzMo)
A meglehetősen tartalékos angol csapat ellen csak a 90. percben szépített a Fradi.
okt. 3
21:36
Nagyot győztek a veszprémi kézilabdások (HírTV)
A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot.
okt. 3
21:48
A magabiztos londoniak legyőzték a ferencvárosi csapatot a Groupamában (HírTV)
A zöld-fehérek Varga Barnabás révén a 90. percben szépítettek, de akárcsak múlt héten az belga RSC Anderlecht otthonában, ezúttal sem tudtak pontot szerezni.
okt. 3
22:06
Máris megindult a lejárató hadjáratát Hamlinék ellen, ők azonban nem félnek a Nascar bosszújától (Racing)
Egy nappal azután, hogy a 23Xi Racing és a Front Row Motorsports bejelentette a Nascar...
okt. 3
22:09
Máris megindult a lejárató hadjáratát Hamlinék ellen, ők azonban nem félnek a Nascar bosszújától (USAracing)
Egy nappal azután, hogy a 23Xi Racing és a Front Row Motorsports bejelentette a Nascar...
okt. 3
22:12
A Nascar máris támadásba lendült Hamlinék ellen, ők azonban nem félnek a bosszútól (Racing)
Egy nappal azután, hogy a 23Xi Racing és a Front Row Motorsports bejelentette a Nascar...
okt. 3
22:15
A Nascar máris támadásba lendült Hamlinék ellen, ők azonban nem félnek a bosszútól (USAracing)
Egy nappal azután, hogy a 23Xi Racing és a Front Row Motorsports bejelentette a Nascar...

Keresés