Varga Barnabás kicsit bánkódott, hogy nem talált be, de számára nem is ez a lényeg, hanem a három pont. Dibusz Dénes szerint mindkét csapat azt kapta a másiktól, amit várt. A vezetőedző szerint megszolgálta szerencséjét a Ferencváros, de túlzás, hogy most játszott a legjobban, mióta ő felel a szakmai felkészülésért.
Ha egy színész éjszakázik, abban nincs nagy meglepetés, hiszen az előadások gyakran elhúzódhatnak. De ha mindezt azért teszi, hogy szurkoljon, bosszankodjon, és mindezért hajlandó akár hajnalban felébredni, ráadásul ezzel a családtagjait is "megfertőzze"... Scherer Péter nagy név a szakmában, Jászai Mari-díjas művész, sikeres játékfilmek-sorozatok
Az olimpia bevételei és kiadásai egyensúlyban voltak, a rendezés 4,4 milliárd euróra rúgtak. Ez 15,5 százalékkal magasabb, mint amivel 2015-ben számoltak.
Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a McLaren az FIA-nál az elmúlt hétvégén Lando Norrisra kiszabott időbüntetés kapcsán. Az ügyet pénteken, a Mexikóvárosi Nagydíj két szabadedzése között tárgyalják.
Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője szerint a Ferrari már elengedte az egyéni világbajnoki győzelmet, és a konstruktőri címre hajt, míg a Red Bull, illetve a McLaren még a címvédő és fő kihívója párharcára koncentrál.
Az USA Nagydíj vitás döntései nyomán ismét felmerült a Forma-1-ben, nem lenne-e hatékonyabb a versenyek alatti ítélethozás, ha minden hétvége felett ugyanazok a sportfelügyelők bábáskodnának.
Az ORB3-as bajnokság minden évben igen szoros bajnoki csatát hoz, és ez alól az idei sem volt kivétel, a szezonzáró Zemplén Rally előtt megjósolni is nehéz lenne, hogy ki lesz a bajnok.
Csütörtök este jó játékkal megszerezte első pontjait a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-ligában. A Fradi hazai pályán 1-0-ra legyőzte a francia OGC Nice-t. A magyar bajnok két vesztes meccs után tudott nyerni, és topligás rivális ellen szerzett értékes három pontot, a kapott gól nélküli meccsén. Van értelme már a számolgatásnak?
Csomóa Mixi és Nagy Attila az ORB első helyéről várhatja a Zemplén Rallyt, a bajnoki címért folyó csatát pedig élőben lehet követni a páros Skodájának fedélzeti kameráján.
A győzelem és a riválisok eredményei miatt is nagyszerű estének nevezte Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a Nice felett aratott csütörtöki 1-0-s sikert az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában.
Háborút robbantott ki a Ferencváros labdarúgócsapatának csütörtöki győzelme? Az FTC 1-0-ra nyert a francia Nice ellen az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, de a népszerű Facebook-oldal, a Trollfoci "belemart" a magyar bajnokba.
A hétvégi Mexikói Nagydíj helyszínén fellebbezést nyújt be a McLaren és Lando Norris a brit versenyző múlt vasárnapi időbüntetése ellen, amelyet az Egyesült Államok Nagydíján kapott.
Hétvégén rajtol a Humda Országos Rally Bajnokság utolsó fordulója a Zemplén Rally, ahol a Horváth Rallye ASE négy párost indít, akik jó eséllyel dobogós eredményekkel zárhatnak majd.
De csak 2026-tól. Ezzel párhuzamosan a Eurosport is bejelentette, hogy meghosszabbították a világ legnagyobb kerékpárversenyeinek közvetítési jogait legalább 2031-ig.
A MOB és az MPB csütörtökön azért kérte fel Budapest Főváros Önkormányzatát közös tájékozódásra és döntéselőkészítő együttműködésre, mert szakmai szempontból jó lehetőségnek és nagy kihívásnak tartják a NOB-bal folytatott párbeszédet.
A HUMDA Országos Rally Bajnokság bajnokság negyedik helyéről várja a szezonzáró Zemplén Rallyt Német Gábor és Németh Gergely: a Német Motorsport párosa mindent megtesz a dobogóért, de talán ennél is fontosabb, hogy sikerüljön jó szájízzel zárni a 2024-es évadot.
Beteljesítette edzője kívánságát, hatalmas diadalt ünnepelhetett, de az életét-sorsát megváltoztató versenye még hátravan Nagy Zsoltnak, akinek mestere nem volt más, mint a legendás testépítő, Jenei István, a sportág október 13-án rollerbaleset következtében elhunyt ikonja. A 49 éves profi sportolót rengetegen gyászolják, és Jenei anyagilag is támo
Háromszereplősnek tartja a főpolgármester egy budapesti olimpiai pályázat ügyét, az olimpiai család és a főváros egyezségére a kormánynak kell garanciát vállalnia, hogy legyen miről beszélni; az egészet pedig egy budapesti népszavazásnak kell megpecsételnie. Karácsony Gergely arra, hogy a kormánnyal ez a projekt jelentheti-e nagy kibékülést, egy Bi
A Lancia bejelentette rali programja tervét, mely szerint jövőre Olaszországban kupasorozatot indít az Ypsilon HF Rally4-es autókkal, a győztese pedig a 2026-os ERC-ben állhat rajthoz gyári pilótaként.
A Ferencváros csütörtökön Európa-liga-mérkőzésén a 19. percében ijesztő jelenet zajlott le. Sofiane Diop saját csapattársával fejelt össze, ami után hosszasan ápolták. Kirendelt orvosként Zacher Gábor sietett a segítségére.